A karácsonyi emlékeim közül a kedvenceim elsősorban nem szentestéhez vagy az ajándékokhoz kötődnek, hanem az adventi vasárnapokhoz. Családomban él egy szokás, miszerint advent minden vasárnapján közösen készítünk egy szárazsüteményt és valamilyen kis dekorációt a lakásba.

Az asztalra odakerült a koszorú az égő gyertyával, a karácsonyi dekoráció és desszertként a friss sütemény.

Ezt követően anyukám a sütemény felét elcsomagolta, és úgy elrejtette, hogy meg sem találtuk karácsonyig, pedig higgyék el, kerestük. karácsonykor pedig az ünnepi asztalra kikerült a rengeteg sütemény, a családtagoknak szép dobozokba csomagolva, szalaggal átkötve vittük ajándékként a négy héten át készült sütemény-válogatásunkat.

Ezért az adventi időszakban minden héten egy süteményrecepttel és egy kis kézműveskedéssel lepjük meg olvasóinkat, hogy a karácsonyi hangulat idén is beköltözzön az otthonokba.

Klasszikus mézeskalács

Nincs karácsony mézeskalács nélkül. Szerintem nincs olyan ember Európában, aki ezzel a kijelentéssel ne értene egyet. Ha az interneten böngészünk, kevés olyan sütemény van, aminek ennyiféle változata létezne. Találhatunk nutellásat, liszt- és cukormenteset, vegánt, és természetesen rengeteg jól bevált családi receptet. Most a mi családunkban közkedvelt elkészítési módot osztom meg az olvasókkal. A kalács díszítésének is ezerféle módja van, nem szándékom most bemutatni az összes lehetőséget, csupán a mi kedvencüket, a diós díszítést.

Összetevők:

  • 400 g simaliszt
  • 75 g Hera/Palmarin
  • 2 tojás
  • 140 g porcukor
  • 2 kanál olvasztott méz
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerek

Elkészítés:

Az alapanyagokat egy tálba helyezzük, majd összegyúrjuk.

Egy éjszakát hagyjuk a hűtőben pihenni.

A nyújtódeszkát meghintjük liszttel, hogy a tészta ne ragadjon le.

Fél centiméter vastagságúra kinyújtjuk a tésztát

Formákkal kiszaggatjuk, majd sütőpapírra helyezzük.

180 fokra előmelegített sütőben 5-10 perc alatt készre sütjük.

Tetszés szerint díszítjük.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb