A naszvadi/ímelyi kézilabda története 1971-ben kezdődött. Az utóbbi közel 50 évben rengeteg siker született Mátyusföld déli részén. Az idei évben városi rangot kapó Naszvad és a néhány kilométerre lévő Ímely közös női csapata jelenleg a szlovák 1. ligában szerepel. Ennél magasabban csupán négy szlovákiai csapat játszik, méghozzá a közös cseh-szlovák MOL Ligában.

“Az idei szezonban több csapat szerepel a bajnokságban, így sűrűbb lett a mezőny, de ha minden jól alakul és nem jön közbe semmi külső tényező, az első hatban szeretnénk ott lenni a lányokkal” – vázolta a terveket a csapat edzője, Miškovič György.

Egy amatőr csapatnál viszont nem csak az eredményeken van a hangsúly, sőt. Bár a szponzorok a jobb eredmények elérése után jobban kinyitják a pénztárcájukat, a támogató önkormányzatok elsősorban a folyamatos sportolási lehetőség biztosítását és egy jó hangulatú közösség megteremtését tartják a legfontosabbnak.

“Persze mindenki büszke akkor, ha jó a teljesítmény. Természetesen ha több szponzor lenne, akkor könnyebb lenne a dolgunk, de a vezetéssel közösen mindig egy elképzelés mentén irányítjuk a klubot.”

Bár a koronavírus okozta nehézségek után benne volt a pakliban, hogy megcsappan a kézilabdázók száma, ez nem így történt. “Szerencsére van 20-21 játékosunk. Amatőrök, többnyire nagyon fiatalok, frissen érettségizettek, egyetemisták, vagy egy kicsit idősebb korosztály, akik már dolgoznak és családanyák. Amikor elindult a tavaszi szezon, sajnáltam, hogy nem sikerült befejeznünk a bajnokságot, az első 4-5-ben ott lettünk volna. A korlátozások enyhítése után májustól szabadtéren már edzettünk, júliusban edzőmérkőzéseink is voltak. Próbáltuk a megtartani a csapatszellemet, a játék hitét, hiszen ha az nincs, akkor az amatőröknél benne van az is, hogy sokan abbahagyják és más problémák is előjöhetnek.

A nyári felkészülés sem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Elmaradtak a külföldi összpontosítások is, de két tornán részt vettünk és hangolódtunk az őszi szezonra. A legfontosabb, hogy a játékosoknak is visszajött a kedve és a hosszú kihagyás után már éhesek voltak a játékra” – folytatta Miškovič.

A fentebb említett közös elképzelés nem más, minthogy egy jó hangulatban működő, családi társaság alakuljon ki. Ennek érdekében például a játékosok összpontosításai nem ritkán külföldön, de saját családtagjaikkal közösen valósulnak meg.

“Az edzések mellett télen síelünk, nyáron pedig egy jót kirándulunk. A játékosok családtagjai is velünk tartanak, szeretnénk, hogy a sport ne kirkesztő, hanem összekovácsoló erővel bírjon.”

Ennek az elméletnek a lényege, hogy kompenzálják a lányokat, mert nem kapnak a játékért semmit. A klub elöljáróinak elképzelése, hogy egy családi klubként működjenek. A mérkőzések után ne azonnal rohanjanak haza, legyen még egy kis beszélgetés, akár egy közös piknik. Ezzel is igyekeznek meghálálni a csapattagok munkáját. “Törődünk egymással, ha probléma van, egy-egy születésnapot vagy esküvőt pedig közösen ünneplünk. Ennek nálunk ez a rendje és ennek is köszönhető, hogy szép létszámokkal tudunk dolgozni felnőtt és utánpótlás szinten is” – tette hozzá az edző.

A csapattársak barátnőként tekintenek egymásra, akkor is ha két generáció alkotja a felnőtt keretet. “Folyamatosan igyekszünk beépíteni a fiatalokat. Nem idegenként tekintenek azonban egymásra, a fiatalok tisztelik az idősebbeket, ők pedig igyekeznek segíteni az ifjoncokat. A családoknál is így van ez, az idősebb generáció segíti és neveli a fiatalságot.”

Ez a jelenség az utánpótlásban is megmutatkozik. Idén először már az óvodás gyermekekkel is foglalkoznak a klubnál. Az apróságok jelentős része kézisek és focisták csemetéje, de az ifjúsági edzők nagy hányada is jelenleg is aktív játékos.

“Naszvad és Ímely segíti egymást, jó a kapcsolat a klub és az önkormányzatok között, de az iskolák részéről is megvan a támogatás. A csapat összetétele is vegyes. Hol naszvadi, hol ímelyi van több a gyerekek között. A krízis nálunk a 14-17 éveseknél van. Talán amikor ők elkezdtek sportolni sok egyéb lehetőségük is volt, hogy más irányt válasszanak. De a legkisebbeknél már látni, hogy javul a helyzet és a szülőket is érdekli, hogy sportoljanak a csemeték. Az 1-4-es alapiskolás korosztályban Ímelyen is 20, Naszvadon is 18-20 gyerekkel dolgozunk. Amikor összevonjuk az előkészítő csapatokat, még inkább előjönnek a tehetségek.

Idén először az ovisokat is megpróbáltuk bevonni, hiszen igény mutatkozott rá. Jó látni, mikor a lelátókon a környék korábbi vagy jelenlegi sportolói ülnek és nézik, ahogy a gyermekeikkel foglalkozunk.

De a pályán, az edzők részéről is megvan a kötődés. Az aktív játékosoknak mindig felajánlom, hogy szerezzék meg az edzői képesítést és foglalkozznak ők az utánpótlással. Így ők is átérzik milyen edzőnek lenni, ráadásul a szívük miatt is odaadóbban dolgoznak. Ha olyanok oktatják a gyerekeket, akik helyiek, akik szintén nálunk nevelkedtek, jobban fogják nevelni őket, mintha egy máshonnan származó edző lenne a csapat élén” – avatott be a naszvadi-ímelyi kézilabdaműhely titkába Miškovič György.

A lelkesedés tehát az elmúlt évtizedekben töretlen és reméljük, hogy ez minél tovább így marad, Naszvad és Ímely csapata folyamatosan erősödve képviseli majd régiónkat a legmagasabb szinteken.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb