Rengetegen (köztük én is) várták 2016-ban az Öngyilkos Osztagot nem csak az érdekes alapkoncepciójának köszönhetően, hanem a mai napig egyébként tényleg nagyszerű előzetesei miatt is. Ám nem elég, hogy nem sikerült felnőnie az elvárásokhoz, de ráadásul a legtöbb szempontból egy minősíthetetlen film lett, amit hatalmas csalódásként éltem meg akkor a moziban. És mégis, az első pillanattól kezdve ugyanúgy kíváncsian vártam, hogy mi sül ki a bejelentett következő kalandból (ami folytatás is meg nem is; reboot is meg nem is). Az oka ennek pedig egy emberben keresendő: az író-rendezőként a fedélzetre érkező James Gunn személyében, aki a két A galaxis őrzői-filmmel a „rivális” univerzumban már bebizonyította, hogy maximálisan az elborult ötletekre született, és tökéletesen tud kezelni egy különc csapatot. A végeredmény pedig önmagáért beszél: végre megkaptuk azt a valóban öngyilkos osztagot, amire már 5 éve is számítottunk.

Forrás: Google

A történet nagy része a Corto Maltese nevű fiktív dél-amerikai szigetországban játszódik, ahol egy belpolitikai konfliktusnak köszönhetően Amerika-ellenes erők kerülnek hatalomra, ezzel pedig veszélybe került a szigeten található titkos, tudományos projekt is. Ezt nem hagyhatja már szó nélkül Amerika sem, ezért az első részben megismert kormányzati tag és börtönvezető, Amanda Waller ide küldi bevetésre a fegyencekből álló öngyilkos különítményét, hogy szerezzenek információt a projektről, és ha kell, semmisítsék is meg azt.

Forrás: Google

A cselekményről igazából nem is érdemet többet beszélni, mert nem ez a film fő erőssége, sőt. Egy teljesen sablonos, a zsáner elemeitől alig eltérő kalandot kapunk egy A pontból el kell jutni B-be küldetéssel, aminek tétje végső soron a világ megmentése a csúnya gonoszoktól, akik már megint a világot akarják uralni. De nincs ezzel baj, mert a film a kezdetektől fogva tisztázza a nézővel, hogy miről is akar majd szólni: a karakterekről, a közöttük lévő dinamikáról, a véres akciókról, na meg a feláldozhatóságukról. Merthogy ellentétben az öt évvel ezelőtti próbálkozással, itt tényleg senki sincs biztonságban.

Amikor a Warner Bros. felkereste James Gunnt, hogy hozzanak össze közösen egy szuperhősmozit, a rendezőnek egy kikötése volt csak: hogy teljesen szabad kezet kaphasson a végterméket illetően. A stúdió ezt örömmel adta meg neki, ez pedig a lehető legjobb döntésnek bizonyult a részükről. Gunn érzéki precizitással emelte át az első film értékelhető elemeit a folytatásba (Harley Quinn, Rick Flagg és Waller karaktereit), a csapat számát pedig jócskán felduzzasztotta, ami indokolt is volt, hiszen a kaland során tényleg úgy hullanak a tagok, mint a legyek. Teszik mindezt a lehető legvéresebb és legváltozatosabb módon, miközben záporoznak a menő egysoros dumák és poénok, valamint az egy főre jutó gyilkosságok száma is ritkán látott magasságokat ér el.

Forrás: Google

Ám nem elég, hogy ennyi új karaktert vonultat fel a film, de a többségét sikerült élettel is megtölteni. A rendező ismét megmutatta, hogy miként kell egyszerre ennyi karaktert mozgatni úgy, hogy mindenki megkapja a maga részletét a sztoriból és a nagy pillanatát, legyen szó Bloodsportról (aki a jelmeztől és a névtől eltekintve mindenben megegyezik Will Smith karakterével, de mégis működik), a Patkányfogó 2-ről, egy két lábon járó cápáról, vagy éppen Békeharcosról (akiben John Cena megtalálta a rá illő legjobb szerepet). Mind rendelkezik jól elkülöníthető karakterjegyekkel, akik között működik a kémia, valamint a poénos rivalizálás is. És bár néhány karakter tényleg csak kimerül a feláldozhatóságában, bizony akad majd pár meglepő halál is.

Forrás: EW.com

A közepe fele ugyan kicsit leül a film, és a hosszából is talán itt-ott le lehetett volna csippenteni pár percet a feszesség jegyében (a játékidő bruttó 132 perc), de ettől eltekintve pörög a film, amelyet végig átjár a rendező saját lazasága, stílusa és vizuális látásmódja. Mindezek elegyének köszönhetően nem csak a nyár, de az idei év eddigi legjobb akció/szuperhős mozija érkezett meg Az Öngyilkos Osztag képében, amely maximálisan megéri a pénzét.

A film már megtekinthető a komáromi Tatra Mozi kínálatában. Ne hagyjátok ki!

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb