Két év után jelentkezik új filmmel a Marvel Filmes Univerzuma, melyben ezúttal a Bosszúállók egyik alapító tagja és a Marvel-filmek első női szuperhősnője, Natasha Romanoff/Fekete Özvegy áll a középpontban. A karakter hosszú utat járt be a Vasember 2. részében történő bemutatkozásától kezdve a Bosszúállók: Végjátékig, rengeteget fejlődött az évek során, a hátteréről és a múltjáról azonban egy-két jeleneten és elejtett mondaton kívül nem igazán tudtunk meg semmit. Ezt igyekszik kiküszöbölni a film, amiért a rajongók egyébként már régóta nyaggatták a stúdiót, hiszen Fekete Özvegy volt a főbb karakterek közül az egyetlen, aki még nem kapta meg a maga szóló kalandját. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy nem késett-e pár évet a film, és lehet-e, valamint érdemes-e egy olyan karakterről filmet készíteni, akitől korábban már elbúcsúztunk, és a jelenlegi formájában nem valószínű, hogy látni fogjuk a későbbiekben? Nos, a választ megkaptuk erre egy felemásra sikeredett végeredmény képében.
A történet a 2016-os Amerika Kapitány: Polgárháború eseményei után, de még a 2018-as Bosszúállók: Végtelen háború cselekményei előtt játszódik. A bérgyilkosból lett bosszúálló, Natasha megszegte a Szokóviai Egyezményt, ezért menekülni és bujkálni kényszerül a kormány elől. A kényszerszabadság azonban hamar véget ért, amikor egykori fogadott húga, Yelena Belova küld neki egy olyan csomagot, ami ismét szembesíti sötét múltjával. Az események láncolata pedig beindul, melynek során a kémnőnek nemcsak múltbéli démonaival, és a rejtélyes Kiképző karakterével kell szembenéznie, de vissza kell térnie arra a helyre, ahol minden elkezdődött: Budapestre, hogy egykori “családtagjainak” segítségével pontot tegyen a Vörös Szoba történetének végére egyszer s mindenkorra.
A bevezetőben felvázolt aggodalmak engem is foglalkoztattak a filmet megelőzően, de úgy voltam vele, hogy a Marvel eddig is pontosan tudta mit, miért, hogyan és mikor mutatja be az adott alkotást, ráadásul az előző egy évben nem igazán volt lehetőség semmiféle hasonló mozis élményre, így kíváncsi voltam, hogy mindezek tudatában miként csapódik le az egész. A történet pedig várakozáson felül indított. Nem csak a 15 perces, feszültséggel teli nyitójelenet, hanem az azt követő zenés főcím montázs is a film egyik legjobb szegmense volt. Gyönyörűen, már-már szavak nélkül alapoz meg a történetnek, és vezeti be az új karaktereket. Az ezt követő menekülés, Kiképző első, egyébként hatásos felbukkanása, valamint a budapesti kiruccanás pedig szintén szórakoztatóra és akciódúsra sikeredett.
A lendület pedig kitartott… egészen a sztori feléig. Innentől kezdve azonban mintha csak csettintésre, de elfelejtették volna a készítők, hogy mit is szeretnének kezdeni a filmmel, és lejtmenetbe kapcsolt az alkotás. Fokozatosan vesztette el a fókuszt, és kezdett szétesni az egész. Egyszerre próbált meg ugyanis családi dráma, előzményfilm, bosszú sztori és szuperhős mozi is lenni, ám ennyi szék közül egyiket sem sikerült rendesen megülnie, és a padlón kötött ki. Mert bosszú sztorinak bárgyúan egyszerű és klisés volt a történet, szuperhős mozinak közel sem volt annyira szuper, amin a néhol egészen gyenge és kilógó látványvilág sem segített, előzményfilm révén pedig tét nélkülinek hatott az egész, hiszen mindenki tudja, hova fut ki a végkifejlet. Ami pedig a családi drámát illeti, a behozott új “családtagok” közül egyikük sem sikerült érdekessé, akik között nem hogy nem működött a kémia, de még a közhelyes szövegkönyv, amit írtak nekik is mind lefelé húzták őket. Egyedül Natasha fogadott húgát, Yelenát sikerült élettel megtölteni az alkotóknak, amihez viszont nagyban hozzájárult Florence Pugh pimasz és laza játéka is, aki végig lopta a show-t és a film egyik fénypontja volt. A stáblistás jelenet alapján pedig vele még biztosan találkozunk majd a jövőben.
De talán a legfájóbb pont az egészben az volt, hogy ekkora már kiderült, hogy a képregények egyik közönség kedvenc karakterével, Kiképzővel nem kezdtek az ég egy adta világon semmit a készítők. Egyszerűen kiherélték ezt az egyébként baromi érdekes és nagy potenciállal rendelkező antagonistát, akit leegyszerűsítettek egy menőn kinéző szuperkatonává, ráadásul szerepel vagy kemény 7 percet a filmben. Hatalmas kapufa.
Egy nyári kikapcsolódásnak és a Marvel szerelmeseinek így is megfelelő darab lesz a Fekete Özvegy, de azért kicsit fájó, hogy végső soron a stúdió gyengébb és abszolút kihagyható alkotásai közé kell besorolni, amire pár nappal később már nem igazán fogunk emlékezni.
A film már megtekinthető a komáromi Tatra Moziban.
