Nagyapám cukrász lévén nagyon sokszor készítette el ezt a hagyományosnak mondott süteményt, ami sosem hiányozhatott a családi összejöveteleken az ünnepi asztalról. Azóta sem ettem sehol olyan fimon krémest. Hogy mi lehetett a titka, sosem tudom meg, de ahányszor elkészítem, mindig azt az ízt próbálom visszahozni. Idézzük meg gyermekkorom egyik ízét,

a krémest!

Hozzávalók: 

65 dkg leveles tészta, 1 liter tej, 
6 tojás, 
6 evőkanál kristálycukor, 
1 vaníliás cukor, 
6 evőkanál liszt, 
porcukor a tetejére. 

Elkészítése:

A leveles tésztából két tepsiben egy-egy lapot sütünk 200 fokon 10-15 percig. A krémhez a 6 evőkanál lisztet egy kevés tejjel simára keverjük, és fokozatosan hozzáadjuk a tojások sárgáját, a felfőzött maradék tejet, a vaníliás cukrot és a 6 evőkanál kristálycukrot is. Folyamatosan kevergetve sűrű krémet főzünk belőle. Közben a tojások fehérjéből kemény habot verünk. Ehhez szükségünk lehet egy segítőtársra a konyhában. A felvert habot óvatosan belekeverjük a krémbe, és 1-2 percig összefőzzük, ennyi elég a habnak, hogy megfőjön. 

A meleg krémmel rögtön megtöltjük a megsütött lapokat, a felső lapot előre felvághatjuk kockákra, és úgy tegyük sorban a krém tetejére. A végén a tetejét megszórjuk porcukorral. Ha kihűlt, máris fogyaszthatjuk. 

Édes ízeket kívánunk mindenkinek!

címkék: , ,
Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb