Sajnos a növekvő megbetegedések ismét keresztülhúzták a szlovákiai mozik számításait, szombattól újra be kell zárniuk. Ám ez nem tántorította el a Tatra Mozit attól, hogy két napra így is kinyissa kapuit, így a mozizni vágyók legalább egy alkalommal kielégíthessék nagyvásznas vágyaikat. Ennek köszönhetően nekem is lehetőségem nyílt megtekinteni csütörtök este a Wonder Woman 1984-et, amivel az első világháború időszakát elhagyva ezúttal a ’80-as évekbe kalauzoltak el minket a készítők. És hogy milyen lett a végeredmény? Messze nem tökéletes, de piszkosul szórakoztató. Pont olyan, mint amilyenre ebben a gondokkal teletűzdelt 2020-ban szüksége van a nézőnek.

Diana (Gal Gadot) történetfonalát tehát 1984-ben vesszük fel, aki immáron Washingtonban telepedett le, és igyekszik élni magányos mindennapjait. Amikor épp nem emberek megmentésén fáradozik, akkor a Smithsonian Intézetben dolgozik műtárgyszakértőként, miközben továbbra is próbálkozik megbirkózni szerelme elvesztésével. Itt ismerkedik meg a félénk és visszahúzódó Barbara Minervával (Kristen Wiig), akivel közösen egy ismeretlen eredetű tárgyat kell megvizsgálniuk az FBI kérésére. Nem sokkal később pedig feltűnik egy bizonyos Maxwell Lord nevű olajcég-vezető (Pedro Pascal) is, aki a felszínen a megtestesült amerikai álomnak tűnik, de hamar kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, és tervei vannak azzal a bizonyos tárggyal.

forrás: denofgeek.com

Igen, a film története sajnos semmi eredetiséget nem rejt magában, hanem a már ezerszer látott és unalomig ismételt köröket futja le: adott egy varázstárgy, ami elképesztő dolgokra képes (jelen esetben teljesíti a kívánságokat), van egy átlagos főgonosz, akinek megvan a saját motivációja, hogy miért fáj erre az eszközre a foga, és van a főszereplő, aki igyekszik megakadályozni a következmények miatt küszöbön álló világvégét. Ha pedig ez még nem lenne elég, a film egyszerűen túl sokáig építkezik. Mire felkerülnek a figurák a sakktáblára, bemutatják nemcsak a régi, de az új karakterek és motivációit is, és végre ténylegesen kezdetét veszi a történet, addigra bőven eltelt már egy óra.

És akkor most itt tehetné fel az olvasó a kérdés: ezek szerint túlnyújtott a film? Nos, bár a játékidő bruttó 151 perc, ennek ellenére egy pillanatig sem érződik hosszúnak a film, mi több, érzetre maximum két órának tűnt az egész. Mindez köszönhetően annak, hogy a bámulatosra sikeredett nyitójelenettől kezdve egészen a nagy fináléig észveszejtő a tempó, egyik akciójelenetből csöppenünk a másikba, és alig-alig enged lepihenni a film.

forrás: ew.com

Ebben pedig nagy szerepe van Hans Zimmer zenéjének is, amely a film egyik legemlékezetesebb pontja. A német zeneszerzőnek végre sikerült az elmúlt évek kicsit megfáradt iparosmunkáját leráznia magáról, és egy ízig-vérig rá jellemző, a legjobb éveit idéző zenei témát megkomponálnia. Ami ha kell, egy vagány, de ugyanakkor dallamos, jó érzést keltő zenemotívumként jelenik meg (a már említett nyitójelenet alatt hallható tétel úgy ahogy van csodálatos), de ha kell, akkor berúgja az ajtót és szó szerint leszakítja a fejünket, olyan észveszejtően pörgős ütemeket diktál (mint ahogyan azt teszi többek között a féltávnál lévő üldözéses jelenetnél).

forrás: irishtimes.com

Ám a rengeteg akció közben mintha néha elfelejtették volna, hogy karakterek is vannak, akik olykor elsikkadnak, és végső soron nem érik el a bennük rejlő potenciált. Gal Gadot persze továbbra is tökéletes a harcos amazon szerepében, közte és a visszatérő Chris Pine között pedig még mindig működik a kémia, de a pilóta a legtöbb jelenetben mintha csak statisztaként lenne a történések középpontjában, és leszámítva egy fontos mozzanatot, nem sok mindent tesz hozzá a filmhez. Új arcként csatlakozott hozzájuk Kristen Wiig és Pedro Pascal. Előbbivel nincs addig gond, amíg a szociálisan kicsit visszamaradott tudósnőt hozza, Gepárdként azonban fájdalmasan semmilyen lett karaktere, végső formáját pedig csak a film legvégén láthatjuk röpke pár perc erejéig. Pascal pedig bár a film egyik üde színfoltja, és láthatóan élvezte is a szerepet, mégis sokszor a ripacskodás határán táncol; hol még éppenhogy visszafogva magát, hol pedig már átlépve azt a bizonyos vonalat.

forrás: news24.com

És mégis. Hibái ellenére van a filmben valami, ami miatt nem lehet haragudni rá. Talán az, hogy érezni a végeredményen, hogy odaadással és szeretettel készült el. Talán az, hogy akad benne egy-két olyan jelenet, amire még évek múltán is biztos, hogy emlékezni fogunk. Talán az, hogy ebben az idei, mozimentes évben a néző már egyszerűen ki van éhezve az ehhez hasonló, igazi hollywoodi blockbuster-élményre, amelynek nézése közben elfelejti a való világ nehézségeit. Tény, hogy jelenleg nem tudjuk, mikor térhet vissza az élet a rendes kerékvágásba. De ha csak ilyen moziélmények fognak készülni a jövőben, akkor már megéri arra az életre várni. Ha pedig tehetitek, és lesz is rá lehetőség, mindenképp moziban tekintsétek meg a filmet. 

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb