Garajszki Margit a Komáromi Jókai Színház dramaturgja, de ezen felül sok dolog köthető a nevéhez. A színházi rendezésen kívül gyermekkönyvek szerzője és fordítóként is több kötet megjelenésében segédkezett. Vele beszélgettem a színházról, drámákról, a közép-európai életérzésről, a pandémiáról és az általa okozott változásokról.
Ha jól tudom, fél éve dolgozol a Komáromi Jókai Színházban dramaturgként. Mindig is ezzel szerettél volna foglalkozni? Hogyan talált meg ez a lehetőség?
Nagy örömömre szolgál, hogy a Komáromi Jókai Színház dramaturgja lehetek. Néhány évvel ezelőtt már volt alkalmam együtt dolgozni a társulattal, és már akkor inspiratívnak éreztem az itteni színművészekkel a munkát. Ez az első benyomás csak erősödött bennem az elmúlt időszakban. Korábban főleg a független színházi szférában mozogtam, illetve egy-egy előadás erejéig dolgoztam kőszínházakban, de még sosem voltam társulati tag. Kiváltságnak érzem, hogy most az lehetek. Úgy tekintek a társulatra, mint szakmai családomra.
Hosszú ideig éltél Pozsonyban, milyen benyomásaid vannak Komárommal kapcsolatban? Hogy tetszik a város?
Számomra a várost elsősorban az emberek jelentik, akik benne élnek, tevékenykednek. Az egyik legmeghatározóbb élményem a város kapcsán a színházhoz kötődik.
A Bérletek Éjszakája elnevezésű programunkon nagyszámú nézősereg gyűlt össze a Klapka téren, hogy ízelítőt kapjon színházunk repertoárjából, és valami elképesztően jó kisugárzása, energiája volt az ott összegyűlt embereknek.
Azt gondolom, hogy ha ezt a közösségi energiát sikerül jól működtetni, az a város szellemi és kulturális gyarapodásához nagyban hozzájárulhat.
Milyen hatással vannak az életedre a lezárások, intézkedések, hogyan küzdesz meg ezzel a helyzettel?
A pandémiával kapcsolatos korlátozások nagyon megnehezítik a színházi munkát. Előadások nélkül komolyan sérül a színházi emberek hasznosságérzete. Mi a nézők visszajelzéseiből merítünk erőt, belső motivációt a munkánkhoz, ez adja meg egy próbafolyamat végső értelmét. Jobb híján nap mint nap éltetjük a reményt, hogy véget ér a pandémia, és újra megnyithatjuk kapuinkat a közönség előtt. Magánemberként borzasztóan frusztrál a bezártság, a kiszolgáltatottság, és az állandó bizonytalanság érzése. Tudatosan oda kell figyelnem arra, hogy megőrizzem a belső derűmet. Igyekszem úgy tekinteni erre az időszakra, mint az értékmentés időszakára. Ülök egy csónakban és rendületlenül evezek a túlpartra, hogy átmentsem azt a felszabadultságot, életérzést, a közösségi élmények emlékét, ami a pandémia előtt jellemezte a mindennapjainkat.
Hogyan tudja a színház ápolni a kapcsolatot a nézőkkel, amíg a korlátozások miatt nincsenek előadások?
A Komáromi Jókai Színház több online színházi projektet is elindított. A Felolvasószínházi estek címet viselő hatrészes online sorozatunk keretében kortárs szlovák drámákat mutatunk be magyarul felolvasószínházi formában a színház színművészeinek közreműködésével. A másik, több hete futó online projektünk a Felvidéki költők társasága elnevezésű sorozatunk, amelynek keretében hétfőnként egy-egy felvidéki költő versét tesszük közzé a Komáromi Jókai Színház színművészeinek tolmácsolásában. Az előadások és a versek visszamenőleg is elérhetők a színház YouTube-csatornáján.
A Komáromi Jókai Színház fontos feladatának tartja a pedagógusok munkájának színházi eszközökkel való megsegítését, ezért oktatási segédanyagok kidolgozásán is munkálkodunk.
Van kedvenc darabod, vagy olyan, amivel mindenképpen szeretnél dolgozni, amint lesz rá lehetőséged?
Rengeteg mű van, amivel szívesen foglalkoznék a színházban dramaturgként vagy rendezőként. A konkrét címekről listát vezetek, ami rohamosan és folyamatosan bővül. Hét élet sem lenne elég, hogy mindet színpadra vigyem. Alapvetően a kortárs dráma, különösen a közép-európai drámairodalom érdekel. Témájában az emberi kapcsolatok, a kapcsolati mikrodrámák, különösen a női történetek állnak hozzám közel. Ha meg kellene fogalmaznom egy művészi ars poeticát, a zászlómra „a női olvasat” jelszót hímezném ki.
Íróként és fordítóként hogyan látod, mennyire érdekli a szlovák olvasókat a magyar irodalom és a magyarokat a szlovák művek?
Azt tapasztaltam, hogy van egy erős befogadóbázis mindkét kultúrában, amely tagjai mélyen érdeklődnek a másik nemzet iránt. Olvasási és színházi élményeim alapján úgy érzem, hogy létezik egy közép-európai életérzés, és egy ezt közvetítő közép-európai hang, ami a műveinket közel hozza egymáshoz. Otthonosan tudunk mozogni egymás irodalmában, még ha vannak különbözőségek is, egyébként épp ezek állítanak nekünk tükröt és segítenek az önreflexióban.
Milyen tervekkel vágsz bele az új évbe?
Az új év szakmailag izgalmas kihívásokat tartogat számomra. Az Eperjes Károly rendezte A vén bakancsos fia, a huszár című népszínművet próbáljuk éppen a színházban, aminek én vagyok a dramaturgja. Ezt követően Silvester Lavrík kortárs szlovák drámaíró Csöndes ház című darabját viszem színre rendezőként Holocsy Katalin és Holocsy Krisztina szereplésével. Majd az évad végén még egy gyerekelőadás rendezése vár rám, ami a Mátyás sípja című mesém színpadi adaptációja lesz. Persze a jelenlegi helyzetben nehéz tervezni, hiszen a pandémia miatt bármikor megszakadhat egy próbafolyamat, de alapvetően a fenti úton szeretnék végiglépdelni, ha a körülmények engedik.
Cikkünk a Duna24 2021. februári nyomtatott lapszámában jelent meg.
Nyitókép: David Konečný
