Szándéknyilatkozatot írtak alá az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői Komáromban csütörtökön.

Az új egyesített magyar párt létrehozásáról két héttel korábban született meg a megegyezés a három politikai csoportosulás között.

A komáromi Tiszti Pavilonban aláírt dokumentum a “Viribus Unitis/Egyesült Erővel – Komáromi nyilatkozat” nevet kapta. Annak aláírói egyebek mellett leszögezik:

tudatosítják, hogy a felvidéki magyar közösség jövője, jogainak bővítése és az általuk lakott régiók fejlődése csak erős magyar érdekképviselettel és társadalmi összefogással biztosítható.

Ennek alapján pedig kijelentik: “egy, de sokszínű politikai nézeteket magában foglaló pártként veszünk részt a soron következő választásokon.” A dokumentumban hangsúlyozzák azt is, hogy a helyi magyarságra a “Szlovák Köztársaság államalkotó közösségeként, egyben a magyar nemzet részeként” tekintenek.

Forró Krisztián, az MKP elnöke, aki örömtelinek mondta, hogy a dokumentum aláírására Szent István ünnepén került sor, a szándéknyilatkozat aláírásának ünnepélyes aktusát követő sajtótájékoztatón az egység megteremtése irányába tett “következő fontos lépésnek” nevezte a nyilatkozatot, amely a három résztvevő párt felelősségteljességét mutatja. Forró Krisztián hangsúlyozta: az egységes politikai képviselet csak eszköz, mert a cél a felvidéki magyarok fejlődésének és gyarapodásának biztosítása.

Az egységes magyar párt voltaképpeni létrehozását megelőző technikai részletekről, illetve az ideológiai kérdésekről a három párt által jelölt szakértőkből álló két munkacsoport folytat majd egyeztetést. Ezzel kapcsolatban az MKP elnöke azt mondta: ezen az úton kompromisszumokat kell majd kötni, de kompromisszumok nélkül nincs egység. Hozzátette:

az egység minden felvidéki magyar felelőssége, és ezért kéri a közösség minden tagját, hogy csatlakozzanak ehhez az elképzeléshez.

Solymos László, a Híd elnöke az új párt megalakulásához vezető folyamatról azt mondta: nehéz út elején állnak. Rámutatott: az egység kialakítása során szükség lesz kompromisszumokra, de ez az út nem az eddigi értékek feladásáról szól, hiszen a szlovákiai magyar társadalomnak sokszínűsége adja erejét.

Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke a nyilatkozatot nagyon komoly vállalásnak minősítette, és leszögezte: nem fogják engedni, hogy ez a próbálkozás sikertelen legyen.

A három párt elnöke az aláírást követően részt vett a Szent István-szobornál tartott ünnepségen, majd együtt koszorúzta meg államalapító királyunk lovasszobrát.

Sólymos László, Forró Krisztián és Mózes Szabolcs együtt koszorúzott Komáromban. Fotó: EZ

MTI
Borítókép: facebook.com/mkp.smk

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb