2020 végéhez közeledve a korábban megszokott évértékelések helyett inkább a 2021-es év reménye járja át gondolatainkat. Ez az esztendő a legtöbbek számára nem hozta el a várt élményeket, eredményeket. A koronavírus szinte mindent felborított, így nehéz kiértékelni az elmúlt hónapokat.

Vannak azonban olyanok, akik ebben a helyzetben is igyekeztek megtalálni a lehetőségeket és a javukra fordítani sokszor megcsappanó erőforrás-készletüket. Akarva-akaratlanul sikerült több ilyen embert is megtalálnunk az utóbbi két hétben.

A Tatra Mozi ügyvezetőjével beszélve nem a világjárvány okozta nehézségek kerültek középpontba, hanem a jövő, a kínálkozó új lehetőségek kihasználása. A Marcelházán megnyitott hamburgerezőről sokat hallottam már, cikkünket olvasva (és persze a képeket látva) viszont egészen biztosan megkóstolom egy-egy különlegességüket. Ehhez nagyban hozzájárul az a pozitív hozzáállás, amely a két tulajdonosról sugárzik. Talán az ottani közeg az ízek mellett egy motiváló erőt is adhat a jövőhöz.

Az Eötvös Utcai Alapiskola felújításáról szóló hírek mindenkinek mosolyt csaltak az arcára. Mikor az intézmény igazgatójával leültem beszélgetni, ő már a hatalmas rekonstrukció utáni tervekről is mesélt, hiszen ahogy mondta, egy ilyen lehetőség után nem szabad leállni és tovább kell dolgozni a fejlődésen.

Sajnos a helyszűke miatt a Gútáról a Szlovák Nemzeti Színház stábjáig jutó Finta Viktóriát, a családi hagyományokat ápoló Beke hentesüzletet vagy mindennapunk hőseit, a véradókat nem dicsérhetem bővebben. Mint ahogy a karácsony közeledtével az ünnepi szokásokról és az ajándékötleteinkről szóló cikkünket sem tudom eleget méltatni. Így Önökön a sor, hogy elolvassák a decemberi számunk ösztönző történeteit.

A Duna24 legfrissebb száma elérhető az alábbi helyszíneken:

Élelmiszerbolt – Klapka tér, Komárom
BV TV, Komárom
EniLux, Komárom
Madách könyvesbolt, Komárom
Krisztián virágbolt, Komárom
Edit virágbolt, Komárom
Szinnyei József Városi Könyvtár, Komárom
Deutschraum, Komárom
BEKE hús-hentesáru, Komárom
Kávy sveta, Komárom
Oros Optik, Komárom
Zambotex, Komárom
Arctorna, Komárom
Holczhei Andi – fizioterapeuta, Komárom
Time&Arts, Komárom
Toner depo, Komárom
Plant B, Komárom
Marianna fodrászat, Komárom
Eötvös utcai Billa – újságos, Komárom
Eötvös utcai újságos, Komárom
Kórház – újágos, Komárom
Megyercsi utcai újságos, Komárom
Lottózó Ister, Komárom
Lebeco Pékség, Komárom, Gúta, Naszvad, Ógyalla
Furbify, Gúta
Orient Plus, Gúta
KLASS bistro & restaurant, Marcelháza

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb