A családi hagyomány

“Miután én megszülettem, anyukám már nem állt vissza játszani. Azt mondják viszont, hogy nagyon ügyes volt. Kiskoromban sokszor jártunk ki meccsekre, a búcsú és a vasár idején megrendezett Gúta Kupán is mindig ott voltunk. Miután beírattak a helyi csapatba minden simán ment, mert nagyon tetszett a sportág. Először a mezőnyben szerettem volna játszani, mert valamiért sokat szerettem volna futni. Meg is próbáltuk, de ez nem ment a legjobban, így Mahor Misi bácsi beállított a kapuba, hátha anyukám nyomdokaiba lépek, hiszen ő is kapus volt. Végül ott is maradtam” – kezdte történetének felelevenítését az Alba Fehérvár KC játékosa.

Ahogy teltek az évek, Gúta mellett kettős engedéllyel a naszvadi gyerekcsapatokban is megfordult, majd a dunaszerdahelyiekkel vett részt egy prágai tornán, ahol a csapat edzője, Németh Jolán is meglátta benne a tehetséget. Akkor Dunaszerdahely még az ETO család tagja volt, így az útja a győri akadémiára vezetett, ahol egy próbajátékon meggyőzte Róth Kálmán utánpótlásigazgatót.

“Ekkor voltam nyolcadikos és lett volna itt még egy évem az alapiskolában, de elmentem Győrbe. Nem láttam akkor más utat magam előtt, hiszen a kézilabda volt, ami igazán érdekelt. Szerettem volna a sportban építeni a jövőmet. Kálmán bácsi mondta, hogy a nyártól minden el van intézve és szeretettel várnak” – folytatta a ma már 190 centiméter magas Niki, aki már akkor is kitűnt magasságával kortársai közül.

A győri évek

Bár a győri középiskolai élet és a jóval több edzés nagyban eltért a Gútán megszokottól, a könnyen barátkozó fiatal lány gyorsan beilleszkedett. „Nem nagy a távolság, így sokat hazajártam, de voltak nehéz pillanatok. Heti 2-3 edzés helyett jött 8-10 és a meccsek. Ez volt az, ami igazán megviselt. A csapattársak sokat segítettek. Nyilván volt, amikor az járt a fejemben, hogy mindenem fáj és nem is tudtam, hogy mire vállalkozok, könnyebb lenne hazamenni. De a csajok ilyenkor mindig túllendítettek a holtpontokon. Szerencsére sok barátnőt szereztem, így átvészeltem ezt is. Örülök, hogy így alakult, mert teljesen más világ ez a kézilabda szempontjából.

Nagyon sokat köszönhetek a Győri ETO-nak, az ottani képzés adta meg a jó alapokat, amiknek köszönhetően most már járhatom a saját sportos utamat. Először persze az is nagy motiváció volt, mikor utánunk a felnőttcsapat érkezett edzésre. Csillogó szemmel néztem a sztárokat. Ez viszont később már a napi rutin részévé vált és a saját álmaim vitték tovább a lendületemet” – avatott be a kezdeti hetek, hónapok titkaiba a már középiskolás szinten világversenyt nyerő kézis.

2018-ban ugyanis Katarban, a középiskolai világbajnokságon mérettették meg magukat. Bár a részvételt még az előző generáció vívta ki, az országos diákolimpián, a vb-t már ők nyerték meg: “Ez egy hatalmas élmény volt minden szempontból. Tudtuk, hogy a világ egyik legjobb akadémiájaként győzelmi célokkal utazunk ki. Nagyon erős csapatunk volt és tudtuk, hogy jók az esélyeink. Az elődöntő nehéz volt, de a döntőben már viszonylag könnyen győztünk. Ami az országot illeti, nagyon más volt minden, ami ott körülvett minket. Egy teljesen más kultúrát ismertünk meg, ami szintén nagyon élénken él bennem. Remélem egyszer még vissza tudok majd menni oda, hiszen a kézilabda mellett az utazás az, ami még nagyon érdekel.

Ebben az évben a mindössze 16 éves kapus egyre többször tűnt fel az felnőttcsapat környékén is. A világ legerősebb bajnokságaként számon tartott magyar élvonal mellett pedig a Bajnokok Ligája hangulatát is megtapasztalhatta. A 2018-as Budapesten rendezett négyesdöntő, a Final Four előtt a Győri Audi ETO KC mindkét kapusa, Kiss Éva és Kari Aalvik Grimsbø is sérült volt. “Így én is végig ott voltam a csapattal, hogy ha történne valami, be tudjak ugrani. Végül nem kerültem keretbe sem az elődöntőben, sem a döntőben, mivel mindkét csapattársam vélhetően fájdalmak közepette végigvédte a meccseket. A fináléban az utolsó pillanatban a csereként beállt Kiss Éva egy hatalmas bravúrral nyerte meg a meccset a csapatnak. Mi a lelátóról néztük végig, hatalmas élmény volt, remek hangulat volt a Papp László Sportarénában.

Az ünneplésnél már mi is ott voltunk a pályán. Szeretnék majd egyszer úgy is átélni egy ilyet, hogy a teljesítményemmel is hozzájárulok a sikerhez.”

Junior válogatott

A győri világsztárokkal együtt készülve sokat fejlődött a gútai fiatal. “A kapusok is mindig elmondták az edzéseken, hogy mit csinálok rosszul és hogyan javíthatom azt ki. Nekem azonban a legnagyobb pluszt az jelentette, hogy világklasszisok lövéseit védhettem. Eleinte keveset tudtam megfogni, de ez folyamatosan javult. Amikor kivéded egy BL-győztes játékos lövését, mégha csak edzésen is, az nagyon jó érzés.”

Szintén 2018-ban történt, egészen pontosan szeptember 12-én, amikor az ETO az MTK otthonába látogatott a bajnokságban. A budapesti kék-fehérek edzője már akkor is Golovin Vlagyimir, a junior válogatott szövetségi-kapitánya volt.

“Nagyon megmaradt bennem az a nap. Először egy-egy hetes előtt állítottak be. Kiss Éva mindkét cserénél odasúgta, hogy hová fogják lőni a büntetőt, így neki köszönhetően mindkettőt ki tudtam védeni. A meccs végén kaptam még 10-15 percet a pályán. Golovin Vlagyimir ez után a meccs után felfigyelt rám és hívott be először a válogatott keretbe.

Onnantól fogva folyamatosan számított rám” – mesélte továbbra is hatalmas mosollyal az arcán a tehetséges kapus, pedig a következő év már nem alakult tökéletesen a számára.

A 2019-es junior női kézilabda Európa-bajnokságot Győrben rendezték. Niki az egész évet végigkészülte a csapattal és egy hónappal az Eb-t megelőzően, éppen egy edzőtábor előtt néhány nappal derült ki, hogy hiába a magyar állampolgárság, mivel még „csak” 34 hónapja él Magyaroszágon, két hónap híján nem teljesíti a világversenyen előírt három évet, így lemarad a tornáról.

“Nagyon megviselt, hiszen erre vártam. Hazai rendezés, már a család is készült, hogy jönnek nekem szurkolni… Padlóra kerültem, de hiszek abban, hogy valamiért így kellett történnie. A döntő kivételével minden meccsen ott voltam az arénában. A Himnuszt hallgatni nekem mindig egy különleges érzés, mindig a szívemhez szól. Nagyon szeretem azokat a meccs előtti pillanatokat. Akkor is az járt a fejemben, milyen lenne ott lenni a csajokkal a pályán. A finálé előtt viszont már a győri felnőtt csapattal indultunk az alapozásra. Talán jobb is, hogy akkor már nem lehettem ott, nem tudom… De nagyon örültem a lányok sikerének, hiszen nagyon ügyesek voltak és megérdemelték az aranyat.”

A 2020 nyarára tervezett junior világbajnokságot előbb elhalasztották, majd végleg törölték. Az immár a 20. életévében járó Tóth Nikolett így utánpótlás szinten már nem lehet ott világversenyen. Ott van még azonban a kalapban a felnőtt válogatott… “Hatalmas dolog lenne, ha ott is be tudnék mutatkozni. Ha pedig egy olimpián is viselhetném a címerest mezt, egy álmom válna valóra.”

A következő állomás: Székesfehérvár

A 2020 márciusában beköszöntő világjárvány sokak számításait keresztülhúzta. A középiskolát befejező kézilabdázó májusban gondolkodott el komolyan azon, hogyan is folytatódjon az ő története.

“Úgy gondoltam jó lenne előrelépni és egy NB1-es csapatban védeni. Ekkor érkezett a fehérvári megkeresés. Át kellett gondolnom, de úgy döntöttem, hogy belevágok. Így egy felnőtt csapattal készülhetek és az élvonalban tudok védeni. Bár egyelőre kevesebb idő jutott nekem a pályán, nem vagyok elégedetlen, az első évemet egy tanulóévnek szántam.”

Niki a következő időszakban szeretne stabil élvonalbeli kapussá válni. Ez az alapfeltétele annak is, hogy a fentebb említett válogatottság is összejöjjön a számára. Ehhez viszont még sokat kell dolgoznia.

“Sok lemondással jár a profi sport, nincs sok szabad hétvégénk. Nekem viszont nagyon sok erőt adnak a barátaim, így amikor csak tehetem jövök haza és szervezünk valami közös programot velük, vagy a családdal. Ez az, ami engem igazán feltölt.”

Cikkünk a Duna24 2021. áprilisi nyomtatott lapszámában jelent meg.

The post A legjobbak közé vágyik a gútai kézilabdakapus appeared first on Duna24.

“Az idei szezonban több csapat szerepel a bajnokságban, így sűrűbb lett a mezőny, de ha minden jól alakul és nem jön közbe semmi külső tényező, az első hatban szeretnénk ott lenni a lányokkal” – vázolta a terveket a csapat edzője, Miškovič György.

Egy amatőr csapatnál viszont nem csak az eredményeken van a hangsúly, sőt. Bár a szponzorok a jobb eredmények elérése után jobban kinyitják a pénztárcájukat, a támogató önkormányzatok elsősorban a folyamatos sportolási lehetőség biztosítását és egy jó hangulatú közösség megteremtését tartják a legfontosabbnak.

“Persze mindenki büszke akkor, ha jó a teljesítmény. Természetesen ha több szponzor lenne, akkor könnyebb lenne a dolgunk, de a vezetéssel közösen mindig egy elképzelés mentén irányítjuk a klubot.”

Bár a koronavírus okozta nehézségek után benne volt a pakliban, hogy megcsappan a kézilabdázók száma, ez nem így történt. “Szerencsére van 20-21 játékosunk. Amatőrök, többnyire nagyon fiatalok, frissen érettségizettek, egyetemisták, vagy egy kicsit idősebb korosztály, akik már dolgoznak és családanyák. Amikor elindult a tavaszi szezon, sajnáltam, hogy nem sikerült befejeznünk a bajnokságot, az első 4-5-ben ott lettünk volna. A korlátozások enyhítése után májustól szabadtéren már edzettünk, júliusban edzőmérkőzéseink is voltak. Próbáltuk a megtartani a csapatszellemet, a játék hitét, hiszen ha az nincs, akkor az amatőröknél benne van az is, hogy sokan abbahagyják és más problémák is előjöhetnek.

A nyári felkészülés sem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Elmaradtak a külföldi összpontosítások is, de két tornán részt vettünk és hangolódtunk az őszi szezonra. A legfontosabb, hogy a játékosoknak is visszajött a kedve és a hosszú kihagyás után már éhesek voltak a játékra” – folytatta Miškovič.

A fentebb említett közös elképzelés nem más, minthogy egy jó hangulatban működő, családi társaság alakuljon ki. Ennek érdekében például a játékosok összpontosításai nem ritkán külföldön, de saját családtagjaikkal közösen valósulnak meg.

“Az edzések mellett télen síelünk, nyáron pedig egy jót kirándulunk. A játékosok családtagjai is velünk tartanak, szeretnénk, hogy a sport ne kirkesztő, hanem összekovácsoló erővel bírjon.”

Ennek az elméletnek a lényege, hogy kompenzálják a lányokat, mert nem kapnak a játékért semmit. A klub elöljáróinak elképzelése, hogy egy családi klubként működjenek. A mérkőzések után ne azonnal rohanjanak haza, legyen még egy kis beszélgetés, akár egy közös piknik. Ezzel is igyekeznek meghálálni a csapattagok munkáját. “Törődünk egymással, ha probléma van, egy-egy születésnapot vagy esküvőt pedig közösen ünneplünk. Ennek nálunk ez a rendje és ennek is köszönhető, hogy szép létszámokkal tudunk dolgozni felnőtt és utánpótlás szinten is” – tette hozzá az edző.

A csapattársak barátnőként tekintenek egymásra, akkor is ha két generáció alkotja a felnőtt keretet. “Folyamatosan igyekszünk beépíteni a fiatalokat. Nem idegenként tekintenek azonban egymásra, a fiatalok tisztelik az idősebbeket, ők pedig igyekeznek segíteni az ifjoncokat. A családoknál is így van ez, az idősebb generáció segíti és neveli a fiatalságot.”

Ez a jelenség az utánpótlásban is megmutatkozik. Idén először már az óvodás gyermekekkel is foglalkoznak a klubnál. Az apróságok jelentős része kézisek és focisták csemetéje, de az ifjúsági edzők nagy hányada is jelenleg is aktív játékos.

“Naszvad és Ímely segíti egymást, jó a kapcsolat a klub és az önkormányzatok között, de az iskolák részéről is megvan a támogatás. A csapat összetétele is vegyes. Hol naszvadi, hol ímelyi van több a gyerekek között. A krízis nálunk a 14-17 éveseknél van. Talán amikor ők elkezdtek sportolni sok egyéb lehetőségük is volt, hogy más irányt válasszanak. De a legkisebbeknél már látni, hogy javul a helyzet és a szülőket is érdekli, hogy sportoljanak a csemeték. Az 1-4-es alapiskolás korosztályban Ímelyen is 20, Naszvadon is 18-20 gyerekkel dolgozunk. Amikor összevonjuk az előkészítő csapatokat, még inkább előjönnek a tehetségek.

Idén először az ovisokat is megpróbáltuk bevonni, hiszen igény mutatkozott rá. Jó látni, mikor a lelátókon a környék korábbi vagy jelenlegi sportolói ülnek és nézik, ahogy a gyermekeikkel foglalkozunk.

De a pályán, az edzők részéről is megvan a kötődés. Az aktív játékosoknak mindig felajánlom, hogy szerezzék meg az edzői képesítést és foglalkozznak ők az utánpótlással. Így ők is átérzik milyen edzőnek lenni, ráadásul a szívük miatt is odaadóbban dolgoznak. Ha olyanok oktatják a gyerekeket, akik helyiek, akik szintén nálunk nevelkedtek, jobban fogják nevelni őket, mintha egy máshonnan származó edző lenne a csapat élén” – avatott be a naszvadi-ímelyi kézilabdaműhely titkába Miškovič György.

A lelkesedés tehát az elmúlt évtizedekben töretlen és reméljük, hogy ez minél tovább így marad, Naszvad és Ímely csapata folyamatosan erősödve képviseli majd régiónkat a legmagasabb szinteken.

The post Családként működik a kézicsapat Naszvadon appeared first on Duna24.