2021. május 27-29.-én rendezték meg a Isztambulban, Törökországban a 9. Hódítók Kupája – 9. Fetih Kupasi elnevezésű nemzetközi íjászversenyt.

Az Okcular Vakfi Íjászszövetség Törökország központi szervezete, Mehmet Bilal Erdogan vezetésével, mely minden évben számos ország részvételével szervezi meg a Hódítók Kupáját, ami az egyik legszínvonalasabb íjászverseny a világon. A verseny az idei évben a Covid-19 járványra való tekintettel meghívásos formában valósult meg.

Szlovákiából a felvidéki Bogár Péter és Bogár Valéria világszerte ismert, többszörös világbajnok távlövők kaptak meghívást a megmérettetésre. A hazai versenyzők előselejtezőn mérték össze tudásukat, és a férfiak közül, csak azok vehettek részt a megmérettetésen, akik 450 méter feletti távot tudtak meglőni, a nőknél pedig 350 méter volt a selejtező limit.

Nagyon erős mezőnyben, a világ legjobbjaival kellett összemérni tudását a Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub vezetőinek, de megállták a helyüket. Bogár Péternek az elmúlt időben több komoly sérülése is volt, mely nem tette lehetővé számára a megfelelő felkészülést és gyakorlást, de ennek ellenére elfogadta a szervezők meghívását, és rajtvonalhoz állt. A távlövészet egy fanatikus sport, ahol a versenyzők a saját testi épségüket veszélyeztetik, mivel az íjak és nyílvesszők bármikor eltörhetnek sérülést okozva, így kockázat nélkül nem lehet nagy eredményt elérni ebben a sportágban, ezért, ha lehetőség van rá, minden esetben rajthoz kell állni.  

A győztes lövés pillanata

Az íjászverseny lebonyolítása szigorú biztonsági intézkedések, felszerelés ellenőrzés, és a nyílvesszők megjelölésével kezdődött. Majd az adott kategória összes versenyzője bevonult a kordonnal elkerített versenypályára, ahol minden versenyzőnek 7 nyílvesszőt szabadott kilőnie, és az nyert, akinek a legtávolabbi távolságot sikerült meglőnie. A férfi mezőnyben a legjobb hat versenyző eredményét a női mezőnyben a legjobb öt versenyző eredményét mérték be.

Bogár Péter a versenyen megdöntötte saját hivatalos rekordját és egyben pálya- és versenyrekordot is felállított, mivel eddig ezen a versenyen senkinek sem sikerült ekkora távot lőnie. Egy 100 fontos Végh Török íjjal, saját készítésű nyílvesszővel, erős ellenszélben 524 métert sikerült lőnie. Fontos megemlíteni, hogy 7 nyílvesszőjéből 3 db szállt 500 méter fölé, így az elsőbbségéhez kétség sem férhetett, mivel a három legnagyobb meglőtt táv az övé volt. Bogár Valéria egy 62 fontos török íjjal 381 métert lőtt a nagyon erős női mezőnyben, amivel a kiemelkedő 4. helyet szerezte meg.

Fontos megtiszteltetés is érte a Bogár házaspárt, mivel a helyi múzeum képviselője együttműködésre kérte fel őket a kiállítás színvonalának és korhűségének növelésében.

A távlövés kategóriája mellett a 70 méterre kihelyezett tradicionális Török Puta céllövészetében is jelentős eredményt ért el Bogár Péter, ugyanis egyedüli európaiként párbajozott a legjobb négy közé jutásért és összesítésben az 5.-dik helyen végzett.

cof
Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb