Sajnos a koronavírus keresztül húzta az idei mozis év számításait is, hiszen normális esetben már másfél hónappal ezelőtt megtekinthettük volna korunk egyik legnagyobb rendezőjének, Christopher Nolannek legújabb filmjét, a Tenetet. Ám a mozik végre újra kinyithatták kapuikat, a koronavírus utáni első nagyjátékfilm premierjét felvezetvén pedig egy hétre ismét műsorra tűzték a rendező talán eddigi legjobb munkáját, az idén tíz éve debütált Eredetet, amit természetesen én sem hagyhattam ki.
A film története szerint egy olyan világban járunk, ahol az emberek már a saját elméjükben sem lehetnek biztonságban, hiszen egy technológiának köszönhetően egyesek képessé váltak beférkőzni az emberi agyba, és képesek az illetővel elhitetni, hogy amit lát, az a valóság. Ettől a pillanattól kezdve pedig már bármilyen információt meg tudnak szerezni tőlünk. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) is egy ilyen Extraktor (vagy más néven álomtolvaj), aki szakmájában a legjobbnak számít. Óriáscégek, pénz és információ éhes magánemberek keresik fel időről-időre és bízzák meg azzal, hogy nyerjen ki értékes adatokat vetélytársaikból. Legújabb megbízója azonban olyan munkára szerződteti le, amelynek során az agy legmélyebb szintjéig kell merülnie, miközben nem csak a körülötte levő világ valódiságát, de saját épelméjűségét is megkérdőjelezi.
Lehet-e egy tíz éves filmről olyat mondani, ami már ne hangzott volna el az elmúlt évek során? Valószínűleg nem, de itt most nem is ez a cél. Az Eredet semmit nem kopott varázsából az elmúlt tíz év alatt. Még mindig ugyanazt a nagybetűs mozi élményt szolgálja, mint a premierkor, mely a káprázatos látványvilága, trükkös megoldásai és csavaros története mellett azzal is sikerül kitűnnie a többi film közül, hogy egy percig sem hunyászkodik meg sem a stúdió akarata, sem a nézői elvárások előtt, miközben a rendező saját víziója is tökéletesen visszaköszön a jelenetekben.
Elsőre talán bonyolultnak tűnhet a film, de ez nem kimondottan a koncepcióból fakad, hanem abból, hogy ilyet ezelőtt még sosem láttunk vásznon. Nolan előtt ugyanis még senki nem csinált olyan heist-filmet, aminek műfaji elemei csak a megvalósításában köszönnek vissza, miközben a történet nem is egy rablásról szól, hanem épp ellenkezőleg, az emberi agy legmélyebb szintjére kell alámerülni, és ott elültetni egy gondolatot. Ezért bár a film egy jó része magyarázatból és a világ, valamint a mechanikák ismertetéséből áll, de teszi mindezt a néző számára olyan észrevétlenül és profi módon a megismert karakterek segítségével, hogy egy pillanatra sem zökkenünk ki a film ritmusából.
Nolan türelmesen és megfontoltan vezeti a közönséget az álmok mechanikáján és a főszereplő Cobb traumáján keresztül. Egy percig sem próbál meg minket felültetni vagy átverni, helyette inkább igyekszik, mit igyekszik, maximálisan sikerül elérnie azt, hogy mi is ugyanazt érezzük át, mint a főhős, aki szép lassan kezdi elveszíteni kapcsolatát a valósággal, és csak úgy, mint mi, már ő maga sem tudja biztosan, hogy mi álom és mi valóság. Erre pedig tényleg csak a legnagyobbak képesek.
Nem mehetünk el szó nélkül a film zenéje mellett sem, hiszen Hans Zimmer legalább akkorát alkotott a jelenetek mögött felcsendülő szólamok terén, mint a rendező a kamera mögött. A német származású komponista a filmzene egyik megkerülhetetlen és meghatározó albumát hozta össze, melyből még így is kiemelkedik a film végén hallható “Time” tétel, ami a premier óta teljesen megérdemelten vált minden idők egyik legjobb filmzenéjévé. Mindent összevetve az Eredet még mindig nem csak az elmúlt évtized, de a filmtörténelem egyik meghatározó filmje, és ha akad még olyan valaki, aki eddig nem látta volna, az gyorsan pótolja. A Tenetet pedig holnaptól a komáromi Tatra moziban is megtekinthetik az érdeklődők, és van egy olyan érzésem, hogy ismét egy lélegzetelállító kalandban lesz részünk.
