Szerintem az álláspontok nagyon is közel vannak, csak lehet, hogy hiányzik a higgadt, tárgyilagos párbeszéd a felek között. Vagy legalábbis, amit mi látunk belőle, az nem ezt mutatja.. – kezdte Facebook-bejegyzését Koczkás Beáta, Gúta alpolgármestere, majd így folytatta:

De: előbb néhány alapvető probléma, amiről keveset beszélünk és szerintem az egyik legnagyobb baj ebben az országban (egyebek mellett) a COVID intézkedéseikkel kapcsolatban: Hiába írják le a szabályokat és teszik közzé a közlönyben, sok esetben nem adnak egyértelmű, egyszerű utasítást a COVID pozitív embereknek, hogy tünetek nelkül mennyi idő a karantén, tünetek esetén mit tegyenek, a csaladtagokra mi érvényes.., nem tudja pl. a vele kontaktusban levő, hogy hiába volt 5 nap után negatív a tesztje, akkor is otthon kell maradnia 10 napig..

Másik nagy baj, hogy nem ellenőrzik az intézkedéseket. Egyrészt azt, hogy aki pozitív, az valóban otthon van-e, a vele szoros kapcsolatba kerülő személy otthon van-e… És véleményem szerint üzletbe sem mehetne, hanem az önkormányzatok, önkéntesek, civil szervezetek vállalnák annak a pozitív személynek a bevásarlását, aki senkire sem számíthat…

Ugyanez a helyzet a “teljes leállás” (lockdown)- kijárási tilalom- intézkedések ellenőrzésével. A gazdasági szereplők, munkavállalók óriási anyagi károkat szenvednek, miközben nincs meg a várt egészségügyi hozadéka, nincs igazán értelme, hiszen az emberek továbbra is megtalálják a módját a találkozásoknak, úgy, hogy az egészségügyi előírásokat nem feltétlenül tartják be -talán a munkahelyeken sem (maszk, távolság, kézfertőtlenítés), így a vírus ellenőrizetlenül terjedhet..

Az előző országos tesztelésnél a szabályokat úgy hozták meg (szerintem helyesen), hogy az időseknek, rizikócsoportoknak (és akik vállaltak, hogy otthon maradnak), nem kellett (volna) részt venniük rajta, hiszen a legközelebbi üzletbe, orvoshoz elmehettek (volna) teszt nélkül is. Csak éppen az üzletek nem jól tartották be ezt az előírást.. és a “kék papír” nélkül nem engedték be az időseket sem (tisztelet a kivételnek). Ez nagy baj, mert ez (is) káoszt teremt.

Az idős emberek ebből azt szűrték le, hogy el kell menni a tesztre, ha üzletbe akar menni.. pedig egyáltalán nem ez volt a szabályhozó kormány és közegészségügyi hivatal szándéka..

Jómagam az országos tesztelest jó eszköznek tartom, viszont pusztán csak azzal, hogy kiszűrik a pozitívak felét, egyharmadát, sajnos még nem érték el, hogy izolálták is.. Nem tartják be az előírásokat: egyrészt, mert esetleg sokan nem ismerik, vagy nem igazodnak ki a változó szabályokban (a karantén szabályok is változtak), másrészt, mert az előírások betartását nem ellenőrzik..

Az átfogó tesztelést teljes mértékben támogatom, de csak abban az esetben, ha utána világos informaciót kap minden pozitív személy, mennyi ideig kell otthon lenni, ha tünetei vannak, kinek kell jelentenie és abban az esetben mikor ér véget a karanténja és hogy a családtagnak mikortól számítódik és meddig a karanténja, mert ez is eltérő (a jelenlegi érvényes előírás szerint)- és ezeknek betartását következetesen ellenőrzik is.

És fontos, hogy a rizikócsoportok, akik vállalják, hogy legalabb 10 napig otthon maradnak (hiszen ők eddig sem mozogtak..), most se kelljen részt venniük a tesztelésen-hiszen a hosszú, sűrű sorokban való várakozas a betegség- és fertőzesveszélyt növeli.

Viszont, ha a rizikócsoportok kivételt kapnak -akiknek mobilitása eddig is nagyon alacsony volt- akkor az országos átfogó tesztelés már nem is átfogó, hanem az az alternatíva érvényesül, amelyet (úgy tudom) az orvosi kamara is javasol, hogy ‘csak’ közösségi tesztelés legyen azok körében, akik mobilisak és nagy a találkozások száma, így a terjedés valószinűsége is: lényegében ott, ahol gócpontok lehetnek..

A két álláspont vélemenyem szerint szinte ugyanaz, csak máshogyan fogalmazzák meg a tesztelés körülményeit, feltételeit, “kivételeit”.

Bízom abban, hogy a kormányülésen hasonló vélemenyre jutnak a felek és ésszerű megoldást talalnak.

Koczkás Beáta, forrás:

Országos átfogó tesztelés. Szerintem az álláspontok nagyon is közel vannak, csak lehet, hogy hiányzik a higgadt,…

Közzétette: Koczkás Beáta – 2021. január 17., vasárnap
Olvasta már?

Megkezdte a munkát a Magyar Szövetség új elnöksége

Konstruktív légkörben tartotta első ülését a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, és azonnal a…

2024.10.04.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb