Az első három számunkat meghozó 2020-as év után végre nekivághatunk a 2021-nek, ami kapcsán mi is abban reménykedünk, hogy bőven felülmúlja majd az előzőt. A Duna24 szerkesztősége idén is törekszik majd arra, hogy bemutassa régiónk azon fiataljait, akik saját területükön kiemelkedő teljesítményre képesek.

Címlapunkon a kajak-kenu versenyekről ismert Demin Viktor köszön vissza. A mindössze 27 éves sportoló most viszont egy újabb, az eddigiektől eltérő fába vágta a fejszéjét. A komáromi a szlovákiai kajak-kenu egyesületek között a legsikeresebbek közé tartozik. Ennek fényében kijelenthető, hogy igazán bátor vállalás volt Viktortól a klubelnöki pozíció megpályázása. Az ifjú sportvezető beavatott minket elképzeléseibe.

A búcsi Hatyina Olivér története sem mindennapi. A mindössze 20 éves fiatalember hónapok óta küzd a koronavírussal ápolóként, de decemberben saját otthonában is le kellett gyűrnie napjaink legtitokzatosabb ellenségét. Olivér szerencsére viszonylag gyorsan a gyógyulás útjára lépett, így rövidesen visszatérhet az elsőszámú csataterére, a budapesti Szent László Kórház infektológiai részlegére. Szabadidejében a szülőfaluja életében is komoly szerepet vállaló fiatallal a koronavírus témáját jártuk körbe.

Harmadikként a keszegfalvai nyerő párost, Laki Rékát és társát, Dollyt emelném ki. A kutyás frizbi finoman szólva sem tartozik a legfelkapottabb sportágak közé, így nem egyszerű belevágni a szinte ismeretlenbe. Réka azonban időt és energiát nem kímélve az alapoktól kezdve eljutott a világbajnoki kvalifikációig. A céltudatos hölgy pedig még nem tett le arról, hogy újra a legjobbak közé kerüljön.

Az utóbbi időben a világjárvány mellett még egy földrengés is megrázta környékünket, de mint helytörténeti cikkünkből kiderül, korábban is történt már mindkét esethez hasonló, és Komárom minden esetben felállt a padlóról. Sőt, nem egyszer már a Vág-híd is összedőlt, míg most, ha nem is legfényesebb időszakát éli, de még áll.

2021-es első lapunk további érdekes történeteket tár Ön elé. Jó olvasást, kellemes időtöltést kívánok!

A Duna24 legfrissebb száma elérhető az alábbi helyszíneken:
BEKE hús-hentesáru, Komárom
Kávy sveta, Komárom
Oros Optik, Komárom
Plant B, Komárom
Madách könyvesbolt, Komárom
Eötvös utcai Billa – újságos, Komárom
Eötvös utcai újságos, Komárom
Lebeco Pékség, Komárom, Gúta, Naszvad, Ógyalla
Furbify, Gúta
Orient Plus, Gúta

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb