Bogár Valéria nem csak többszörös világbajnok távlövészetben, de a 2016-os World Nomad Games férfi kategóriájában férje után az ezüstérmet szerezte meg, ráadásul ők működtetik a marcelházi Fekete Sólyom Történelmi Íjászklubot is, bemutatókat szerveznek és fontosnak tartják a hagyományok ápolását. Az íjászatról, a versenyzésről és a hagyományőrzésről beszélgettünk.
Önök az íjászat egyik ágát, a távlövészetet űzik. Mit takar pontosan ez a sportág?
Magát az íjászkodást 2001-ben kezdtük céllövészettel, majd fokozatosan alakult ki a távlövészet iránti érdeklődés. A férjem nagyon erős íjakat képes megfeszíteni, és a női kategóriában én is elég erős íjakkal tudok lőni, ezért próbáltuk ki magunkat ebben a versenyszámban. Több mint tíz éve vettünk részt az első távlövő-versenyen és ezután kezdtük el űzni. A versenyszám lényege, hogy minél messzebbre lőjünk egy adott, 25-60 méter széles sávon belül. Van, amikor limitálják az erősséget, van, amikor nem, sokszor mérvadó, hogy ki milyen erős íjjal tud lőni.
Melyik az önök által preferált erősségkategória?
Általában a korlátlan fonterőben indulunk. Szoktunk indulni más típusokban is, de ha tehetjük, akkor korlátlan kategóriában.
Több világbajnokságon is részt vettek, amik közül többet megnyertek, és szerveztek is világversenyt Marcelházán. Hogyan zajlik egy vb?
A távlövészetben 2015-ben lett a férjem először aranyérmes világbajnokságon Dél-Koreában. Viszont addig is számos nemzetközi versenyt nyertünk meg céllövészetben. Legutóbb 2018-ban voltunk a történelmi világbajnokságon, ahonnan öt aranyéremmel és egy bronzéremmel tértünk haza. Én hármat, a férjem két aranyat hozott haza. Akkor két napra osztották szét a távlövészetet, többfajta íjat használtunk: nemcsak modern anyagokból készült íjakat, hanem tradicionális íjak is előkerültek másik kategóriákban. Szabályozták, hogy maximum három kategóriában indulhat egy versenyző, és el kellett dönteni, hogy milyen kategóriában indulunk. Elmentünk a helyszínre, beneveztünk, regisztráltunk, megkaptuk az azonosításra szolgáló névjegykártyát, ellenőrizték a felszerelésünket. Mindent átnéztek, a vesszőket is ellenőrizték, hogy megfelelnek-e a kiírásnak, hogy senki ne tehessen szert jogosulatlan előnyre.
Amikor indul a kategória versenye, szólítják a versenyzőket, ilyenkor belépünk a kordonok közé, ellenőrzik az íjakat, odaállunk a lővonalhoz. Meg van határozva, hogy 3 vagy 5 vesszőt lehet kilőni egy versenyen, szóval nagy a tét, nincs igazán lehetőség hibázni, nem is lehet gyakorolni. Minden élesben megy. Egy ismeretlen pályán, egy ismeretlen helyen kell a legjobbat kihozni magunkból. Amikor kilőjük a nyílvesszőket, kivezényelnek a sávból, nem is léphetünk a pályára, hanem hivatásos bírók mérnek. A pályán ki van jelölve 50-100 méterenként a távolság, és ahhoz viszonyítva ők mérnek, megkeresik mindenki nyílvesszőjét, még ha a sáv mellett is vannak, hogy később ne okozzanak problémát. Elmondják az eredményeket, hogy ki mekkorát lő, és jöhet a következő versenyszám. A nyílvesszőket verseny előtt megjelölik, szerepel rajta a név és a kategória is. Egy kategórián belül igyekeznek minél kisebb időkülönbséggel lőni a versenyzők az időjárás-változás miatt.
A szél nagy befolyásoló tényező, az embert könnyen előny vagy hátrány érheti.
A világbajnokság előtt kikérték a véleményünket külső tanácsadóként, mert elég sok világversenyen jártunk már.
2019-ben nálunk is volt világverseny, és nagyon örültünk, mert 14 ország vett részt, például: Thaiföld, Malajzia, Szingapúr, Németország, Baskíria, Norvégia, Svájc, Oroszország. Százan vettek részt a versenyen, nálunk is volt céllövészet 30 és 110 méter közötti lőtávon, csapatverseny és volt távlövészet is, az ötven font alatti és a korlátlan kategória. Mi is indultunk, örültünk neki, mert otthon más versenyezni, és sikerült több kategóriát megnyernünk. A versenyt a focipályán szerveztük, háromnapos esemény volt, a versenyzők érkeztek szerdától és volt, aki maradt is egy hetet utána. Szóval bőven volt szervezési munka is. Mindenkit elhoztunk a repülőtérről, elszállásoltuk őket, aztán reggelente mentek értük a buszok, este pedig vitték őket vissza.
Hány méteres lövések vannak ilyenkor?
Női korlátlanban 350-400 közöttiek. A mostani felszerelésünk alapján tudjuk, hogy mit lehet meglőni, a nők nagy része 65-70 fontos íjakkal lő, ezekkel ez a belőhető távolság. Világbajnokságon kereken négyszáz métert lőttem, a világrekord pedig 410 méter körül van ebben a kategóriában.
A férfiak száz font feletti íjakkal is lőnek, 500 méter körüli lövés simán meglőhető. A férjem személyes rekordja 538 méter favesszővel és tradicionális formájú, modern anyagú íjjal.
Mi befolyásolja legjobban egy lövés hosszát?
Az időjárás kb. 60%. Ha a szántóföldeken gyakorlunk, megesik, hogy egy óra alatt annyit változik az idő, hogy ha megfeszülünk, akkor sem tudunk 350 méter fölé menni. Egy órával korábban meg lőhetünk 450-500 métert is. A felszerelés, a nyílvessző és az íjász a maradék 40%.
Mennyire népszerű a távlövészet világszerte?
Kötődünk az íjhoz. A törökök is kötődnek hozzá, vannak olyan nemzetek, főleg Ázsiában, akik szintén. Törökországban nagyon sokan lőnek távot, persze ehhez idő kellett. Ha kimegyünk egy versenyre, úgy kell számolni, hogy 30-40 ország méri össze az erejét. Voltunk olyan versenyen is, ahol több százan lőttek. Amikor kezdtük, nem voltunk annyira sokan, viszont egyre több helyen szerveznek versenyeket, nagyon sok az ismerős íjász és íjászszövetség is. Malajziában is jártunk íjászokat oktatni, tavaly sajnos a koronavírus miatt elmaradt egy általunk szervezett verseny és előadás ott.
Mennyire drága mulatság a lövészet?
Úgy kezdtünk íjászkodni, hogy mi finanszíroztunk mindent. A szálláson és az étkezésen kívül mindent fizetni kell, a vízumot, a repülőjegyet, mindent. Mostanság is így van, kivéve egy-két meghívásos versenyt, ami ritka. Volt olyan verseny, ahová csak férjemet hívták megtiszteltetésként. Először hobbiként kezdtük magát az íjászatot, aztán nagyon könnyű benne maradni: az ember világot lát, barátokat szerez, emellett pedig ott van, hogy a versenyt is meg kell nyerni. A felszerelés sem olcsó, ráadásul mi Végh Róbert íjkészítővel dolgozunk együtt, a legjobb eredményeket pedig a közös fejlesztésű íjainkkal értük el.
A kifejlesztett íjak rengeteg eltört, tönkretett íj eredményei és ez pénzbelileg sem kis mulatság. Közösen megtervezünk egy íjat, mi kipróbáljuk, hogy jó, működik-e. Előfordul, hogy a huszadik íj lesz jó.
Férjem saját kezűleg készíti a nyílvesszőket, ami ugyanúgy alapanyag és rengeteg idő. Mindennek ellenére motiváló a saját határaink feszegetése: a még erősebb íj kipróbálása. Férjem nagyon erős íjakkal tud lőni, és ezt kevés ember tudja a világon, összesen hatan-heten vannak.
Mikor kezdődött az íjászat szeretete?
Férjem kiskorában is íjászkodott, bátyám is lövöldözött, aztán abbamaradt. Amikor összekerültünk, közösen kezdtünk íjászkodni, a környéken elég sok lovasíjász-egyesület volt. Mikor jártunk ilyen rendezvényen, nekünk is megtetszett, és motoszkált bennünk, hogy jó lenne kipróbálni. Az egyik Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon jártunk férjemmel és bátyámmal közösen, mikor a bátyám egy íjjal tért haza. Másnap pedig megvettük a férjem íját, két-három héten belül az egész baráti társaság szerzett egyet. Úgy indult, hogy összejártunk hétvégén és lövöldöztünk.
2003-ban alapították a Fekete Sólyom Történelmi Íjászklubot.
Öt alapító tagja volt a baráti társaságunkból, van köztük, aki máig aktív, és van olyan is, aki már nem lő olyan gyakran. Minden hétvégén a focipályán gyakoroltunk, egyszer pedig meglátott bennünket egy vállalkozó, aki pont egy történelmi fesztivált szervezett Kaván. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvünk elmenni íjászkodni. Ki akartunk találni valamit, hogy mit csináljunk, aztán ebből jött a bemutatózás, amit máig űz a Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub. Visszatérni a hagyományokhoz, a régi ruházatokat, íjakat bemutatni. Az évek alatt rengeteget fejlődtünk. Abban az időben hordott ruhákról mára már tudjuk, hogy nem autentikusak. Akkori tudásunk szerint az megfelelt. Ahogy egyre több lelet került elő, úgy pontosítottunk mi is a viseleteken és az íjakon.
A hagyományok felelevenítése a legfontosabb feladata a Fekete Sólyomnak.
A versenyeken például korhű ruhában kell lőnünk, sportfelszerelésben ki sem mehetünk a pályára.
Nehezebb ilyen ruhában lőni?
Sokkal. Az itteni íjászversenyeken, ahol állatformára lőnek, sportruházatban sokkal kényelmesebb. A viseletnek bő az ujja, le kell kötözni és jóval melegebb is.
Nyílt napokat is szoktak tartani. Mennyire népszerűek ezek az alkalmak?
Mikor elkezdtük, tartottunk tőle, hogy nem is lesz érdeklődő, de évről évre egyre többen jönnek. Egy-egy napot szoktunk tartani, tavasszal és ősszel, de tavaly már szét kellett szednünk két napra, mert több mint harmincan jöttek naponta. Érkeztek Pozsonyból, Budapestről, Kassáról is. Sok embernek nincs lehetősége, hogy sokféle íjat kipróbáljanak, csak megrendelik az internetről anélkül, hogy kipróbálnák. Mi ezt nem szeretjük, minden íj más, és érdemes olyat választani, amit már kipróbáltunk.
Reggel kezdünk, kirakunk 15-20 féle íjat, egész nap lőhetnek az emberek és sebességet is mérünk.
Olyanok is jönnek, akiknek máshonnan van íjuk, és összemérhetik a mienkkel. Ha jobb eredményt akar elérni a versenyző, fontos, hogy jó íja legyen.
A szlovákok részéről is mutatkozik érdeklődés a sport iránt?
Egyre jobban fejlődik itt is a tradicionális íjászat, amikor mi kezdtünk, közel sem voltak ennyien. A múltban inkább szláv íjakat használtak, de mikor megismerkednek a termékeinkkel, akkor váltanak. A szlovákiai versenyeken megesik, hogy az első három helyezett az vagy Bogár- ill. Végh-íj.
Íjat is készítenek. Hogy alakult ki, hogy belefogtak?
2010 óta lövünk Végh-íjakkal, ezekkel értük el a legjobb eredményeket. Végh Róbert remek barátunk is egyben, próbáltunk jobb íjat kitalálni, ő pedig partnernek bizonyult. Ha volt valami, ami nem tetszett egy íjban, akkor megmondtuk, hogyan kellene változtatni, mivel ő nem íjászkodik, csak gyárt. Az íjak emiatt jobbak lettek, de minden gyártó rendelkezik véges kapacitással, és az is meghatározott, hogy milyen típusokat gyárt. Nekünk szívügyünk volt egy kis magyar íj. Végh Róbert nagyon sokat segített a szerszámok kialakításában, és a technológia és a gyártási folyamat ugyanaz, mint amit ő használ. Anyagilag és időbelileg nem kis befektetés ez sem, nagyon precíz munkáról van szó, hogy fenntartható legyen a készülő íjak minősége. Egyszerre nem egy-egy íj készül el, hanem 10-15 íj van összeragasztva, és két-három hónap alatt készülnek el. Kézzel és géppel is dolgozunk. Vannak olyan folyamatok, amit nem is lehet géppel végezni, és vannak olyan részei, ahol a géppel egyszerűbb.
Férjem civilben is csak ezzel foglalkozik, én is az időm nagy részét erre fordítom, ezen kívül külső pályázatíróként dolgozom.
Az a szerencsénk, hogy sok helyen voltunk már versenyeken: Dél-Koreában, Kínában, Törökországban, Olaszországban, Horvátországban, többszáz versenyen vettünk részt, 5-600 bemutatón, és látjuk az eredményét.
Sokan azért szeretnének íjászkodni, mert látják, hogy mit lehet vele elérni. Bemutatókat is tartunk, kialakítottunk egy kis központot, van egy családi házunk, amiben csak az íjászat kap helyet, múzeumrésszel, ahol ki vannak rakva az okleveleink, érmeink, kupáink. Sokan keresnek tanácsokkal kapcsolatban is bennünket, és ez nagyon fontos, hiszen elismernek bennünket, a férjemet meg pláne. Nagyon jól tud tanítani, könnyedén meglátja az emberekben a potenciált, és sokan emiatt keresnek fel bennünket, hogy fejlődjenek.
Melyik teljesítményére a legbüszkébb és melyik a legkedvesebb élménye?
Két verseny volt, ahol magamhoz képest a legjobbat tudtam teljesíteni. Az egyik a 2016-os World Nomad Games világjátékok volt, ahol férfi kategóriában férjem után sikerült a második helyet megszereznem, mert nem volt női kategória. 370 métert lőttem, akkoriban ez volt a legnagyobb lövésem. A nomád világjátékokat nomád olimpiaként is emlegetik, mert olyan sportokat űznek, ami nem szerepel az olimpián. Európából 17 ország vett részt, és mi értük el a legjobb eredményt: Szlovákiának, mert szlovák színekben versenyeztünk, de mi voltunk az elsők egy arany, két ezüstéremmel. Mind a három a csapatunkból volt. A másik pedig a négyszáz méteres lövés a gyulai világbajnokságon, ami az eddigi személyes rekordom is.
Cikkünk rövidebb formában a Duna24 2021. februári nyomtatott lapszámában jelent meg.
