A Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd megegyezése után a közösségi médiában sokan kifejtették véleményüket az összefogásról és az Összefogásról is. Felvidék közéleti szereplőinek véleményét a felvidek.ma szedte csokorba.

Gubík László a SZAKC elnöke: Requiem egy valódi összefogásért

Gubík László (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Ez a hajó most elmenni látszik. Az Összefogás sajnos bebizonyította, hogy számára a politika egyelőre csak marketing tevékenység, nem a köz szolgálata. Színek, dallamok, virtuális politizálás valós felelősségvállalás nélkül. Szerintem rendkívül enyhe az a kritika, ami ezért érte őket, pláne, hogy egyre erősebb annak gyanúja, hogy mindezt megrendelésre tették az első aláírás megszerzésétől a tárgyalások végleges meghekkeléséig.

Nehezen magyarázható ugyanis, hogy az általuk asztalhoz hívott feleket miért látták volna idővel inkább a NAKA bilincseiben, vagy épp miért akartak álprofilok mögé bújva lejáratni mindenkit, akit augusztusban még tárt karokkal vártak Gombaszögön. Ilyet csak az tesz, aki józan belátás vagy szabad akarat híján cselekszik. Bármelyik is hiányzott, az nem sok jót jelent.

A mai napnak senki nem örülhet igazán. Az Összefogás nevetség tárgyává válik azzal, hogy kimarad az összefogásból, a Híd maradványaival pedig nem lesz egy leányálom a közélet újraépítése. A holtpontról viszont valamerre el kellett mozdulni, és valahol mindenkinek megkönnyebbülést jelenthet, hogy végre vége ennek a gyötrelmes tárgyalósdinak.

Az összefogás ugyanakkor változatlanul közérdek marad, én pedig minden fenntartásom ellenére (melyeket továbbra sem vagyok hajlandó elhallgatni), őszintén remélem, hogy hirdetői átesnek végre a kezdeti gyermekbetegségen, és felnőnek a feladathoz. Mert még egy tartós megosztottságot eredményező állapotot és belharcot már nehezen él túl ez a közösség.

Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke: az idei népszámlálás ne a széthúzásról, hanem a tényleges összefogásról szóljon!

Iván Tamás (Fotó: Hideghéthy Andrea, Felvidék.ma)

Nagyon sajnálom, hogy a felvidéki magyarság egyik legnagyobb megmérettetése, a népszámlálás előtt, nem a teljes egység példáját állítjuk az emberek elé. Nagyon sajnálom, hogy ahelyett, hogy alázatot és szolidaritást gyakorolnánk egymás iránt a közösség érdekében, inkább acsarkodunk, vagdalódzunk, és csatározunk egymással. Csak remélni tudom, hogy ez a fajta hozzáállás nem nyomja rá a bélyegét a Népszámlálásra.

Mindig is úgy hittem, hiszem, hogy egy felvidéki magyar azért választja a politikát hivatásául, hobbijául, mert segíteni szeretné a felvidéki magyar közösséget, tenni azért, hogy megmaradjunk, tovább adjuk nyelvünket, kultúránkat gyermekeinknek. Abban is biztos vagyok, hogy mindannyian ezzel a céllal vágtunk bele ebbe a sokszor nem könnyű és viszontagságokkal teli életbe, viszont sokan hajlamosak ezt az út folyamán elfelejteni. Ezért arra kérek mindenkit, hogy álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel magunknak a kérdést. Vajon politikai cselekedeteim a közösségünk érdekeit és megmaradását segítik?

Az MKP megtett egy nagyon nehéz, de fontos lépést. Több mint 10 év után új fejezetet nyitott a szlovákiai magyar politikában azzal a céllal, hogy a közösségünk érdekében betemessük az árkokat egymás között és végre a szlovákiai magyar érdekképviselet méltó legyen a közössége képviseletére. Nagyon remélem, hogy minden politikai szereplő hasonlóan megteszi ezt a lépést, mi várni fogjuk őket. Az idei népszámlálás ne a széthúzásról, hanem a tényleges összefogásról szóljon!

Nagy Dávid jogász: csak akkor lehetünk életképesek, ha szolidárisak leszünk egymással

Nagy Dávid (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Egy közösség, a felvidéki magyar közösségünk csak akkor lehet életképes, csak akkor lehet sikeres, ha szolidárisak leszünk egymással. Minden körülmények között, feltétel nélkül ki kell állnunk egymás mellett. Legyen szó covid alatti bevásárlásról vagy szakmai tanácsadásról, mindig segítenünk kell egymást.

Sokfélék vagyunk. Gondolhatunk bármit e világról, lehet bármilyen politikai nézetünk, egy dolog viszont összeköt bennünket: magyarok vagyunk. Ez a legtermészetesebb kapocs, amely kötelez.
Akit ezen gondolatok vezérelnek, az nem beszél, nem beszélhet arányokról vagy pozícióról. Akit ezen gondolatok vezérelnek, mindent megtesz az egységért. Minden más csak üres beszéd és közösségünkhöz méltatlan magatartás.

Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere: nincs más út, csak az egységes fellépés

Varga Tibor (Fotó: Varga Katalin/Felvidék.ma)

A kárpátaljai, erdélyi, délvidéki magyarok közelmúltbeli politikai sikerei épp elég bizonyítékot szolgáltattak ahhoz, hogy mi itt Felvidéken is felfogjuk: nincs más út, csak az egységes fellépés. Ez viszont nem születik meg magától és mások sem fogják létrehozni helyettünk. Az is bebizonyosodott, hogy emiatt ki kell lépni a komfortzónából. Biztosan kényelmesebb lenne eljátszani, hogy mi össze akarunk fogni, aztán magyarázkodni, hogy épp miért nem egyeztünk meg. Lehetne még kifogásokat keresni, topogni egy helyben, vagy vissza-vissza lépegetni, csak az nem felelős magatartás és nem is hiteles politika.

Közösségünknek nem arra van szüksége, hogy egymásra mutogatással húzzuk az időt. Nem titok, hogy sokunkban ott vannak a tüskék, de nincs mese! Szorít az idő, ezért bele kell állni, még ha szúr is… Ha ezt minden felvidéki magyar politikai tényező belátja, az nevezhető majd összefogásnak. Ma tettünk egy lépést előre. Az MKP Országos Elnökségének tagjaként a továbbiakban is azért fogok dolgozni, hogy minél hamarabb létrejöjjön a teljes magyar egység. Per aspera ad astra…

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb