Tadeusz Słobodzianek kortárs lengyel drámaíró A mi osztályunk című zenés történelmi leckéje 14 órában egy tízfős osztály lengyel és zsidó diákjainak történetét dolgozza fel 1925-től napjainkig a második világháború, a fasiszta és a kommunista diktatúra és terror alatt. 

Czajlik József  rendező a szeptember nyolcadikai olvasópróbán kiemelte, hogy a darab nagysága abban áll, hogy ellentmondásos szituációkat állít elénk, és tűpontosan mutatja be, hogyan megy végbe a törés egy kis közösségen belül, hogy az emberi gyarlóság, hogyan fordítja egymás ellen az egykori osztálytársakat. Forgács Miklós, az előadás dramaturgja aláhúzta, hogy a mű célja a társadalom megtisztítása azáltal, hogy olyan dolgokról beszél, amiket igyekszünk elfelejteni, elfojtani, s legfontosabb hozadéka, hogy általa jobban megérthetjük a körülöttünk működő káros mechanizmusokat. 

Balról Lakatos Róbert brácsaművész m.v. zeneszerző, Banai Tóth Pál gazdasági igazgató, Czajlik József m.v. rendező, Forgács Miklós m.v. dramaturg, Pálinkás Andrássy Zsuzsanna korrepetítor

A mi osztályunk emberi fájdalmakon keresztül kommunikáló előadás, megrázó emberi sorsokkal, jelenetekkel. Nincsenek fő- és mellékszereplők, minden szereplőnek megvan a maga külön világa, motivációja, élettörténete, minden szereplő egyformán hangsúlyos, épp ezért színészileg is izgalmas kihívás a Komáromi Jókai Színház színművészei számára ennek a többszólamúságnak a megszólaltatása, az egymást kiegészítő és egymást erősítő összjáték megvalósítása. 

Dora Katona Eszter e. h. lesz, Zochát Molnár Xénia alakítja majd. Rachelka, később Marianna szerepében Kiss Szilvia áll a közönség elé.

Jakob Kac szerepét Béhr Márton kapta, Rysieket Matusek Attila játssza. Menachem szerepét Mokos Attila próbálja.

 Az olvasópróba egy pillanata

Zygmunt figuráját felváltva Lucskay Róbert m.v. és Szabó Viktor formálják meg. Heniekként Olasz Istvánt láthatják majd a nézők. Władek szerepében Skronka Tibor lép színpadra. Abramot Culka Ottóra bízta a rendező.

A darabot Pászt Patrícia fordította. A jelmezeket Őry Katalin m.v., a díszletet Fodor Viola m.v. tervezték. A zenét Lakatos Róbert brácsaművész, zeneszerző m.v. komponálja. A korrepetítor Pálinkás Andrássy Zsuzsanna. A rendező asszisztense Balaskó Edit. A Mi osztályunk bemutatója 2020. november 13-án, pénteken 19 órakor lesz a Komáromi Jókai Színházban.

Fotók: Milan Drozd

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb