Megjelent a Duna24 májusi száma

2021. április 7. piros betűs nap lett a komáromi röplabda történelmében. Ekkor ugyanis első bajnoki címét szerezte a jelenleg Rieker UJS Komárom néven szereplő férfi röpicsapat. Előző számunkba még lapzártánk miatt nem fért bele a remek hír, most viszont kiemelten foglalkozunk a sikerrel.

A korábbi Spartak egy nem mindennapi szezon végén emelhette magasba a trófeát. Már az alapszakasz lebonyolításába is rendre közbeszólt a koronavírus, majd a rájátszásba is bekavart. Az elődöntőben a komáromi és az eperjesi klub csapott össze, de mivel mindkét egyesületnél felütötte a fejét a járvány, sokáig azt sem lehetett tudni miként dől el, ki jut be a fináléba. A két csapat végül egy rövidített, két győzelemig tartó párharcban mérte össze tudását. Az alapszakaszt megnyerő Eperjest végül felülmúlta a Duna-parti egyesület, majd a döntőben az első 14 mérkőzés után szintén előttük záró Miavát is legyőzték.

A Ferencz László vezette klubnál hosszú évek munkája érett be a 2020/2021-es szezon végén. A koronavírus azonban nem csak a megbetegedésekkel, hanem az edzések hátráltatásával és a szurkolók hiányával is nehezítette a csapat dolgát. A klubelnök és az őt körülvevő elkötelezett csapat azonban így is elvégezte azt a rengeteg munkát, ami a sikerhez kellett. A sportvezető mellett a klub saját nevelésű játékosát, a Nyitrát is megjárt Százvai Ádámot kérdeztük.

A COVID-19 elleni harcunkban, a csökkenő megbetegedéseknek köszönhetően, jelenleg a megelőzés, az oltások állnak a középpontban. Ezért már beoltott olvasóinkat kértük meg, hogy osszák meg tapasztalataikat a vakcinák felvételével kapcsolatban.

A következő oldalakon a komáromi ipari igazgatójával készült interjúnk mellett a könnyedebb témákról sem feledkeztünk meg. A szilasi önkéntes tűzoltócsapat története nyomtatott lapunkban rövidítve került feldolgozásra, online felületünkön viszont még ennél is hosszabban lesz olvasható. A cikk apropója május 4., a tűzoltók és védőszentjük, Szent Flórián napja. Régiónkban a zenét kedvelők már biztosan hallottak Sipos Dávid és Tóth István nem mindennapi duójáról, most azonban a dallamokon túl is megismerkedhetünk velük.

Ahogy megszokhatták, májusi lapunkból sem hiányzik helytörténi rovatunk, amelyben Szentpéter felé vettük az irányt.

Jó olvasást, kellemes időtöltést kívánok!

A májusi számban megjelent cikkeink szerdától (május 19.) folyamatosan elérhetők lesznek online felületünkön is.

címkék:
Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb