Szeptember 21-én az Egressy Béni Városi Művelődési Központban került sor a Kaszás Attila Emlékgálára, ahol kihirdetésre került a Kiss Péntek József- ösztöndíj is. A rendezvény iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés és a szervezők sokszínű programmal kedveskedtek az egybegyűlteknek.

Kezdésképpen Korpás Éva adta elő az Elindultam szép hazámból című dalt, ezt követően felvételről Kaszás Attila előadásában hallhattuk a Dunánál című József Attila költeményt. Az esemény két főszervezője képviseletében Lakatos Róbert a művelődési központ igazgatója és Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnökasszonya köszöntötte az egybegyűlteket, és beszéltek a rendezvény apropójáról. Számomra az est legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a közönségben ülő Kaszás Margitot, Kaszás Attila édesanyját köszöntötték, hiszen nélküle ma nem lennénk itt.

A gálán fellépett a Gaudium Vegyeskar és Hangszeres Kamaraegyüttese, akik a Toborzó, A jó lovas katonának és a Szilvásgombóc dalokat adták elő. De dalokat hallhattunk Szarka Tamástól, Skuta Attila és Nagy László „Culó” párostól, Szvrcsek Anitától, majd Emmer Péter és Nagy László „Culó” is kedveskedett a közönségnek egy egy előadással.

Gál Tamás a Komáromi Jókai Színház igazgatója egy részletet adott elő a Villon estjéből. Culka Ottó pedig Márai Sándor Füveskönyvéből adta elő A remekműről és a tündériről című részletet.

A szervezők elképzelései szerint nem csak szlovákiai magyar művészvilág képviselte volna magát, hanem Magyarországról is érkeztek volna Kaszás Attila barátai, kollegái. Sajnos az ideiglenes határzár és a koronavírus második hulláma ezt nem tette lehetővé számukra, ezért videóüzenet formájában vett részt az eseményen Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója, Jókai Ági, Szarvas József és Hegyi Barbara.

A népművészet, a dal és a tánc fontos volt Kaszás Attilának, ezért ez sem maradhatott ki a programból. Lakatos Róbert, Hanusz Zoltán és Iván András előadásában felcsendült a kalotaszegi hajnali, ami a művész temetésén is elhangzott, majd legényes, csárdás és szapora is. Táncosként közreműködött Gálik Gábor és Gálik Klaudia, a Komáromi Táncműhely művészeti vezetői.

Az esemény zárásaként Komáromi Jókai Színház művészei Holocsy Katalin, Bernáth Tamás és Béhr Márton adták elő az Örökre szépek című dalt a Padlásból. Majd egy újabb felvételről meghallgathattuk Kaszás Attila előadásában a Ady Endre Fel-feldobott kő című versét.

A rendezvény során Lakatos Róbert meghirdette a Kiss Péntek József- ösztöndíjat. Október 1.-től március 31. várják a pályázatokat az Egressy Béni Művelődési Központ címére. Olyan 15 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik bármilyen művészeti területen kimagasló teljesítményt értek el és a következő projektjükhöz anyagi támogatás szükséges.

Fotó: Czékus Péter

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb