A fejezetek címei (egy-egy kiemelt téma vagy gondolat(ok)):

• Az illuzionista (a COVID eltereli a figyelmet más fontos dolgokról)
• A korábbi írásaim ma is aktuálisak
• Politikusok és válságok (mindegyik politikacsináló a saját hasznára, a saját célja érdekében használja ki a helyzetet)
• Emberéleteket mentünk az intézkedésekkel? (Igen, de másokat feláldozunk.)
• Ne legyenek illúzióink! („A vírus” nem tűnik el.)
• Mit tehetünk akkor? (A prioritásainkat tegyük először rendbe, ne hozzunk ésszerűtlen áldozatokat, a helyzet tényleg rossz, ne tegyük még rosszabbá)
• Mi lehet ebből, ha a politika nem tér vissza a korábban normálisnak tartott kerékvágásba? (nagy válság, háború, az államszervezet szétrothadása)
• Az urak nem hagyják magukat elnyomni (a korlátozások a gyakorlatban rájuk nem vonatkoznak, csak a kisemberekre)
• Két kitérő (a korlátozások betartásának társadalmi realitása; egy összefüggés a hatalommal)
• A képlet egyszerű (normalizálunk vagy diktatúra vagy szervezett bűnözés, hosszútávon nem látok más lehetőséget)
• Záró, összegző gondolatok (arányérzék, kompromisszumok, optimum, „mindennek megvan az ára”)

Az illuzionista

Sokunknak ismerős lehet a jelenet. A „mágus” felszólít, hogy figyeljük a jobb kezét, mert csal. Aztán, amikor mindenki a jobb kezére figyel, a bal kezével hajtja végre a trükköt.

A COVID is ilyen. „Mindenki” a vírusfertőzésben meghaltak számára, a fertőzések, a pozitív tesztek számára, újabban az egyik vagy másik mutáció elterjedésének százalékos adataira, a kórházban fekvők számára figyel, közben pedig rengeteg más dolog is zajlik a világban, az intézkedéseknek pedig messzemenő, évtizedekig meghatározó hatásai lehetnek.

Olyan dolgokról mondunk le, olyan dolgokat dobunk el, amiért őseink az életüket adták vagy évtizedekig dolgoztak – és végén messze nem kapjuk meg érte azt, amiért gondoljuk, hogy az áldozatot hozzuk.

Mindezt sokan nem látják, mert eltereli a figyelmüket, hogy minden erejükkel arra koncentrálnak, hogy „lassítsuk a vírus terjedését”, „emberéleteket mentsünk” stb.

Mi minden más van még itt? Miről terelik el a figyelmünket? Miről feledkezünk meg?

1848. 1956. 1989. Miért is küzdöttek akkoriban őseink? Miért ontották annyian vérüket? Miért kockáztatták még sokkal többen az életüket, jólétüket, mindenüket, amilyük volt?

Vagy ha csak az 1989 óta eltelt időszakot nézzük. Miért hoztak a szülők, az idősebbek annyi áldozatot?
Az előtt pedig évtizedekig miért „építették” a „kommunizmust”? Hát nem azért, hogy a gyerekeiknek majd egyszer jobb lehessen?
(Igen, nagyrészt anyagilag.)

Tényleg azt gondoljuk, hogy az időseink, a betegeink azt várják most el tőlünk, hogy nyomorítsuk meg a fiatalságot, az ő gyerekeiket, unokáikat, azokat, akiknek az erőfeszítéséből az elmúlt években gondoskodtak róluk? A szüleink tényleg azt várják el tőlünk, hogy temessük el saját magunkat? Mindezt azért, hogy nekik legyen jobb esélyük még egy pár évet biológiai értelemben „élni” ezek között a körülmények között? És még ha ezt is várnák el, jogos lenne egy ilyen elvárás?

A korábbi írásaim ma is aktuálisak.

A koronavírussal kapcsolatban írtam már korábban is: korábbi írásaim elérhetők innen indulva [link], a legutóbbi írás pedig itt [link].

Azok számára, akik nem szeretnének ennyit olvasni tőlem (ez teljesen érthető), itt adok néhány fontosabb gondolatról egy viszonylag rövid és közérthető összegzést (a linkekere kattintva el lehet érni azt az írást, amelyben ki van fejtve).

• Bár nehéz megmondani, mennyire is veszélyes a SARS-CoV-2 vírus valójában, az azért jól látszik, hogy sokunk félelme tőle eltúlzott [link].
• Gyakori jelenség, hogy az egyén nem tud mit kezdeni az emberi halandóság tudatával [link], és az irracionális félelmének ez az alapja. Maga előtt is titkolja, amit tud: az élete és a szeretteinek az élete véget fog érni (egyszer). Eljön az idő, és vagy ő fog elbúcsúzni a szerettétől, vagy a szerette őtőle. Fél ettől, bár ennek nincs értelme, mert ezen változtatni úgysem tud, sőt, a halálfélelem sokszor meggyorsítja a halált.

• A gazdasági visszaesés nem a gazdagoknak, a hatalmasoknak árt igazán [link]. Az ő szükségleteik kielégítése biztosítva lesz, így is, úgy is. A kérdés, hogy a többieknek lesz-e.
• Végső soron az egészségünk védelme is gazdasági erőforrásoktól függ. Ha az állam elvesz javakat, esetleg kölcsön vesz pénzt és kompenzációként odaadja a szegényeknek, olyanoknak, akik egyébként nem engedhetnék meg, hogy ne dolgozzanak, az nem változtat a gazdasági realitásokon, csak elfedi azokat ideig-óráig.

• A hisztérikus reakciónkkal rossz helyzetbe hozzuk magunkat, kitesszük magunkat biológiai fegyverekkel rendelkező szereplők zsarolásának, manipulációs kísérleteknek [link].
• Jobban tetszene egy az egyén szabadságát tiszteletben tartó megközelítés, állami koordinációval, tájékoztatásokkal, felvilágosítással kiegészítve. Valami olyasmi, amit alkalmaztak az USA Dél-Dakota államában, illetve félig-meddig Svédországban. [link] Ezzel szemben sokan azt gondolják, a szabadságunk feladásával növelhető a biztonságunk [link]. Ez egy igen veszélyes tévedés [link] (hogy miért, kifejtve itt [link]).

Politikusok és válságok

Érdemes megnéznünk a politika és a politikacsinálás természetét is.

„Soha ne hagyj kihasználatlanul egy jó kis válságot!” (Never let a good crisis go to waste.) Sokszor idézik ezt a mondatot, bár bizonytalan az eredete. Akárki is volt, aki először megfogalmazta, a gondolat jól jellemzi a politikacsinálók gondolkodásmódját, és most igen aktuális. (Politikacsináló: e tekintetben mindegy, hogy politikai tisztséget betöltő választott személyről, „politikusról”, vagy politikai hatalommal felruházott „szakértőről” van szó.)

A befolyásos politikacsinálóknak általában vannak céljaik, tervük/terveik, amit lehetőség esetén szeretnének megvalósítani. Vannak köztük korrupt, önző törekvések, és vannak nemes törekvések is. Bármi legyen is a cél, a helyzetet mindig a cél elérésére használják fel.

Egy érdekes kontraszt.

• Azok a politikusok, akik amúgy is az egyéni szabadság előmozdítását, és az állami szabályozások csökkentését szerették volna elérni (pl. Trump vagy nálunk Sulík), azok a szabályozás egyszerűsítését indokolják úgy, hogy a járvány és következményei miatt szükséges.
• Azok a politikusok viszont, akik pénzt szeretnének osztani a sajátjaik között, azok éppen ezt indokolják meg azzal, hogy „COVID”. (Az USA-beli ún. COVID-segélycsomagok jelentős része ún. „pork” (ez egy angol kifejezés: ebben a kontextusban specifikus érdekköröknek jóváhagyott célirányos állami támogatásra utal).
• Akik szeretnének még nagyobb hatalmat az országukban élő emberek felett, azok ezt a célt kergetik, megint csak a COVID-ot használva indoklásul.

Emberéleteket mentünk az intézkedésekkel?

Valószínűleg igen. Viszont – és a dolognak ezt a másik oldalát már kevesebbet hangsúlyozzuk – időközben más életeket fel is áldozunk. Vagy gondoljuk, hogy a járvány miatti korlátozások nem kerülnek emberéletbe? Esetleg végeredményben sokkal többe, mint maga a járvány?

• A stressz köztudottan gyengíti az immunrendszert. Gondolja valaki, hogy ez a rengeteg stressz, ami most állandóan pluszban keletkezik, nem járult hozzá egyebek mellett COVID-betegek halálához, a COVID-betegek halálozási arányának növekedéséhez?

Egy személyes példa. Valószínűleg kb. tíz kilóval nehezebb vagyok most, mint voltam egy évvel ezelőtt. Ez elég nagy részt a korlátozásoknak és a stressznek tudható be. Nem méregetem magam, a dolog azért tűnt fel, mert a súlytöbblet már a közérzetemre is érezhető hatással van. Nekem ez egy mérsékelt túlsúlyt jelent: valószínűleg nem halnék meg a COVID-ra miatta. A következő tíz kilótól sem? A harmadik tíz kilótól sem? Meddig mehetünk büntetlenül? Gondoljunk azokra, akik korábban húsz-harminc kiló túlsúllyal küzdöttek. Egy részük valószínűleg szedett fel, úgy, ahogy én is. Legalábbis nem lenne meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy

• • a csoportos sportolási lehetőségeket gyakorlatilag betiltották
  • az egyéni sportolási lehetőségeket is gyakran erősen korlátozzák
  • ha valakinek nehezére esik kontrollálni, hogy mennyit eszik, egy jó eszköz, ha el tud menni valahova, ahol nincs étel, illetve, ahol elterelik a figyelmét az ételről – kijárási korlátozások, szórakoztató létesítmények bezárása: ezeknek az embereknek „pont erre volt szükségük”

Mondhatja erre valaki, hogy ez csak egy kis stressz. Nem, ez nem egy „kis” stressz. Az, ha hétről hétre változtatják az életed alapvető szabályait, ha nem tudod, hogy amit szabad volt még egy hete, szabad lesz-e holnapután, az nem egy „kis” stressz. Ezen kívül, ha a megélhetésed kerül veszélybe, az sem egy „kis” stressz. A megélhetés elveszítése által okozott lelki teher nagysága hasonló egy közvetlen hozzátartozó elveszítése által okozotthoz. És még nem is beszéltem a sok negatív, félelemkeltő tartalomról, ami a médiából árad ránk…

• • Mondhatjuk erre, hogy „mindenkinek a saját dolga, hogy hogyan kezeli a stresszt. A legtöbb embernek sikerül. Ha valaki nem tudja kezelni, akkor pech”.
  • Erre mondhatja más valaki azt, hogy „mindenkinek a saját dolga, hogyan birkózik meg az immunrendszere a COVID-dal. A legtöbb embernek sikerül. Ha valakinek mégsem, az pech”.

Mindkét előbbi megjegyzés szívtelen, viszont vegyük észre, hogy ugyanarról az érvelésről van szó, és most tényleg már csak arról beszélünk, hogy az egyik embercsoport élete a fontosabb vagy a másik embercsoporté.

(Egyrészt, szívtelen dolog az egyik embercsoportot feláldozni a másikért. Másrészt, aki ilyesmit csinál, istent játszik, ami elég nagy arroganciára vall. Harmadrészt, hosszútávon kifejezetten kontra-produktív a fiatal-produktív réteget feláldozni az idősebb, betegebb, kevésbé produktív réteg érdekében. Mindemellett még egy baj ezzel, hogy az ilyen politikát képviselők a tűzzel játszanak. Ha ugyanis a fiatalabb, erősebb egyének rájönnek, hogy őket épp kivéreztetik és feláldozzák, előfordulhat, hogy megmaradt erejüket a társadalom többi része, a hatóságok ellen fordítják, például bűnözés, fegyveres zavargások formájában. Hisz ők is élni akarnak… Ha jól látom, a helyzet mifelénk nem ennyire rossz, de vannak helyek, ahol – ha lehet hinni a híradásoknak – sokkal rosszabb állapotok uralkodnak.)

• Tételezzük fel, hogy létezik olyan fertőtlenítő szer, amelyik nem marja le az ember bőrét, és egyéb káros elváltozásokat sem okoz, akkor sem, ha naponta 10-20-50-100-szor mossák le vele (és csak olyat használnak mindenhol). Bár valószínűleg messze nem ez a helyzet, de még ha igaz is lenne ez a feltétel, akkor sem vagyok biztos benne, hogy kívánatos ez a sok fertőtlenítés.

• Nem vagyok immunológus, viszont annyit tudok az immunrendszerről, hogy az egészséges működéséhez „találkoznia” kell megfelelő mennyiségű „kosszal”, megfelelő számú mikroorganizmussal. (Ezért is nem jó a gyerekeket túl tiszta környezetben nevelni: nem fejlődik ki az immunrendszerük olyan jól.) Ezen kívül az immunitás összefügg a következővel is. Mindannyiunk bőrén egy kicsit más összetételben vannak jelen mikroorganizmusok. (Igen, eddig is voltak, és vélhetően mindig is lesznek mikroorganizmusok, mindenütt körülöttünk.) Ha az emberek közötti értintkezések száma és minősége normális, akkor ezek kicserélődnek, és nagyjából hasonló arányban lesznek és nagyjából ugyanazok a mikroorganizmusok az egymással kapcsolatban levő emberek esetében, így ezeket mindenki immunrendszere megismerheti. Az állandó fertőtlenítés, egymás érintésének kerülése viszont ezeket a folyamatokat megzavarja, az immunitásunkat gyengítheti.

Az ilyen intézkedések tehát csökkentik a vírus terjedésének valószínűségét, igen. Viszont nagyban csökkenthetik az ellenállóképességünket is. Ez pedig rontja az esélyünket, ha mégis, illetve amikor végül találkozik a testünkkel egy kórokozó (ez lehet a koronavírus vagy bármely más kórokozó – esetleg kórokozókká válhatnak olyan mikrooragnizmusok is, amelyek egy normálisan kifejlett és karbantartott immunrendszerrel rendelkező egyént nem lennének képesek megbetegíteni).

• Az elszigeteltség elősegíti a depressziót. Vajon a sok idős embert elzárni a szeretteitől nem emeli akár a COVID-halálozás arányát a körükben? (Ahhoz, hogy az ember immunrendszere csúcsformában harcoljon bármilyen fertőzéssel, külső beavatkozással szemben, szükséges, hogy az adott ember élni akarjon. Ha elveszik valakinek az életkedvét, elgyengül a teste. Vannak esetek, amikor valakinek a teste évekig félig-meddig sikeresen küzd a rákkal, majd, amikor az illető lélekben feladja, heteken belül temethetik.)

Vajon hány COVID-fertőzött embernél jelentették ezek a plusz kilók, a leggyengült immunrendszer vagy az elszigeteltség okozta depresszió, stressz okozta szorongás az élet és halál közötti különbséget? Sosem derül ki a válasz. Szerintem vannak szép számmal.

• A gazdasági visszaesés hány ember éhhalálát okozza majd világszerte? (Nem, a COVID-járvány bejelentésének a másnapján nem szűnt meg a világon az éhezés és nélkülözés. Azok az emberek még mindig nélkülöznek, sőt, egyre többen, egyre jobban.)

• A megélhetésük elvesztése miatt hányan lesznek öngyilkosok? Hány embert vár emiatt olyan megbetegedés, amelyet enélkül elkerülhettek volna? Hányan lesznek például alkohol- vagy drogfüggők?
• Emellett rengeteg gazdasági erőforrás (anyagi és emberi) megy el most a COVID-oltások kifejlesztésére, tesztelésekre és egyéb COVID-kutatásra. Tényleg ez a leghatékonyabb módja ezen erőforrások felhasználásának?

Még akkor is, ha az utolsó centig „emberéletek megmentésére” akarjuk is költeni? Másra nem halnak meg emberek, csak COVID-ra? Nem lehetne ezeken a más területeken, akár kisebb összegekből, kevesebb munkával is eredményeket elérni? Vagy ha már muszáj a COVID-dal harcolni, akkor nem lenne hatékonyabb a kórházi kapacitások növelésére, jobb gyógyszerekre, a betegek gyógyulásának elősegítésére, esetleg a veszélyeztetett rétegek önkéntes, saját döntés alapján történő elkülönülésének (angolul self-isolation) elősegítésére, majd beoltására összpontosítani az egészséges, nem veszélyeztetett emberek életének a megkeserítése, hetente letesztelése helyett?

• A mostani élmény embertömegek életéből tüntet el hónapokat, amelyeket jobban is tölthettek volna. Egyrészt most, másrészt az életük végéről. Vagy azt gondoljuk, hogy mindemiatt a jelenleg élő legtöbb embernek nem csökken a várható élettartama, nem romlik a várható (időskori) életminősége?
• Az elmaradt gazdasági fejlődés. Az egyik legfélrevezetőbb érv, hogy itt csak „a pénzről” lenne szó. Egy több gazdasági lehetőséggel megáldott társadalom több ember életét tudja megmenteni, fenntartani, hosszabb ideig és magasabb színvonalon, mint egy szegényebb.

A „pénz” és a „gazdaság”, bár összefüggenek, két különböző dologról van szó. A gazdaság az, hogy emberek dolgoznak, különféle gépek és egyéb segédeszközök segítségével anyagi javakat – termékeket és szolgáltatásokat – állítanak elő és cserélnek ki egymás között, ami által növekszik a részt vevő felek (anyagi) jóléte. A pénz csak egy emberi találmány, amivel mérjük az értéket, és amely segíti az említett cserét.

Ha valami akadályozza az embereket ebben a tevékenységben, akkor csökken az előállított dolgok és szolgáltatások mennyisége, lassul azok cseréje és csökken a résztvevő felek (anyagi) jóléte. A gyógyszerek is termékek, és a kórházi ellátás is szolgáltatás. Ha a gazdasági termelés lassul, végül kevesebb lesz ezekből is. Igaz, a visszaesés jeleit sokszor úgy érzékelik az emberek, hogy „kevés a pénz”, de a pénz hiánya csak jelzi a problémát, az nem maga a probléma. Épp ezért nem megoldás az, ha nyomtatnak több pénzt és szétosztják az emberek között. Ez csak elfedi a problémát, nem megoldja azt. (Épp úgy, ahogy a fájdalomcsillapító sem old meg semmit önmagában. Hasznos lehet, ha a közben a fájdalom okát is felderítjük és a problémát elhárítjuk, de önmagában csak azt teszi lehetővé, hogy úgy tegyünk, mintha nem lenne probléma, miközben a valóságban van.)

• Vagy, ha a fiatal generáció készségeinek fejlődéséhez nem teremtünk olyan jó körülményeket, mint tehetnénk: ki a megmondhatója annak, hány emberéletet menthetnének meg azok a felfedezések, amelyekre így nem, vagy csak később kerül majd sor?

Eddig elméleti érvek, felvetések.  E szerint a statisztika szerint [link] 2020-ban Szlovákiában mintegy 5-6 ezerrel többen haltak meg, mint a korábbi évek átlaga alapján várható lett volna. A kimutatott COVID áldozatok száma év végéig kb. 2 ezer volt. Tehát 3-4 ezret nem magyaráz a COVID.

Ezen kívül, feltételezhető, hogy vannak halálokok, amelyek a jelenlegi helyzetben visszaszorultak. Gondolom, tavaly kevesebben haltak meg pl. influenzára vagy autóbalesetben. Az előbbi 3-4 ezer felett tehát vannak további ezrek, akik meghaltak, nem COVID-ra, de valamiért éppen most. Lehet egy véletlen egybeesés is, de ez arra is utalhat, hogy a COVID-intézkedések és a COVID-ra adott reakciónk több életbe kerültek tavaly, mint maga a COVID.

Korrektség végett: azt nem tudjuk, mennyi életbe került volna a COVID az intézkedések nélkül. Rövid távon, az első hónapokban valószínűleg többe. A fentiek miatt mondom, hogy hosszútávon viszont valószínűleg kevesebbe.

Tehát nem olyan egyszerű ez az egész. Ha az összes szempontot megnézzük, valószínűleg már rég elhagytuk azt a pontot, ahol bármilyen ésszerű mértéket találunk, amely mentén egy átfogó elemzés a korlátozások további mélyítését, de akár a fenntartásukat hozná ki kívánatosnak. Ne csak az állami statisztikában gondolkodjunk, és tudatosítsuk ezt: attól, hogy nem számolja össze senki, attól még a sok kisembernek keletkezett közvetlen és közvetett kára ugyanúgy valós és fájdalmas. (Egy banális példa: a tesztelés költségeiként gyakran említjük a tesztek beszerzési árát, a helyiségek fenntartási költségeit vagy a tesztelést végző személyzet díjazását. Viszont oly gyakran elfeledkezünk arról az időről, amit a tesztelésen részt vevő emberek töltenek a tesztelés feltételeinek a megismerésével, a tesztelésre jelentkezéssel, a tesztelésre utazással, várakozással, majd a tesztelésről történő hazautazással, bizonyos esetekben annak a megszervezésével, hogy teszre mehessenek (hétvégén dolgozók, családosok). Senki se számolja össze, mennyi kárral, elmaradt haszonnal jár mindez.) Abból, hogy valami nem számszerűsíthető olyan jól, mint a fertőzöttségi vagy halálozási adatok, még nem következik, hogy a dolog nem is létezik, és hogy nincs hatása az életünkre, jövőnkre, gyermekeink jövőjére.

Ne legyenek illúzióink!

Ez a vírus nem tűnik el.

• Nem tűnt el tavaly tavaszról őszre.
• Nem tűnt el a korlátozások miatt.
• A legszigorúbb reálisan megvalósítható korlátozás esetén se tűnne el.
• Nem fog eltűnni az oltási kampány miatt se. (Nem mondom senkinek, hogy ne olttassa be magát. Az oltás egy jó lehetőség lehet, főleg azoknak, akiknek a szervezete amúgy nehezen birkózna meg a vírussal. Csak azt mondom most, hogy – bár sok embernek segíthet – az oltások miatt se fog eltűnni az új koronavírus.)

Az influenzavírus tanulsága alapján várható (és gondolom más példák is vannak), hogy előbb vagy utóbb megjelenik olyan mutáció is, amely korábban immunissá váltakat (tehát akik átestek a betegségen, illetve akik be voltak oltva) is megfertőz. Egy cikkből, amit nem rég láttam, úgy tűnt, ez az idő is eljött [link]. Ha az konkrét hír kacsa is, ez az időpillanat akkor is eljön majd.

A COVID ugyanolyan részévé fog válni az életünknek, mint amilyen korábban az influenza volt. Ez a természet rendje. Évek múlva, lehet, hogy már nem fogunk erről annyit beszélni, a vírus neve sem lesz annyira a köztudatban, de attól még a vírus akkor aktuális változatai még itt lesznek, csak ezt addig már valószínűleg annyira megszoktuk, hogy szóra se méltatjuk.

Nem kell virológusnak vagy epidemiológusnak lenni ahhoz, hogy erre rájöjjön valaki. Sőt, úgy tűnik, mintha az epidemiológusi szakma kifejezetten rontaná az ember tisztánlátását ebben a kérdésben [link]. Még mindig rezonálnak bennem a tavaly tavasszal az egyik befolyásos svéd szakértő által tavasszal elmondottak: a vírus-áldozatok végső lakosság-arányában nem várható nagy különbség az egyes országok között attól függően, hogy mennyire szigorúak voltak a korlátozásaik [link].

Még ha ebben tévednék is, és a SARS-CoV-2 valahogy mégiscsak eltűnne: akkor is lesznek újabb baktériumok, újabb vírusok. Amióta emberek vannak, azóta vannak embert fertőző kórokozók is. Kialakul, illetve elterjed az új kórokozó, megöl, akit megöl, a többiek immunisabbá válnak vele szemben. Ez a ciklus már megismétlődött számtalanszor, és nem látok meggyző érvet, ami alapján arra következtetnék, hogy a jövőben ne ez lenne várható. Ha nem az lesz a neve, hogy SARS-CoV-2 vagy COVID-19, akkor lesz majd valami más. Kórokozók lesznek. Újak is. Rajtunk csak az múlik, hogyan reagálunk a jelenlétükre.

Mit tehetünk akkor? Először is, rakjuk rendbe a prioritásainkat…

Egy viszonylag realisztikus, kiegyensúlyozott stratégia lehetne a következő:

• Főleg az egyéni belátásra bízva, felvilágosító kampánnyal, a legindokoltabb esetekben arányos, ésszerű, és időben korlátozott kötelező (lehetőleg helyi) intézkedésekkel elérni a járvány terjedésének a lassulását. (Ezzel csak időt nyerünk.)
• Hatékony oltást biztosítani azoknak, akik számára a vírus komoly kockázatot jelent és azoknak, akik ezt a saját lelki nyugalmuk érdekében vagy bármi más okból igénylik. (Részben életeket ment, részben időt nyer.)
• Gyógyszer-fejlesztés. Rájönni, milyen gyógyszer tud segíteni a COVID-beteg szervezetének legyőzni a vírust. Ezt a gyógyszert gyártani, és a gazdasági lehetőségek függvényében széles körűen elérhetővé tenni, hogy minél több beteg hozzájuthasson. (Ez sok életet megmenthet.)
• Rájönni, mit tud tenni most az egészséges ember magáért, hogyan tudja a szervezetének természetes immunrendszerét erősíteni, hogy amikor (nem „ha”, hanem „amikor”) elkapja a vírust, a lehető legjobb esélye legyen. (Tavasszal egy virológus a D-vitamint és a szelént emelte ki. A D-vitamin-szint szerepére máshol is láttam már utalást. A mozgás, kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás [link] valószínűleg szintén nem árt. Nem konkrét ajánlást akarok itt adni, csak jelzem, milyen irányban lenne jó gondolkodni.)

A legutolsó a leghangsúlyosabb pont. Ugyanis az elsőrendű cél sosem lehet a betegek és gyengék mentése. Mindig először a fiatalokat, erőseket, egészségeseket érdemes menteni. Azokat, akik később hasznára tudnak lenni a közösségnek. Csak ezután következhet a gyengék és betegek életének mentése, meghosszabbítása, életkörülményeinek javítása. A fordított prioritási sorrendnek (további) társadalmi hanyatlás (lenne/lesz) az eredménye.

Úgy látom, csak kevés kormánynak, kevés befolyással rendelkező szereplőnek vannak a helyén a prioritásai.

1. Egy jel a túltolt félelemkampány, a korlátozásokra összpontosítás.
2. A másik jel a fiatal, erősebb immunrendszerrel rendelkező emberek szempontjainak az elhanyagolása.

Önmagában egyik fenti jel sem egyértelmű, együtt viszont igen beszédesek. Sajnos, itt tartunk mi, most, 2021-ben. Rajtunk is múlik, visszatérünk-e ebből, fejlődő pályára állunk-e vagy az égiek viszonylag rövid időn belül élő egyenes adásban újranézhetik Róma összeomlását, modernebb feldolgozásban.

Mi volt Szlovákia kormányának legnagyobb hibája? Mi az, amit jobban csinálhattak volna?

Elemezhetjük a tüneteket. Több jelenség, pl. a hektikus kommunikáció, az állandó bizonytalanság, részben legalább elkerülhető lett volna.

Látok fontosabb szempontokat is, inkább ezekre mutatnék rá.

A fenti prioritások szerintem valószínűleg az itteni kormány több tagjánál sincsenek rendben. Majdnem teljesen figyelmen kívül hagyták az egészséges, a vírus által nem veszélyeztetett emberek érdekeit, szempontjait, és csak a járvány megfékezésére összpontosítottak (kerül, amibe kerül alapon). Részben ebben gyökereznek az elkövetett hibák.

A másik legfontosabb ilyen tényező, a komplex, hosszútávú látásmód hiánya.

1. Tavaly tavasszal megérkezett a vírus, jelentkezett tehát a probléma. Mit csinált a kormány? Azt mondta nagyjából, hogy mivel ez egy járvány, oldják hát meg a járványügyisek. Jöttek hát a járványügyisek, elkezdték „megoldani a problémát”. Csak az lett a gond, hogy azok a dolgok, amelyeket a járványügyisek miatt csináltunk, enyhítették a járványügyi válságot, de előmozdították egy gazdasági és egy társadalmi válság kialakulását. Amikor, felismerve, hogy a válság mostmár gazdasági és társadalmi válság is, jöttek a közgazdászok, pszichológusok, szociológusok, kérve, hogy őket is engedjék az asztalhoz, a kormány domináns része továbbra is azt hangsúlyozta, hogy ez egy járvány, oldják hát meg a járványügyisek. Így a válság lélektani és gazdasági elemei tovább mélyültek.
Mindeközben a járványügyisek egy megoldathatatlan problémának a megoldásán dolgoztak: szóvirággal élve, azon dolgoztak, hogy visszazárják Pandóra szelencéjét, illetve, hogy visszagyömöszöljenek egy kiszabadult szellemet a palackba. Ha lett volna a vezetésnek kellő áttekintése, akkor idejében felismeri, hogy ez egy elhúzódó probléma lesz, tehát rövid távú optimalizációs intézkedések (amiben annyira „jók voltunk” 2020 tavaszán) nem vezetnek tartós sikerre. Ha felismerik, hogy a járvány előbb-utóbb úgyis elszabadul, akkor már hamarabb elkezdhettek volna készülni rá, és több erőforrást csoportosíthattak volna a betegek ellátásáért majdan felelős infrastruktúra kapacitásának növelésére. Ezt kifejtem. 

• Már lassan egy éve tudni lehet erről a járványról és a potenciálról, hogy sok ember a kórházba kerülhet, ha elterjed a vírus.
• Ha hinni lehet a tavaly tavaszi szakértői nyilatkozatoknak, potenciálisan minden huszadik ember szorulhat kórházi kezelésre, ha elkapja a COVID-ot. Ez Szlovákia esetéban kb. 275 ezer ember.
• Azért a koronavírus sem tud egyik pillanatról a másikra elterjedni, így nem szükséges azzal számolni, hogy ők mind egyszerre kerülnek kórházba. Ha szétszámoljuk mondjuk 3 hónapra, úgy, hogy minden érintett egyén két hetet tölt kórházban, akkor kijön, hogy egyszerre kb. 45 000 ember szorulna ellátásra. Egy hasonló szám alapján alakíthatták volna ki a hatóságok a legrosszabb esetre szóló forgatókönyvüket. 
• Most arról szólnak a híradások, hogy kb. 4 ezer COVID-beteg van kórházban. Még csak meg se közelíti a 45 ezret, annak 10 %-át sem éri el.
• Tényleg elfogadható teljesítmény ez: hogy közel minden ezredik ember van (csak) kórházban, kevesebb, mint egytizede annak, amivel egy „legrosszabb forgatókönyv” számolhatott volna és az ellátórendszer összeomlásáról beszélnek? Tényleg nem lehetett volna a kapaciást ennél feljebb emelni?

Előfordulhat, hogy nem lehetett volna, vagy nem sokkal. Ami viszont talán a leginkább zavar: nem is igen hallok arról, hogy ezen bárki gondolkozott volna, hogy ez az egyik csapásiránya lett volna a kormánynak. A kormány nem is szabatkozik, hogy miért nem sikerült ezt a szintet elérniük, és hogy mit tettek ennek érdekében.

2. Emellett, ha korábban felismerik, hogy ez egy komplex látásmódot igénylő válság, és nem tisztán járványügyi jellegű, sokkal hamarabb sokkal kiegyensúlyozottabb fellépést tanúsíthattak volna.

E felismerések kulcsfontosságúak voltak (lett volna). Ha időben felismerik a probléma komplexitását és több érintett terület szakértőjét megkérdezik, sokkal jobb döntések születhettek volna. Ha időben felismerik, hogy a COVID járvány által kiváltott válság nem tűnik el egyhamar, hanem velünk marad hosszútávon, szintén jobb döntések születhettek volna. Az tesz szomorúvá, hogy mindez felismerhető, tudható volt sokkal korábban is. Erről tanúskodnak a tavalyi írásaim: ha én felismertem azokat az összefüggéseket akkor, felismerhette volna más is. És én sem magamtól ismertem fel, hanem a saját általános műveltéségemre és akkori szakértői véleményekre alapozva alakítottam ki az álláspontomat: amit megtehettek volna mások is.

Most már mindezen nem tudunk változtatni, a múlttal már kénytelenek leszünk együtt élni. Viszont a jövőre nézve még korrigálhatunk.

Mi lehet ebből, ha a politika nem tér vissza a korábban normálisnak tartott kerékvágásba?

A választ keresve tegyük fel magunknak a kérdést: mi volt korábban hasonló események következménye?

Az egyik párhuzam, amire felhívnám a figyelmet, az a nagy gazdasági világválság, amelynek kezdetét általában 1929-re datálják. Ha nem a józan eszünkre hallgatunk, hasonló mértékű gazdasági válságot idézhetünk elő most is, mint amilyet akkor az akkoriaknak sikerült. Ennek a válságnak pedig egyik következménye a szocializmus terjedése (Hitler, Roosevelt), totalitárius rezsimek térnyerése (Mussolini, Sztálin), végül a II. világháború lett.

A másik párhuzam pedig az USA-beli szesztilalom. Ne engedjük, hogy a szesz szó megemlítése elvonja a figyelmünket. A párhuzam ott van, hogy akkor is az történt, hogy egy ország vezetése úgy döntött, betilt valamit, amiről az emberek jelentős része azt gondolta, joga van hozzá (konkrétan akkor a szeszesitaltermelést, -birtoklást és -fogyasztást). Most a szabad mozgást, munkába járást stb. tiltják be, kötik (egyre gyakoribb) teszteléshez, oltáshoz stb., az emberek jelentős része által nem megfelelőnek tartott indoklással.

Ne tévesszen meg minket az, hogy van indokolás, illetve annak minősége. Értem én, hogy nagyon jól meg van indokolva most ez itt nekünk. Higgyük el, jól meg volt az akkoriaknak ott és akkor is. Nagyon szép érvelést tudnék előadni a szesztilalom mellett most is. Nem ez a lényeg.

Az urak nem hagyják magukat elnyomni

„Viselkedjünk felelősségteljesen”, „mentsünk életeket”. Ezek propagandamondatok, amelyeket a hiszékeny és a kiszolgáltatott embereknek találnak ki. Az elitek tagjai jellemzően eddig se tartották be a korlátozásokat, a korlátozásokat amúgy nyilvánosan támogatók sem. Hirtelen Matovič lagzizási [link], Kollár kórházi vendég-ügye [link] jut eszembe, aztán a hirtelen módosított tisztiorvosi rendelet, hogy a parlamentben a COVID-pozitív képviselők is szavazhassanak [link], na meg a korlátozások alól adott többezer kivétel, amit hivatalosan is megerősítettek a tisztiorvosi szolgálatok [link].

Amit most mondok, nem azért mondom, hogy valakit akár a kormány intézkedéseinek a maradéktalan betartására, vagy akár polgári engedetlenségre buzdítsak. Amit írok, azért írom, hogy a létező valóságról írjak, és ennek ez is része.

Még mielőtt azt gondoljuk, ez csak Szlovákiában van, az USA-ban másfél hónapja pont ezzel a „trükkel” biztosította (egyébként 435 képviselőből kőkemény 2, azaz kettőfős szavazattöbbséggel) a saját újraválasztását Nancy Pelosi demokratapárti házelnök. Igen, a demokraták tavaly all-in voltak a korlátozásokra, lockdownokra, „az emberek egészségét” védték orrba-szájba, az ellenfeleik voltak a felelőtlenek, akik a korlátozások fél szívvel történő támogatásával az emberek életével játszottak, …és igen, ő is beengedte a karanténban levő képviselőtársait szavazni, hogy maga házelnök maradhasson.

Félreértés ne essék: nem a hatalmasok ellen akarok beszélni. Biztosan igen fontos volt a munkája azoknak, akik kivételt kaptak és kapnak. Biztosan a fent említetteket beleértve mindenki azért tette, amit tett, mert – ezért vagy azért, de (az illető szerint) – fontos volt.

Viszont: mindannyiunk munkája nagyon fontos, mindannyiunk saját személyes céljai nagyon fontosak, az érintettnek magának legalábbis, ezért ebben a helyzetben mindenkire magára kellene bízni annak megítélését, hogy mikor milyen kockázat fér bele, és mi már nem. Nagyjából jól döntenének az emberek, az összhatás pedig optimális lenne, akkor is, ha ez a döntés és összhatás más, mint amit a vezetők ekkor vagy akkor elképzeltek vagy jónak látnának.

Két kitérő

Első kitérő. Sok olvasónak valószínűleg nem lesz újság, amit most írok. Az átlagember se tartja be maradéktalanul a korlátozásokat. Vannak szabályok, amelyeket viszonylag jól megértünk, elfogadtunk, és be is tartunk, más szabályokat viszont sokan túlkapásnak vagy értelmetlennek érzünk, és alkalomadtán (némelyiket gyakran) meg is szegünk.

Nem egyéni lázadásról van szó, hanem egyfajta közmegegyezésről: valakik megszegik az állami szabályt, de a többiek se szólnak érte, és úgy tűnik, legtöbbször a rendőröket se zavarja különösebben.

És ez így van jól. Emberi lények vagyunk, saját lélekkel, lelkiismerettel és akarattal, és nem gépek, hogy kritika és kérdések nélkül kövessük az utasításokat. Persze, a szabályok és a vezetőink tekintélyének csorbulása ideális esetben nem lenne kívánatos, viszont ez még mindig jobb így, mintha kérdés nélkül mindig végrehajtanánk azt, amit egy pozsonyi vagy brüsszeli irodában valakik összeállítanak (és ami, valljuk be, papíron és egy kivetítőn látva, akár még nagyrészt jónak is tűnhetne, de gyakorlatilag senki nem lenne hajlandó úgy élni; az sem, aki a szabályt meghozta).

Második kitérő.

A „hatalmasok” megbüntetésére nincs jó eszközünk. Ez a hatalom természetéből következik: ha lenne ember, aki kellő hatalommal rendelkezik felettük, hogy megbüntesse őket, akkor nem az előbbieket hívnánk hatalmasoknak, hanem az utóbbiakat. Az, hogy „kényszerítsük a hatalmasokat!” kb. annyira működik, mint hogy „ugorjunk fel és vonzzuk magunkhoz a Földet!”. Az értelmes kérdés tehát nem az, hogy a hatalmasok valamit megtehetnek-e vagy nem. Erre egyértelmű „igen” a válasz. Az értelmes kérdés inkább az, hogy a többiek megtehetik-e vagy nem. Amikor tehát korlátozásokról beszélünk, az alatt mindig a kisember korlátozását érdemes érteni.

Ha valakit az zavar, hogy bizonyos embereknek több van, másiknak pedig kevesebb: óvatosan közelíteném meg a problémát. A „mindenki legyen egyenlő” elv, amit annyian hangoztatnak, nem működik, mert nincs összhangban az emberi természettel [link]. Tehát, amíg a mai értelemben vett emberek élnek a földön, addig mindig lesznek, akik a hierarchiában előrébb vannak, és olyanok is, akik hátrébb. Hierarchia, mint olyan, tehát mindig lesz. Az is vitatható, hogy a javak eloszlásában fellelhető különbségek mértékét tudjuk-e egyáltalán hatékonyan célzottan csökkenteni – könnyen lehet, hogy erre sincs jó eszköz. Amin gondolkodhatunk: hogy milyen természetű hierarchiákat, társadalmi rendszereket szeretnénk építeni, mi legyen az egyén előrehaladásának feltétele ezekben a rendszerekben, illetve, hogy hogyan tudunk emberségesen bánni azokkal, akik mindegyik hierarchiában alulra szorulnak [link]. Más megközelítésből: a hatalom valóban megront, de nem működhet nélküle emberi társadalom. Amire az eltörlése helyett (ami úgysem sikerülne) törekedhetnénk, az a koncentrációjának a minimalizálása [link].

A képlet egyszerű

Első lehetőség: itt és most, ezek között a körülmények között ezt hosszútávra is elfogadjuk

Ekkor innentől látszik, hogy a vezetőink bármit el tudnak velünk fogadtatni, meg tudnak velünk csinálni, csináltatni. Totalitárius, szocialista társadalmi berendezkedés (és minden, ami ezzel jár [link]).

Valaki esetleg eltúlzottnak vélheti ezt a prognózist. De valóban eltúlzott? Mégis honnan vennénk észre, hogy elveszítettük a jogainkat? A diktátorok hatalomra kerülését ne úgy képzeljük el, hogy jön a feketébe öltözött, csúf képű gonosz, valahogy hatalomra kerül és bejelenti, hogy mostantól ő a gonosz diktátor és semmilyen jogaink nincsenek. Nem, jellemzően a szabadság, az emberi jogok tapsvihar közepette tűnnek el, a jogtiprók fellépése pedig jellemzően vonzó, és sokan elhiszik, hogy jót akarnak, és hogy az ő vezetésükre van most szükség. (Különben ki az a bolond, aki vezetővé tenné őket?) Aztán telik az idő, a problémákat általában először csak átmenetinek tekintjük, aztán szépen lassan, ahogy felismerik, hogy „már talán sosem lesz jobb”, akkor kezdik érezni az emberek, hogy már nem kapnak levegőt, hogy így talán élni se érdemes [link].

Mi az, amit látunk most? Az alapvető alkotmányos jogainkat korlátozzák, immár másodjára.

• A COVID-teszt egy egészségügyi beavatkozás: tehát olyan helyzetbe hoztak minket, hogy sokan kénytelenek heti rendszerességgel ilyen beavatkozásnak alávetni magukat, különben elveszítik a megélhetésüket. Az üzletest, a munkáltatót fenyegetik büntetéssel, hogy a hatóságok által kitalált szabályokat betartassák embertársaikkal, a vevőikkel, az alkalmazottaikkal.
• Nem mehetsz, ahova és amikor akarsz. Az utazás lehetőségéről úgy kezdenek beszélni, mint „privilégiumról”. Olyas valamiről, amit majd megkapsz, ha megteszed, amit a hatóságok épp akkor feltételül szabnak. (Én csak hallomásból tudom, de az idősebbek valószínűleg fel is tudják idézni, hogy 1989 előtt is lehetett utazni, Nyugatra is, ha az ember megtette, amit akkor ezért meg kellett tenni.)
• Ha bizonyos fajta üzleted van, nem nyithatsz ki, hetekig, hónapokig. Ha mégis elkövetnéd azt a bűnt, hogy kinyitsz és kiszolgálsz másokat, akik mind tudatosan vállalják a megfertőződés kockázatát, bárki feljelenthet, és a hatóságok megbírságolnak és tartósan elvehetik az engedélyedet. (Hitler Németországában és Mussolini Olaszországában is szabad volt üzletet birtokolnod, ha csak akkor, csak azt és csak annak adtál el, amikor, amit a kormány megengedett és akinek a kormány megengedte. Ezen kívül a szocialista Kelet-Németország jut eszembe, ahol, mint utólag kiderült, hogy talán tízből egy ember besúgója volt az állami titkosszolgáltatoknak.)

Hogy mindez csak átmeneti? Ezúttal már a törvényi időkorlátot is kivették, tehát ez a helyzet „jogszerűen” fennállhat bármeddig, és a módosításnak hála, nemcsak a COVID-járvány miatt, hanem hasonló lehetősége a jövőbeli kormányoknak is lesz.

Második lehetőség: nem fogadjuk el, de mégis meg tudják velünk csinálni

Ezt csak egy kellően fejlett és hatékony (állami) elnyomó gépezettel lehet elérni. Totalitárius, szocialista társadalmi berendezkedés (és minden, ami ezzel jár [link]).

Bár a hangerőt nézve az atombomba volt a legnagyobb „durranás” a II. világháborúban, sokkal többen pusztultak el a korábbi harcokban, a konvencionális bombázásokban, a koncentrációs táborokban és a nélkülözésben – Hitler Németországában 12-ből 1, Sztálin Szovjetuniójában 8-ból 1  lakos (!) vesztette életét a II. világháborúban, és itt még nem említettük a testi-lelki rokkantságot és nyomort, ami még több embert érintett — azt hihetné az ember, hogy látott a világ már eleget a „szocializmus csodáiból” ahhoz, hogy inkább más utat keressünk… de hát, néha nem úgy tűnik…

Ha kellően dominánssá válik a szocialista társadalmi berendezkedés, akkor annak vagy egy globális elnyomó gépezet (ilyet talán még nem látott a világ), vagy pedig a rivális szocialista vezetők közötti küzdelem lesz az eredménye (mint Sztálin és Hitler küzdelme volt annak idején, vagy mint a következő időszakban lehet az USA és Kína rivalizálása, ha az USA-t az ottani szocialisták sikeresen a saját arcképükre formálják [link]).

A fentiek elkerülése – egy lehetőség.

A fentiek elkerülhetők egyrészt az ideális úton: ha az állami vezetők belátóak lesznek, abbahagyják a népek elnyomását, és engedik, hogy az élet normális, az átlagember számára elfogadható kerékvágásba visszatérjen.

A fentiek elkerülése – egy másik lehetőség.

Ha az állami vezetők nem kellően belátók, akkor az átlagemberek elfordulhatnak az államtól, párhuzamos struktúrákat hozhatnak létre és a korrupció [link] csatornáin keresztül béníthatják meg azokat, akiket a jogaik megtipróinak tartanak. Üdv a „Szesztilalom 2” univerzumban.

kép egy vidám gengszterről: csak ne tévesszük szem elől:
ha a gengszterek túlságosan vidámak, akkor jellemzően senki más nem az

Folyamatos választás elé vagyunk tehát állítva: vagy teszünk egy lépést a korábbi normalitás irányába, vagy nem. Ha nem, az viszont szinte elkerülhetetlenül Kim Dzsongun vagy Al Capone világához visz minket közelebb.

Lockdown-lázadások

(Gondolkoztam még azon, hogy az ún. lockdown-lázadásokat – amikor zavargások azért törnek ki, mert az emberek jelentős része egyszerűen nem bírja tovább a korlátozásokat, és az állami szervek sem engednek – hova soroljam. Legvalószínűbb, hogy ez egy átmeneti jelenség: az eredmény a fenti három irány valamelyikébe tett lépés lesz: (1) vagy engednek az állami szervek, vagy (2) kénytelenek leverni a lázadást erővel, ami a diktatúra irányába tett lépés, vagy pedig (3) nem is engednek a hatóságok, de nem sikerül a lázadókat leverniük, ami az államhatalom töredezéséhez és alternatív „hatóságok” létrejötte irányába lépés.)

Záró, összegző gondolatok (arányérzék, kompromisszumok, optimum, „mindennek meg van az ára”)

Zárásul szeretnék megosztani a kedves Olvasóval néhány gondolatot, amelyre az utóbbi években akadtam rá.

1. Milton Friedmantól hallottam, hogy az arányérzék fontos. Ne lőjünk ágyúval verébre! (Vagy ne zárjuk le az országot, ne korlátozzunk mindenkit súlyosan évekre egy olyan vírus miatt, amely 10-ből 9 emberre nem kifejezetten veszélyes… esetleg inkább a lakosság általános egészségi állapotának a javulását próbáljuk meg elérni, hogy minél kevesebb emberre legyen veszélyes a vírus, a többi ezirányú erőfeszítésünket pedig koncentráljuk arra, hogy a veszélyeztetetteket célzottan védjük)
2. „Kompromisszumok.” Javíthatnánk a gondolkodásmódunkon. Thomas Sowell felvetése, hogy jobb lenne nem „problémákban” és „megoldásokban” gondolkodni, hanem olyasmiben, amit ő angolul „tradeoff”-nak nevezett, és amit én itt most „kompromisszumnak” fordítok. A gondolatsor lényege: az életünkre több szempont van hatással, és ezek nem egymástól függetlenül léteznek, így nem is változtathatók egymástól függetlenül. Ha egyik vagy másik szemponton javítunk, annak gyakran az a „mellékes” következménye, hogy egy másik szempont romlik. Másképp kifejezve: ami megoldás az egyik problémára, az súlyosbíthat egy másikat, esetleg újabb problémákat okoz, néha nagyobbakat, mint amit megoldott. Van az úgy, hogy jobb kiegyezni egy nem kívánatos jelenséggel, mert megszüntetni csak egy még nem kívánatosabb jelenség előidézésével lehetne.
3. Van egy szint, aminél tovább (az adott időben az adott feltételek mellett) „a világ”, a társadalom nem „javítható”. (Ez az optimum.) A megmaradó nem tetsző jelenségekkel jobb megtanulni együtt élni. Lehet ez a jelenség a szegénység vagy most a sok ember halála COVID-ban. Néha a kevesebb több. Ha nem tudunk tenni semmit a helyzet (összességébeni) javítására, akkor a helyes az, ha nem teszünk semmit. A csapkodás, pánikolás nem javít a helyzeten. Sőt. (Igen vigyázz, ha közel vagy az optimumhoz, és hacsak lehet, ne változtass, mert amit változtatni fogsz, az sokkal valószínűbb, hogy ront a helyzeten, mint hogy javít.)
   
4. „Mindennek megvan az ára”. Dennis Pragertől hallottam, aki valahogy így fogalmazott: megvan az ára annak, ha az ember megházasodik (alkalmazkodnia kell a társához, a kockázat, hogy esetleg nem a megfelelő partnert választja stb.), és megvan az ára annak is, ha nem házasodik meg (egyedül maradhat, és nem lesz, ki gondoskodjon róla rosszabb időkben). Nem bújhat el ezelől. Vagy az egyik, vagy a másik mindenképp bekövetkezik. Amikor döntenek, a felnőtt emberek állandóan ezt a kérdést teszik fel: „mibe kerül?”, „mi az ára?”, „mit kell feladnunk azért, hogy ezt megszerezhessük?”. Hasonlóképp: megvan az ára annak is, ha nincsenek további állami korlátozások (esetleg több COVID-halott) és annak is, ha vannak ilyenek (a korlátozások további mellékhatásai, az emberek jogainak korlátozása és annak következményei stb. – kifejtve itt fejlebb is).

Viselkedjünk felnőtt emberek módjára: lássuk be, hogy az élet nem fenékig tejfel!
Lesz az úgy, hogy egyáltalán nem vonzók a lehetőségek, amelyeket ad nekünk az élet. Akkor is választani kell közülük.
Ha nem mi választunk, attól a lehetőségek nem lesznek semmivel jobbak. Annyi történik, hogy nem azt kapjuk, amit mi választottunk, hanem azt, amit valaki más választott nekünk.

The post COVID-2021 (Merre mennek a dolgok tovább? 3 lehetőség.) appeared first on Duna24.

Megosztó téma a vírushelyzet, így maga az oltás kérdése is. Oltassunk, vagy sem? Vannak hátulütői a vakcinának? Melyek a legnagyobb tévhitek a vírussal kapcsolatban? Mit érdemes szem előtt tartanunk, amikor az oltás kérdését mérlegeljük? Ulrich Nikolett beavatott néhány részletbe, mely hasznos lehet a döntéshozatalunk során.

Az Ulrich család épp frissen esett át a koronavíruson, szerencsére esetükben egy könnyebb lefolyású, nátha és orrdugulás kísérte néhány napról volt szó. „Valószínűleg a kisebbik fiamtól indult a betegség – a gyerekek 1-2 napig voltak csak náthásak, Szebinek, a férjemnek az orra dugult be. Nekem viszont alapból van egy allergia okozta krónikus náthám, így rajtam erősebben kijött. Néhány napig tartott, fájt az orrom belülről is. A tipikus tünetek közül azonban semelyiket sem tapasztaltuk.”

Niki már kiskora óta tudós akart lenni, s mivel a biológia volt a kedvenc tantárgya, így a szakma számára adta magát. „9 évesen is már folyton mikroszkópoztam, tudóst játszottam. Bár az orvosi szakmában kimondottan a tudományos rész faszcinált, az egyetemen rájöttem, hogy a túlságosan tudományos vonal nem való nekem. Mindenesetre máig le tud nyűgözni, mire képes az orvostudomány, a vakcina is például egy hihetetlen találmány.”

Niki férjéhez hasonlóan a prágai Károly Egyetem Orvostudományi Karán vörös diplomával végzett 2015-ben, majd a komáromi kórház belgyógyászati osztályán kezdett dolgozni. Ezután anyaságira ment, két kisfiával január elejéig volt otthon. Az időközben klinikai immunológiai és allergológiai specializációra szakosodott fiatal doktornő, Hadvabová allergológusnő mellett állt munkába, külön rendelőben, de a doktornő felügyelete alatt. Naprakész információit pedig megosztotta velünk is.

Az oltás hatékonyabb, mint átesni magán a betegségen! A vakcina magas hatásfokkal dolgozik, ha rendesen be van adva mindkét adag. Az Ulrich házaspár már megkapta az első adag vakcinát, ez azonban csak 50%-ban véd. Ezért eshetett meg, hogy az oltás ellenére elkapták a vírust. „Szükség van a második dózisra is, mely 95%-ra emeli a védelmet. Hiába esett át valaki a betegségen, továbbra is van értelme az oltásnak.

Ez igaz azokra is, akik még nem kapták meg az első dózist, de már átestek rajta.

Egy enyhe lefolyású betegség esetén ugyanis előfordulhat, hogy nem képződik elegendő mennyiségű ellenanyag, így ez nem képez védelmet egy esetlegesen bekövetkező második megfertőződéssel szemben. Rengeteg oltásnál ugyanígy több lépésben emelik a hatásfokot, tehát ez az eljárás teljesen normális dolog”

A leghitelesebb forrás egy jó orvos, aki műveli magát, és akiben megbízunk! „Annyi féle forrás létezik, hogy lehetetlen kiszűrni, melyik a hiteles. Érdemes olyanra hagyatkozni, aki orvosi fórumokon művelődik.

Medikus körökben ugyanis elfogadott tény, hogy a vakcina egy szuper dolog, nem kell tőle félni, ahogy eddig sem kellett tartani az oltásoktól.”

Niki azzal az egyszerű példával érvel, hogy dédnagymamája sajnos két gyermeket is eltemetett torokgyík miatt, és ha odamentek volna akkor hozzá, hogy beoltatná-e a gyerekeit, ezzel megmentve őket, akkor biztosan nem gondolkodott volna rajta. Pedig akkoriban sokkal veszélyesebb oltásokkal dolgoztak.

Az oltási technológia maga már régóta kutatás alatt állt! „Eszméletlen gyorsan fejlődik a technológia, akárcsak például a telefonok terén. Drasztikusan lerövidült a vakcinák kifejlesztési ideje, ami kizárólag a technikai fejlődésnek köszönhető. Akik azon aggódnak, hogy hogyan kerülhetett ilyen hamar piacra az ellenszer, azt megnyugtatnám, hogy

több mint 10 éves módszerről beszélünk, amit eddig más betegségekre teszteltek.

Ráadásul egy magyar ember, Karikó Katalin nevéhez fűződik a kifejlesztése. Az mRNS vakcina technológiához tehát tulajdonképpen annyit kellett gyorsan kideríteni, hogy a vírusnak melyik része kerüljön bele, mire tud az immunrendszer a legjobban reagálni. Nem hagytak ki egyetlen klinikai fázist sem, az ezekről terjesztett feltételezések nem igazak. Mindösszesen azért volt ilyen gyors a kivitelezés, mivel az adminisztráció párhuzamosan zajlott az emberi kísérletekkel.” Míg más esetekben hónapokon keresztül tart a papírozás, illetve a szervezetektől az egyes engedélyek kikérése, a WHO pandémiát hirdető lépése miatt szó sem lehetett ilyen mértékű bürokrácia okozta késleltetésről. „Ahogy háború esetén is tudnak statáriumot hirdetni, ugyanúgy világjárvány esetén is készenlét lép érvénybe. Egy éve szenvedünk, végre itt a megoldás, örüljünk hát neki. Egyszerűen nincs más út arra, hogy legyőzzük a járványt!” A spanyol nátha például pár év alatt lemutálódott, így apadt a fertőzés veszélye. A COVID-19 esetében is remélhetőleg majd így lesz, ezt viszont senki nem tudja előre. „Erre nem lehet várni. A lakosság legalább 75%-át kellene beoltani ahhoz, hogy csökkenjen a terjedés és visszaálljon a régi rend. Ugyanúgy, ha egyéb kötelező oltásokat csökkentenének, újra kiújulnának olyan betegségek, melyek már szinte teljesen eltűntek.”

Az oltás nem veszélyes! Hogyan is működik?

• Az mRNS oltást befecskendezik az izomba, mely lényegében egy üzenethordozó molekula, ami bekerül a sejtbe. Ez alapján a sejt tudni fogja, milyen fehérjét hozzon létre belőle.
• Nem kerül be a magba, nem érintkezik a DNS-sel, ergó nem tud mutációt sem okozni semmilyen téren!
• Az izomsejt citoplazma részében fehérje képződik belőle. Az a fehérje, ami a koronavírus felszínén is megtalálható.
• Ez az S-fehérje, melyet az izomsejt legyárt, kikerül az izomsejtből, eljut a nyirokcsomókba, továbbá egy részét meg is mutatja a felszínén az izomsejt, így az immunsejtek felismerik, és az immunrendszer reagál rá!
• Nem képződik belőle vírus, mert nem tartalmaz legyengített vírust, és az S-fehérje sem kerül ki a nyálkahártyára, tehát nem okozhat semmilyen PCR, vagy antigén teszt pozitivitást!
• Ha mégis pozitív teszt alakul ki, az annyit jelent, hogy az illető már vagy megfertőződött, vagy menet közben máshonnan elkapta a vírust, hiszen az oltás nem védi a szervezetet teljesen, pláne nem az első napokban.
• Az oltásnak köszönhetően ellenanyagok képződnek, a sejtes immunrendszer is emlékezni fog az adott fehérjére, így amikor találkozik a vírussal, legyőzi, mert már felismeri a vírus felszínét.
• Fontos továbbá, hogy az izomsejtben ez az üzenet molekula lebomlik és egy hét után eltűnik!
• Minden vakcinának lényegében ugyanez az alapja, azaz hogy felkészítse az immunrendszert a valódi kórokozóval történő találkozásra.
• Rengeteg fajta oltás van kísérleti fázisban, néhányuk már elérhető a piacon, mint a Pfizer vagy a Moderna mRNS vakcinája. Későbbiekben elérhetőek lesznek más vakcina típusok is, pl. vektoros vakcina, inaktivált vakcina, stb.
• Nem okoz meddőséget és egyéb különleges mellékhatása sincs! „Esetünkben annyi mellékhatást észleltünk, hogy a kezünkben lokális izomfájdalom lépett fel. Mint minden más oltásnál, láz itt is előfordulhat. Ami az anafilaxiás reakciókat illeti, megtörténhetnek ugyanúgy, ahogy egy mogyoró, darázscsípés vagy bármilyen gyógyszer is lehet végzetes az arra érzékeny embereknél. Ez a típusú vakcina még mindig kevésbé allergén, mint bármely más oltás, vagy sok szabadon vásárolható gyógyszer. Nem tartalmaz semmilyen állati származékot, tartósítószert, élelmiszerszármazékot, latexet – ezek ugyanis a leggyakoribb allergének. A médiabotrányok, melyekkel az embereket riogatják, a PEG, vagy pedig a poliszorbát 80 nevű anyagokra való allergia következményei.” E kettő anyag a kozmetikában, gyógyszerekben mint adalékanyag használatos, rendkívül ritka, ha valaki erre allergiás. „Nagyságrendileg több ember kaphat anafilaxiás reakciót a jól ismert penicillintől, mint ezektől az oltásoktól.”

Ellenjavallatok az oltással kapcsolatban! „A krónikus betegségben szenvedőkre az oltás nem veszélyes, a COVID-19 viszont annál inkább. A cukorbetegeknél, az onkológiai pácienseknél, vagy autoimmun betegségben szenvedők esetében épp hogy fontos az oltás!”

Mikor ellenjavallott a vakcina?

• Lázas megbetegedés – bármilyen akut probléma fennállásakor meg kell várni, hogy a betegség elmúljon, 2 hét tünetmentesség után azonban adható az oltás. Az orvosunkkal kell egyeztetni az időzítést!
• Ha az oltott személy az első adagnál anafilaxiás reakciót kap – ez esetben nem kaphatja meg a 2. adagot!
• Ha az egyén ismert allergiával rendelkezik a PEG, vagy a poliszorbát 80 nevű anyagokra.
• Amennyiben valaki súlyos betegségének aktív fázisában szenved, például egy szklerózis multiplexnél meg kell várni a betegség nyugalmi fázisát!

Mi a helyzet a COVID-19 okozta halálozási aránnyal? „Az emberek sokszor nem választják el az ok-okozat közti különbséget. Mindenkit fel kéne boncolni ahhoz, hogy biztosan tudjuk, mitől halt meg pontosan, ez viszont lehetetlenség. Mégis valamitől több beteg van most, mint egy éve ilyenkor. Bazírozhatunk a haláleseti statisztikákon, ám azt kell megnézni, mi van a kórházakban, ahol sajnos tényleg rossz a helyzet. Persze százalékban nézve a fertőzöttek száma nem tűnik soknak, én magam is, ha nem tudnám, hogy járvány van, észre se vettem volna, hogy valami extra vírust szedtem össze – egy éve is volt hasonló betegségem, és kifeküdtem – vagyis gyerekek mellett még azt se. Bizonyos embercsoportokra mégis nagyon veszélyes tud lenni, ezért is vannak annyira tele a kórházak.”

Gyermekeket még nem lehet oltani, egyelőre folynak a kísérletek. „Én beoltatnám a kicsiket, már csak azért is, hogy ne terjesszék! Ugyan többnyire nem jön ki rajtuk erősen, de ritka esetekben előfordulhat kései komplikáció, ami sokszor tünetmentes lefolyás után jelentkezik. Oltáspárti orvos vagyok, próbálom a környezetemet is meggyőzni erről – nagymamámékat például már beoltattam. Szerintem motiválni kéne a lakosságot bizonyos privilégiumokkal – mint az oltási könyv az utazáshoz.”

Mindenkinek regisztrálnia kell! Figyelni kell a korona.gov.sk oldalon, hogy kinek nyitják meg a regisztrációt. Egyelőre nincs soron kívüli lehetőség, a tervezett lépcsők szerint halad az oltás.

Aki hiteles forrást keres, annak a ssaki.eu oldal nyújthat megoldást. „A Spoločnosť slovenskej alergológie a klinickej imunológie (SSAKI) próbálja művelni az embereket, hírleveleket publikálnak többek közt az álhírekről is. Főként orvosoknak szól, de laikusok is átolvashatják, ha érdekli őket. Továbbá mi, egészségügyi dolgozók orvosi kóddal olyan webinárokat, interneten tartott előadásokat tekinthetünk meg, melyek tényekkel, tanulmányokkal támasztják alá az egyes fejleményeket. A martini egyetem – ahova én magam is járok – egyik professzora, aki többek között a SSAKI elnöke is, például kampányt folytat az oltás fontosságáról. Próbálják az orvosokat edukálni annak érdekében, hogy megfelelően tudják tájékoztatni a betegeket, hogy minél több embert be tudjanak oltani, és hogy végre vége lehessen a káosznak.”

Utazás? „Lemondtuk a tavalyi összes kirándulást, maszkban ugyanis nem az igazi. Amíg nem lesz érezhető hatása az oltásnak, és nem lazulnak a korlátozások, a környéken a természetben is nagyon kellemes időt lehet eltölteni, tehát én ezt a megoldást javaslom!”

De miért kell viselni a maszkot beoltva is? „Ugyebár ott az az 5%, tehát az oltás nem véd 100%-ban. Én sem értek vele egyet, mivel a maszk elhagyásával jobban lehetne motiválni az embereket, ám lehetetlenség lenne ellenőrizni, ki veszi le jogosan és ki nem. Ahhoz, hogy enyhítések legyenek, csökkennie kell a fertőzöttségi szintnek.

Az egyedüli megoldás erre viszont kizárólag az oltás!”

Cikkünk rövidebb formában a Duna24 2021. februári nyomtatott lapszámában jelent meg.

Életmód / Duna24

Kövessen minket a Facebookon is!

The post „Örüljünk, hogy itt a megoldás és éljünk vele!” appeared first on Duna24.

A koronavírus okozta váratlan helyzetre reagálva a szlovák állam a legtöbb országhoz hasonlóan hitelmoratóriumot vezetett be. Magánszemélyeknek legfeljebb 9 hónapra, a céges hiteleket illetően maximum 6 hónapra lehet igényelni a törleszét felfüggesztését. Nálunk ezzel körülbelül 150 ezren éltek eddig.

Fontos! Aki már egyszer kérvényezte, másodszor nem élhet a lehetőséggel! Ha még nem használtuk ki e engedményt, és megcsappant a keresetünk, jó átmeneti megoldásnak számíthat, azonban tudnunk kell, milyen negatív hatásokat eredményezhet:

• Az elmaradt kamatokat utólag kiszámlázza a bank, így az újraindítás után általában magasabb törlesztőrészlettel kell számolnunk.
• Az egységes banki hitelrendszerbe bejegyzik a halasztást.
• Tavaly áprilisban azt ígérték, hogy a törlesztés eltolása nem lesz semmilyen negatív hatással a jővőbeli hitelkérelmekre, azonban tapasztalataink szerint egyes bankok mégis hátrányba részesítik a halasztásra kényszerült ügyfeleket.
• Sőt, olyan is előfordulhat, hogy egyáltalán nem kérnek az olyan ügyfelekből, akik nem tudtak 9 hónapon keresztül törleszteni.
• Továbbá az is megtörténhet, hogy az illető kap ugyan új hitelt, azonban jóval rosszabb feltételekkel, mintha ”tiszta” múlttal bírálnák el kérelmét.

A témáról részletesebben itt tájékozódhatunk: https://www.penzugy.sk/a-hitelek-befagyasztasarol-a-tol-z-ig-minden-egy-helyen.html

Blog / Duna24

The post Hitelek a COVID-19 idején… appeared first on Duna24.

Laux Lea – Selye János Gimnázium

Számomra az online tanítás komfortosabb, de elsősorban az edzéseim miatt. Korábban kellett kelni, s még így is gyakran elkéstem. Covid ide vagy oda, a közeli barátokkal tartjuk a kapcsolatot, tehát ezen a téren nem érzek hiányt. Számonkérések, feleltetések, online órák folyamatosan zajlanak, az már egy másik kérdés, hogy végzősként mennyire lesz így effektív az érettségire való felkészülés. Reggel 8-tól “készenlétben” kell lennünk, mintha iskolában lennénk, és figyelnünk kell tanáraink utasításait, részt kell vennünk az órákon. Összességében azt gondolom, hogy a tanárok sokkal felkészültebbek, tájékozottabbak mint az első hullám idején, és most sokkal gördülékenyebben zajlik a távoktatás.

Varga Benedek – Jedlik Ányos Szakközépiskola, Győr

Nekem nagyon fontos az, hogy ott legyek a barátaimmal, az osztályommal. Sokkal jobban élvezem a tanórákat hagyományos oktatásban, mint digitálisan. Nem tudom, hogy viselném, ha újra otthonról kellene tanulnom, ahogyan azt Szlovákiában jelenleg visszahozták. Komáromi vagyok, de Győrbe járok középiskolába. Szerencsére a mi sulinkban eléggé ellenzett dolog, hogy otthonról tanuljunk, erre csak akkor kerül sor, ha egy COVID-pozitív osztálytársunk van, ami egyszer fordult elő a mi osztályunkkal. Ilyenkor a teszt eredményének meglététől számított 10 napig kell otthon lennie az adott osztálynak. Valamint Magyarországon az iskolákban tanórák alatt nem kell maszkot viselni, csupán a folyosókon töltött időben. Magyarországra minden nap átmegyek, mivel idén bejárósként veszek részt az oktatásban. A hátáron a rendőrök kedvesek, soha nem volt még gondom az átkeléssel. Néha a diákigazolványom, vagy a személyi igazolványom megnézik, de legtöbbször egyiket sem kérik el. Időm nagy részét iskolán kívül is inkább Győrben, alkalmanként Pesten töltöm, az ottani kedvezőbb járványkezelési helyzet, és a barátaim miatt. Ha nem épp vonaton vagyok, vagy az iskola folyosóin, akkor fel sem tűnik, hogy világjárvány van.

Ďuriček György – Selye János Gimnázium

Hogy mi a fontosabb, közösség vagy a kényelem? Egyértelműen a közösség. Az iskolában való tanulás szerintem sokkal jobb a légkör miatt is és az órán való jelenlét miatt is. Úgy gondolom, nem lenne rossz ez az online tanulás, de tanárnak-diáknak egyaránt jól kéne alkalmazkodnia hozzá. Buli, összejövetelek, kirándulások, főleg a kikapcsolódással és szórakozással kapcsolatos dolgok azok, melyekről lemaradtunk a vírus miatt. Én az a típus vagyok, aki inkább menne, hiányoznak a barátok, a közösség, de az osztállyal legalább neten tartjuk a kapcsolatot. A pozitívum viszont, hogy itthon úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném. Bár úgy vannak az óraink, ahogy a suliban, abban az időpontban ugyanazok a tárgyak, a számonkérés közel sem a megszokott.

Szanyi Márk – Selye János Egyetem

A vírus okozta online tanulásnak véleményem szerint megvannak a maga sajátos furfangjai, de ugyanakkor nehézségei is. Már a nyári szemeszterben is tapasztalhattam az otthonról működő oktatást, és bevallom őszintén, az, hogy ez újra bekövetkezett, kicsit sem boldogít. Nekem hiányzik a szemtől-szembeni kommunikáció a tanárral, ahogy az is, hogy nap mint nap cseveghetek a szaktársaimmal. Ugyancsak érezhető, hogy a tananyag korántsem jön át olyan módon, mint ahogy azt idáig megszokhattam. Szinte majdnem teljes kiesést okoz ez az időszak, ami ki tudja meddig tart még. Egyik dolog, hogy kipipálhattam a vizsgaidőszakot, a másik, hogy mi mindent raktam a tarsolyomba. Egy szó mint száz, nem igazán tudok megbékélni az online tanulással, főleg azért, mert iszonyatosan hiányzik belőle az egyetem életérzése. Remélhetőleg az előírásoknak eleget téve, hamarosan újra be tudok majd ülni az Alma Materem padjaiba.

Czuczor Laci – Selye János Egyetem

Már az első hullám idején is bevezették nálunk az online oktatást, most szeptemberben nem ért minket nagyon nagy meglepetés. Néha nehézkes a történet, hiszen nem mindig van megfelelő internetkapcsolat, néha akadozik, stb. Nehéz véleményt formálni, hiszen minden éremnek két oldala van. Számomra kényelmesebb, hiszen nem kell napi szinten bejárnom az egyetemre. Szerintem az online oktatást, szinte lehetetlen összehasonlítani a szokványos oktatással. Teljesen más beülni egy gyakorlati órára és a hallgatótársaimmal együtt tanulni, mint otthon a négy fal között egyedül. Persze mindkét módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Talán az előbbi effektívebb, az utóbbi pedig sokkal kényelmesebb és biztonságosabb, legalábbis a jelenlegi helyzetre való tekintettel.

The post Vajon a diákok élvezik az online oktatást? appeared first on Duna24.

Bognár Zsu – Borozó

Hát, 2020… – ez a sikkes évszám nem a legsikerültebbek között fog bevonulni a Borozó történelmébe, de gondolom, ezzel sokan vannak így. A tavaszi kényszerpihenő nem volt egy dicskorszak, de a tartalékoknak és az igényelt állami támogatásoknak köszönhetően túléltük valahogy. Amikor már újra “teljes gőzzel” üzemelhettünk, ígéretesnek tűnt a nyár: sorra pótoltuk be az elmaradt koncerteket, bulikat – úgy tért vissza az Élet a falak közé, mintha mi sem történt volna. Érezhető volt, ahogy mindenki fellélegzett, az emberek kiszabadultak, igényük volt a gondtalan szórakozásra. Az, hogy pont idén nyáron szereztünk pár (?) új jóakarót, akik a folyamatos feljelentgetési kényszerükben élték ki magukat, sajnos más lapra tartozik – ennek valami más a kórképe… A gondtalannak ígérkező, de végül nagyon problémássá lett nyári időszak után pedig sorban jöttek az újabb korlátozások, majd végül a 22:00-ás kötelező záróra. Főként a hétvégékre nyomja ez rá keményen a bélyegét, a forgalom érezhetően megcsappant – a csúcson abbahagyni egy kocsmában nem épp a legnyerőbb taktika. A kollektívát természetesen ennek ellenére sem fogjuk megbontani, bár tagadhatatlan, hogy ez sajnos értelemszerűen hozza magával a “kis(ebb) pénz – kis(ebb) foci” – átkát a kollégáknak is. Hiszem azonban, hogy túlleszünk ezen is, és felemelt fejjel, erőnkben megújulva vágunk majd bele egy sokadik új kezdetbe, amikor mindez már csak egy rossz emlék lesz. Ahogy az isteni Freddie mondaná: Show must go on!

Litva Jakub – Bowling Restaurant&Pizzéria

Nem volt egy kellemes időszak, mivel nagyot változtak az idők. Pont a szezon kezdetén korlátoztak minket, és plusz nehézséget okozott az is, hogy sokáig a segélyekről sem tudtak nyilatkozni. Ez átszervezéshez és leépítéshez is vezetett. Az állam nyújtott ugyan támogatásokat, viszont tekintettel az új életstílusra, a cégek helyzetére és a szezonból fennmaradó napokra, amikor forgalmat lehetett generálni, ez nem volt elég. A négy hónapból lényegében maradt egy, ráadásul most újfent olyan szabályozások léptek érvénybe, melyek miatt az emberek félnek visszatérni a korábbi mindennapi életükhöz. Jelenleg az is kérdéses, hogyan vészeljük át a következő hónapokat, hiszen egy lényegesen gyengébb év van mögöttünk, amit tovább nehezítenek az újra behozott intézkedések. A gyengébb időszak eredményei miatt át kellett gondolnunk, hogyan éljük túl a főszezont. Ami a külföldi turistákat illeti, a nyár folyamán láthatóan apadt a jelenlétük, hiszen a teljes turizmus ágazatot érezhetően visszaszorította és ez a hotelünkben is ugyanúgy megnyilvánult. A helyi vendégkör szintén kétszer is meggondolja, hogy étteremben egyen-e vagy otthon. A jövő év fogja azonban igazán megmutatni, mennyire viselte meg a krízishelyzet a vállalkozásokat, meglátjuk ki marad és ki kényszerül bezárni.

Kuchárová Lucia – Karma Garden

Sajnos nagyon érezhető számunkra is az új helyzet. Mi igazaból az elején még márciusban bezártunk 3 hétre, mert nem tudtuk mi lesz, vagy milyen előírások várhatóak. Aztán amikor már úgy láttuk, hogy ez egy ideig eltart, kinyitottunk legalább az ételkiadásra. Az ebédek száma ekkor körülbelül a 20%-ára csökkent az azelőtti mennyiséghez képest. Természetesen ez érthető is, mivel mindenki otthon volt, otthon főzött, vagy csak félt, és főleg spórolt… Aztán szerencsére újra el lehetett kezdeni éttermekbe járni, így picit növekedett az ebédeladás nálunk, viszont nem volt számottevő a javulás. Minél jobban közeledett a nyár és enyhültek a szabályozások, úgy jöttek az emberek is, hiszen elegük volt már a bezártságból, és mivel jó idő is volt, a nálunk lévő hatalmas terasz megtelt élettel – az asztalok között eleve van 2 méter távolság, sőt akár több is, így ez sem okozott gondot. Főleg a hétvégék voltak az erősek. Az utóbbi 2 hétben viszont megint kezd visszaesni a forgalom, talán ismét kezdenek félni az emberek, és biztos sokan vannak azok is, akiknek már agyukra megy a maszkviselés és a mindenféle rendelkezés. Sokszor egyszerűbb megoldás lehet így számukra, hogy hétközben inkább a munkahelyükön maradnak ebédelni és ez nálunk újabb kiesést eredményez.

Belucz András – Plant B

A koronavírus-járvány elején drasztikusan visszaesett a vendégeink száma, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy bezárták a szomszédunkban működő iskolákat, a legtöbb ember pedig sokkal komolyabban vette az óvintézkedéseket, mint most és csak akkor mentek az utcára, ha muszáj volt. Ekkor mi a pánik és az önsajnálat helyett azonnal a megoldásra koncentráltunk. Megpróbáltunk gyorsan alkalmazkodni a kialakult helyzethez, változtattunk az üzleti modellen, próbáltunk megszólítani egy új célcsoportot, a megszokott szendvics/smoothie/desszert kínálatunkat kibővítettük az ebédmenüvel, amit házhoz is szállítunk. A váltás elején intenzívebben kommunikáltunk a neten, többet költöttünk hirdetésre. Szerencsénkre a vendégeink elégedettek voltak azzal amit kaptak és így sokan ajánlottak minket az ismerőseiknek, így kb. 2-3 hét után biztos volt a „túlélésünk”. Időközben a kis büfénk közvetlen szomszédságában megnyitottuk az étterem részt is, így mi a leépítés helyett bővítjük a csapatunk létszámát és megpróbálunk folyamatosan fejlődni, amennyire az aktuális helyzet engedi.

The post Vendéglátás új kilátásban appeared first on Duna24.

Benčík Marcel

Ez az év rengeteg meglepetést és kellemetlenséget hozott, ami miatt törölni vagy legalábbis jövőre kellett halasztani a terveinket. A barátnőmmel a tavalyi vietnámi kirándulás után úgy döntöttünk, minden évben egy másik kontinensre látogatnánk a legszívesebben. Sajnos ez az év azonban nem szól másról, mint maszkokról, karanténról és az otthonmaradásról. Mi mégsem hagytuk magunkat eltántorítani, és még augusztus elején, hirtelen felindulásból legalább egy római hétvégét megszavaztunk magunknak. Az úticél eredetileg Balaton lett volna, de annyira felmentek az árak, hogy ugyanannyi pénzből egy háromnapos római kiruccanást is sikerült kihoznunk. Számunkra pedig nem kérdés, hogy ha repülhetünk is, akkor mit választunk inkább. A reptereken minden második szék szalaggal “lezárva”, a repülőkön is a középső székek szabadon hagyva, a maszk viselése kötelező végig és hőkamerákkal mérik az utasok testhőmérsékletét. Utazás előtt utánanéztünk, milyen plusz nyomtatványokat kérnek ahhoz, hogy beléphessünk Olaszországba és visszafelé Bécsben se legyen gond, ám azokat végül nem kérték sehol. Rómába érve azt tapasztaltuk, hogy a turisták száma megcsappant – állítólag, ha a Trevi-kúthoz gond nélkül odaférünk, akkor kevés a turista – ezt leszámítva viszont bőven volt élet. Az utcákon sehol egy COVID-os sátor, vagy információs pont, a legfőbb látványosságoknál táborozott csak néhány járőr. Az emberek ránézésre ugyanúgy élik mindennapjaikat, mint normál esetben. Csodás élmény volt, és bár a városnézést nyári kánikulában nem ajánljuk senkinek, minket mégis feltöltött, hogy pár napot messzebb lehettünk, és végre utazhattunk!

Kiss Mihály

A nyár folyamán kétszer látogattunk el a családdal a Balatonra, egy hosszabb és egy rövidebb kirándulás alkalmával. A magyar tenger partján és környezetében, szinte semmi nyoma nem volt a koronavírusnak, illetve a megfékezése érdekében hozott intézkedéseknek. A parton nyüzsögtek az emberek, az éttermek teli teraszokkal üzemeltek, az éjszakai szórakozóhelyeken pedig reggelig tartott a mulatozás. A médiában a nyár folyamán a csapból is az folyt, hogy a járvány következtében mennyire drágult idén a balatoni turizmus. Érdekes módon mi ebből semmit nem tapasztaltunk, az előző évekhez viszonyítva, nem volt drágulás sem az ételek, sem pedig a szállások árában. A szálláskeresés sem okozott különössebb nehézséget, ha az ember tudta, hogy hol keresse, gond nélkül talált.  Talán annyi változást lehetett észrevenni a többi évhez viszonyítva, hogy a külföldi turistákat, látványosan felváltották a belföldi, illetve a határon túli magyar ajkú turisták. Természetesen a beltéri maszkhasználat a Balaton-parti üzletekben is kötelező volt.

Klaudi Vu

Mi Görögországba utaztunk Mykonosra. A reptéren mindenki kötelezően szájmaszkot viselt, a repülőn már annál kevesebben, hiszen kényelmetlen volt úgy utazni két órán keresztül. Miután landoltunk törletet vettek a torkunkból, majd kaptunk egy sms-t, hogy a hotelszobában kell tartózkodnunk 1 egész napig, kvázi karanténban. A szigeten kint nagyon szinte senki sem viselt maszkot, sőt az üzletekben sem volt kötelező. Persze a tisztaság és a fertőtlenítők sehonnan sem hiányoztak. Őszintén szólva nem úgy vettük észre, mintha bárki is rettegne a vírustól, épp ellenkezőleg. Szerintünk ez az egész korona-pandémia túlzás és kezd nagyon átlátszó lenni.

Berta Péter

Az idén fel sem merült a külföldi nyaralás ötlete, “házon belül” sikerült két hosszú hétvégét összehozni a barátaimmal Rozsnyó környékén, és Árvában. Ha jobban belegondolok mégis jártam külföldön mivel az általunk megmászott Babia hora gerince mentén átléptük az államhatárt néhány méterrel. Bár egyik helyszínen sincs összehasonlítási alapom, úgy láttam, hogy a vírushelyzet talán csak abban mutatkozott meg, a beltéri maszkviselés mellett, hogy nem találkoztunk kifejezett tömeggel, amit nem is bántunk túlzottan.

Csontos Dávid

Mi július legvégén töltöttünk el 5 napot Szlovéniában. Minden nap máshol kirándultunk, mondhatni bejártuk az országot. Autóval mentünk, a határon odafelé szemelyigazolvanyt kérték, de semmi mást. Visszafelé nem volt ellenőrzés. Kint a járványhelyzetet nagyon hasonlóan kezelik, mint idehaza, az üzletekben, nagyobb központokban kell maszkot viselni, viszont az utcán, a szabadban nem kellett. Az országban már jártam korábban, nem lett kevesebb a turista, a felkapott helyeken sokan voltak, többféle nemzetiségű emberek. A Postojná barlangban és a predjamai várban vagy a Vogel felvonón fel kellett vennünk a maszkot, de mondjuk a Bled-i tónál, a tengerparton Portorozban, vagy Ljubljana utcáin, a bárokban nem kérték. Lázat nem mértek sehol és a távolság betartására sem forditottak nagy figyelmet. Többnyire természetesen kerültük a zsúfolt helyeket. A környezetemben mindenki hozzám hasonlóan gondolkodik, azaz betartjuk a szükséges intézkedéseket, hordjuk a maszkot, ahol kell, kerüljük a tömeget, inkább a szabadban, kis létszámban, családias programokat szervezünk. Ugyanakkor nem pánikolunk, a szlovéniai kirándulást év eleje óta terveztük, úgyhogy a szüleimmel és a párommal együtt döntöttünk úgy, hogy nincs benne nagyobb kockázat, mintha bárhol itthon nyaralnánk, a határok akkor szabadok voltak, a kis kikapcsolódás, környezetváltozás pedig nagyon jól esett. Senki sem lett beteg, nem bántuk meg.

The post Utazás a COVID idején appeared first on Duna24.

Laboda Róbert – Eötvös Utcai Alapiskola, Komárom

„Laza embernek tartom magam, nem vagyok egy hipochonder, de azért ez a járványhelyzet… A karantén alatt éreztem, hogy egyre szűkül a szoba, egyre fojtóbbak a falak. Egyszerűen haszontalannak éreztem magam. Zene-, testnevelés- és drámatanárként az online oktatás engem nem érintett, így kerestem a fizikai munkalehetőséget és például sokat kertészkedtem. Az érdekesebb része számomra a június volt, a gyereknapi visszatérés, és amit a gyerekek arcán láttam. Riadtak voltak. Ahogy leteszteltük őket reggelente, ahogy végigvonultak a folyosókon, ahogy elfelejtették, hogy hol van az osztályuk, vagy hol kell pontosan bejönni. Fontos a tudás, a ráció, de az érzelmek még inkább.

Ahogy a kishalakat akváriumtisztítás után visszaengeded a vízbe és elkezdenek lubickolni, úgy kezdenek feloldódni a kisdiákok is. Minden gyerek szeret valahova tartozni, és nem csak a családra gondolok, hanem az osztályközösségre is.

Megérni azt, hogy 200 gyerek halkan, nem rosszalkodva van jelen… mintha eltűnt volna belőlük a csibészség.

Érdekes volt látni a szülőket is, ahogy bennük volt a félelem, de szerencsére levetkőzték idővel. A nyári iskola ötletével kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy kevés iskola tudna 32 fokot játszva kivédeni, úgyhogy szerencsére elvetették az ötletet. És itt szeretnék a pedagógus társadalom mellett szólni, mert gyakran sújtja őket a média, a kommentek. Se a gyerek se a tanár nem pihent az elmúlt időszakban! A nyári vakációt sem mi kértük, az elsősorban a gyerekeké. A karantén alatt számukra is deviáns volt a helyzet, úgyhogy most kell kibolondulniuk magukat, hogy aztán szeptembertől lehiggadva jöhessenek – HA lesz rá mód. Mindenki el akarja felejteni a pandémiát, így a felejtésnek ez legyen az ára, hogy jön az egészség.”

Major Eleonóra – Lakszakállasi Alapiskola

„Kezdő pedagógus vagyok, így hát nem csak a picik tanultak sokat az elmúlt év alatt, hanem én is. Osztályfőnök is lettem, elsős osztályt kaptam. A válsághelyzettel kapcsolatban csak egy kérdés pörgött a fejemben: hogyan tanítom meg online olvasni, írni, számolni a gyerekeket? Csináltunk Facebook csoportot – Messengeren is, ahol próbáltam minden szülővel felvenni a kapcsolatot és privátban is segíteni nekik. Egy nappal hamarabb elküldtem a leckét Word-ben, részletesen, és videót is készítettem, ahol magyaráztam. A feleltetések videón keresztül mentek. Ennek ellenére nagyon hiányzott a személyes kontaktus, hiszen úgymond “vakon” tanítani ilyen pici gyerkőcöket hihetetlenül nehéz.

Ráadásul pont ott kellett teljesíteniük, ahol ilyen téren nem szoktak – otthon.

Nem igazán értették, hogy miért. A szülők sokat segítettek nekik, ami miatt viszont nagyon elönállótlanodtak, a magabiztosság, amit felépítettünk, eltűnt. Amikor visszatérhettem az iskolába összesen 7 diákom volt, majd később jött még 3. Így legalább fel tudtam újra húzni őket a kis létszám miatt, majd délután az aznapi anyagot folyattam az otthon maradtaknak online. Minden gyerekkel úgy érzem nagyon megszerettük egymást, nap mint nap megleptek valamivel. Például a karantén alatt az anyukájukkal küldettek videót arról, hogy hiányzom nekik és alig várják, hogy lássanak, de volt olyan is, aki rengeteget rajzolt nekem. Az iskolában rendszeresen elbújtak, majd ahogy beléptem az osztályba elkiáltották magukat, hogy „nagyon szeretjük magát“ és megöleltek. Ugyanúgy én is sok közös képet csináltam az osztályban, amit elküldtem a szülőknek, hogy lássák: boldogok a gyerekek és jól vannak. Év végén volt egy kislány, aki a közös képünket bekereteztette és odaadta utolsó nap, hogy: Tanító néni bárhova megy, ezt vigye magával és tegye ki, én ott leszek mindig. Bármilyen nehézséggel egy hangos szó nélkül küzdöttünk meg. Nagyon megszerettem a kicsiket és imádtam az egész évet, akármilyen is volt.“

Elek József – Selye János Gimnázium, Komárom

„Legtöbb esetben reggel 8 előtt már a gép előtt ültem, gyorsan átfutottam az általános üzeneteket, majd az órai anyagokkal foglalkoztam. Sokszor a munka nem fejeződött be délután, voltak esetek, hogy estig javítottam a beadandó munkákat. Eleinte a technikai oldal okozott nehézséget, hiszen az Edupage-oldalon eddig nem foglalkoztunk például tesztek összeállításával, így ezt szinte autodidakta módon sajátítottam el és adtam tovább néhány kollégámnak. Később az egyoldalú kommunikáció volt zavaró, majd a sokféle probléma, amely a diákok részéről jelentkezett.

Lassítottam a tananyaggal, ami persze a tanterv rovására is ment egy kicsit, de azt jövőre bepótoljuk. Aki ráérzett, hogy a feladatokkal érdemes önállóan foglalkozni, annak meg is lett a gyümölcse.

Amit élveztem, az a személyes munka minden egyes diákkal, akik  sokszor többet mutattak meg ez idő alatt magukból.

Egy kisebb hányada a diákoknak viszont nem vette komolyan a lapok beküldését. Akik sokáig nem dolgoztak, nem kaptak a végén javítási lehetőséget, mert így azokkal lettem volna igazságtalan, akik becsülettel készültek. A közel 30 diákból csupán hárman tettek szóbeli érettségit – ezek a felelések semmiképpen sem idézték fel a korábbi érettségik hangulatát. Hogy hiányzik-e a katedra? Őszintén, most nem. Nyári szünidő van, kell ez az időszak, hogy leülepedjenek a múlt hónapok tapasztalatai. Hogy mit lehet a home office-ból hasznosítani az oktatásban, az függ a kommunikációtól, a hozzáállástól és a technikai feltételektől is. Mindenesetre, amennyiben újra hasonló helyzetbe kényszerülnénk, egy B-tervet is előkészítünk… Remélem, teljesen feleslegesen.“

Zsíros Viktória – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta

“Kezdő pedagógusként nap, mint nap sokat készülök a tanítási óráimra, de a távúton történő online oktatás még nagyobb odafigyelést és alternatív technikai megoldásokat igényelt.  Ami leginkább hiányzott, az a tanulókkal való közvetlen kommunikáció és a reakciójuk az általam elmondottakra. A tananyagot az iskola Edupage-oldalán, Facebook-csoportokban és általam leckékre létrehozott e-mailen közvetítettem, amelyekhez többnyire videókat, képeket és magyarázatot is csatoltam.

Próbáltam a kreativitást is beépíteni az online oktatásba, így készítettünk pl. időkapszulát és rendeztünk egy Isolation Art Challenge versenyt az iskola keretein belül.

Mivel alapiskolás tanulókról van szó, sokat jelentett a szülők pozitív hozzáállása és segítőkészsége is. Remélem a következő tanév a megszokott keretek között fog folytatódni, mert a diákok számára ez garantálja a biztos és alapos tudás megszerzését.“

The post Tanárok karanténban és utána appeared first on Duna24.