2022. június 14-én Magyarkanizsán zajlott az a partneri találkozó, mely alkalmával megszületett a fiatalok motivációját felmérő kérdőív („Segítenék, ha segíthetek”, és szert tettünk egy elégedettségi kérdőívre is, amely a lelkes ifjú mentorok és a tanfolyamon résztvevő idősek véleményét kéri ki utólag („Na, ilyen volt?”).

Szakmai munkánkat segítették a helyi önkormányzattól érkezett szakértők, de üdvözölhettük körünkben Gazdag Csaba informatika tanárt, időseket már 8 éve digitális képzést tartó oktatót. Prezentációja rendkívül érdekesnek bizonyult, s a mi projektmunkákkal számtalan párhuzamot is felmutatott. Kiemelek ebből három aspektust: az informatikus előadó fontosnak tartotta

  • a képzés előtti szintfelmérést,
  • az oktatás ideje alatti technikai, gyakorlati segítségnyújtást és
  • a képzés lezárultakor kitöltendő hallgató elégedettségi kérdőívezést.

Büszkén elmondhatjuk, hogy Erasmus+ projektünk a három gyakorlati tapasztalatot már jó gyakorlatba is öntötte. Kidolgoztuk a képzésre jelentkezők előzetes felmérésének módszertanát „A jól előkészített program fél siker!” címmel.

A prezentáló oktató hangsúlyozta előadásában, hogy szinte automatikusan kialakult a módszer a csoporton belül: a gyakorlottabb és aktívabb idősek odaültek azok mellé, akik elakadtak, lemaradtak az eszközök használatakor. Ez a helyszíni és prompt segítségnyújtás valósul meg a mi elképzelésünk szerint úgy, hogy fiatal mentorokkal ülnek össze az idős hallgatókkal. A segítségnyújtás létjogosultságát mindenesetre aláhúzta a szakember is Magyarkanizsán.

Harmadik észrevétel és párhuzam az elégedettség mérésének szükségessége. Ehhez már mi is rendelkezünk elkészült, hadra fogható kérdőívvel.

Íme, a sikerélmény akár egy projekttalálkozón is osztályrészünk lehet, amikor egy külső szakember meggyőző érveléssel és kellő szakmai tapasztalatokkal a háta mögött igazolja és húzza alá a mi munkánk eddigi eredményeit. Mondjuk csak most és itt bátran magunknak: csak így tovább!

Dr. Nagyháziné Szabó Bernadette
Erasmus+ projektmenedzser

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb