Gubík László, a Via Nova elnöke az alábbi gondolatokat osztotta meg néhány napja a közösségi médiában:
“Nagyra becsülendő erény az előzékenység, a kollegialitás és a nagyvonalúság, de elnézve a valós erőviszonyokat és a felvidéki magyar pártok mozgásterét (magyar külügyminiszter barátsága, szlovák kormányfő partnersége, felvidéki önkormányzatok és polgármesterek adta hátország), – nos, – az MKP-nak nem tárgyalgatni kéne a liberális és törpepártokkal, hanem megenni őket reggelire.”
A bejegyzés után a hozzászólások között jó néhány érdekes felvetés napvilágot látott. A teljesség igénye nélkül nézzünk néhányat:
“Egy valami mindig kimarad. A 3% választó, ami nem túl nagy hátország. Valóban nem pártokkal kéne foglalkozni, hanem az otthon maradókkal, a más pártokra szavazókkal.” – Borka Zoltán
“Egyetértek, Zoli! Csak rájuk egyelőre másnak sincs receptje. Jövőképet nyújtó széles társadalmi program + egy MKP-ra épülő stabil párt, amely ezt képviselni tudja. Mind2-re égető szükség van!” – Gubík László
“Igazat adok neked abban, hogy a jelenlegi mezőnyből egyértelműen az MKP a legerősebb, legstabilabb és a legnagyobb strukturálisan kiépített párt. Javítsál ki ha tévedek, de számodra a pártegyesítés azt jelenti, hogy az MKP szépen bedarálja és megeszi a többit? Úgy látszik a felvidéki magyar politikum még mindig nem tanulta meg a leckét. Teljesen másodlagos, ki nyeri ezt a cicaharcot és bozótharcot, amíg a választók ezt látják, addig a szavazótábor nemhogy nem növekszik, de csökken. Jó lenne ha már azt a versenyt nyerné meg a felvidéki magyar politikum, ahol a győzelemért mandátumokat osztanak. Ez legyen a cél, ne az egymás legyőzése. Ez minden magyar pártra vonatkozik.” – Hajtman Gábor
“Épp ellenkezőleg: egymás megmentése a cél. Ha az MKP nem fogadja magába saját átalakulásával a többieket, mégis mi lesz velük? A Híd felcsap Pelléék magyar tagozatává, az Összefogás meg fogalmilag és politikailag is értelmezhetetlenné válik. Ezt akarjuk?” – Gubík László
“Én sem keverném össze a szereplést az érdekérvényesítéssel, az egymásnak ugratást meg pláne nem. Ettől több választó nem lesz, maximum a szekértáborok fogcsikorgatói fognak még jobban csikorgatni. Voksból több nem lesz, sem országosan, sem helyi szinten.” – Stubendek Attila
Borítókép: Facebook