Sajnos a koronavírus a sportéletet sem kerülte el, melynek köszönhetően kitolt, csonka, vagy idő előtt befejezett futballszezonokat láthatunk és láthattunk szerte a világon. Ez alól a Fortuna Liga sem volt kivétel, amely 2019/2020-as idényének huszonkét fordulóból álló alapszakaszát március 7-én fejezték be, a rájátszásra azonban egészen június 13-ig kellett várni, ráadásul az eredeti 10 meccs helyett csak a fele került lejátszásra. Hogy miként látta és élte meg ezt a nem mindennapi tavaszi szezont, arról a komáromi Mészáros Andrást kérdeztük. A 24 éves csatár a Pohronienál kezdte a szezont, ahol megszerezte első élvonalbeli góljait, majd tavasszal az aranyosmaróti ViOn játékosaként is be tudott találni.

Követted a nagyvilág eseményeit, vagy mikor hallottál először a koronavírusról? Gondoltad volna, hogy ekkora hatással lesz nem csak a világ, de a te életedre is?

Igen követtem persze, szerintem ilyen január környékén hallottam róla először a híradóban, de azt még álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkora megszorítások és óvintézkedések bevezetésével fog járni. Mert hát átéltünk már mi is 1-2 világjárványt, a sertés vagy a madárinfluenzát például. Remélem, hogy a második hullám, amiről sok helyen beszélnek, végül nem jön el, és élhetjük tovább a megszokott életünket.

Mik voltak az első gondolataid/érzéseid, amikor kiderült, hogy szüneteltetni fogják a Fortuna Ligát? Emlékszel arra, hogy milyen volt a hangulat a csapat háza táján a hír bejelentésekor, valamint a három hónapos kényszerpihenő alatt?

Először csak úgy volt, hogy két, maximum három hetes szünetről lesz szó. Akkor úgy voltunk vele, hogy jó, ennyit kibírunk, legalább pihenünk egyet, és utána ott folytatjuk majd, ahol abbahagytuk. Hát sajnos nem így lett. Eleinte senki nem gondolta volna, hogy ilyen hosszú kényszerpihenő vár ránk. Aztán ahogy telt az idő, egyre nehezebbé vált az egész helyzet, mert a 3. hét után szinte minden hetet úgy kezdtünk, hogy ez a hét még otthoni individuális edzés, de jövő héttől már kezdünk a csapattal. Mentálisan nagyon nehéz időszak volt.

Neked mivel sikerült átvészelni a focimentes időszakot? Volt valami edzésterved, esetleg napi rutinod, amivel igyekezted fitten tartani magadat? Mivel ütötted el egyáltalán az időt?

Szerencsére kertes házban lakunk, ami nagy segítség volt átvészelni a bezártságot. Sokat labdáztunk a testvéreimmel, rengeteget kertészkedtem, de több időt sikerült a családomra és a barátnőmre fordítani, úgyhogy azért volt pozitív oldala is ennek az időszaknak. A csapattól pedig minden hét elején kaptunk egy egyéni edzéstervet, azokat csináltam, hiszen fontos volt, hogy a megfelelő állapotban tudjam újrakezdeni a rendes edzéseket.

Forrás: facebook.com/fcvion

A szezon második felét ugyebár Aranyosmaróton töltötted kölcsönjátékosként. Hogy érezted magad a csapatnál? Sikeresnek mondanád az itt eltöltött időt?

Nagyon jól éreztem magam végig, hiszen a csapattársaim az első edzéstől kezdve befogadtak, pozitívan álltak hozzám. Remek volt a hangulat, a környezet és a körülmények is megfelelőek voltak számomra. Azt kicsit sajnálom, hogy nem jutottunk be az első hatba, de a kupában sikerült elődöntőt játszanunk, tehát így összességében sikeresnek mondanám az itt eltöltött időt.

Hogyan értékelnéd a szezon befejezését? Sikerült teljesíteni mind a csapat, mind az általad kitűzött személyes célokat?

Összességében pozitívan értékelném. Szerintem sokat hozzá tudtam tenni a csapat játékához, mindent beleadtam végig, ráadásul az utolsó meccsen a Szered ellen még győztes gólt is sikerült szereznem, aminek rettentően örültem.

Forrás: facebook.com/fcvion

Mi a helyzet a DAC-cal? Tartod még valakikkel onnan a kapcsolatot?

Természetesen figyelem az eredményeiket, ha nem ellenük játszunk, akkor ugyanúgy szurkolok nekik a mai napig. Bár napi szinten nem szoktunk beszélni, de ha összehoz minket a sors a kupában vagy a liga fordulójában, akkor jókedvűen üdvözöljük egymást.

Az új szezon a tervek szerint már augusztus 8-án útjára is indul, így nem lesz sok idő a pihenésre. Belefog férni azért egy kis nyaralás?

Valóban nem kaptunk sok időt a szusszanásra, csak egy hét szabadunk lesz, de a tavasz egy részét úgyis pihenéssel töltöttük, így ez most annyira nem is zavar. Azért egy 5 napos balatoni kiruccanás belefog férni abba a pár napba, ami után majd újult erővel vághatok neki a következő szezonnak.

És mik a terveid akkor a következő szezonra?

Jelenleg még nem tudok semmi biztosat mondani. De annyit elárulhatok, hogy Aranyosmaróton nem folytatom a pályafutásom, az itt eltöltött fejezet most lezárul az életemben, és jelenleg a Szereddel, valamint a komáromiakkal folytatok tárgyalásokat. Mindenesetre szeretnék továbbra is a ligában maradni, de legfőképpen a stabil játéklehetőség az, ami igazán motivál, hiszen csak így tudok gólokat szerezni, és a játékommal segíteni majd a csapatomat. Szóval meglátjuk, mit hoz a jövő.

Mészáros András érkezését péntek délután Facebook-oldalán jelentette be a szeredi klub. A csatár tehát a következő idényben is a Fortuna Ligában bizonyíthat.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb