Sajnos a jelenlegi helyzet nem kíméli az egészségügyi dolgozókat, ám a betegek is megisszák levét a káosznak, a feszültségnek és saját bőrükön tapasztalják a nehéz helyzet lecsapódását.

Lőrincz Ádám

Ráestem a kezemre munkában. Csúnyán bedagadt, így bementem a sebészetre, hogy röntgenezzék meg. Hiába vártam egész álló nap, mindössze 3 embert vettek be, pedig csak egy röntgenes papírt kellett volna nekem első körben kiírni, és akkor legalább történt volna valami, lett volna értelme várnom. Másnap visszamentem, megint csak feleslegesen, pedig nem szívesen megyek orvoshoz jelen helyzetben. Viszont nem is a saját pechem szomorított el legjobban, hanem ahogy a váróteremben egy idős nénivel bántak. Hiába mentős hozta be, a mentős hiába kopogott, a néni fejéből csordogáló vér sem hatotta meg őket, hogy bevegyék. Még a mentősök is értetlenül álltak a helyzet előtt. A legfelháborítóbb pedig csak ezután jött. A néni jelezte, hogy mosdóba kéne mennie, mire a válasz: még nem vagyunk nyitva. 10 perc volt a hivatalos rendelési idő megkezdéséig. Szerencsére megnéztem a mosdót és az egyik WC nyitva volt, így a néni legalább ennyi méltó körülményben részesült, hogy el tudott menni mosdóba. Egy másik dühítő esetnek pedig szintén tanúja voltam: egy idős bácsi egész nap receptért állt sorba, majd kénytelen volt visszajönni, mert azt is rosszul írták ki neki. Szegényre rá akarták csukni az ajtót, úgy kellett erőszakkal megtartania, hogy jelezhesse a gondját. Megértem, hogy nehéz a helyzet, az emberség viszont most sem kéne, hogy kihaljon a személyzetből. Sajnálom, hogy nem kaphatunk megfelelő ellátást, vagy legalább egy kis igyekezetet és odafigyelést.

Milány Levente

Vakbélműtétem volt karácsony előtt, így egy hetére rá varratszedésre kellett mennem. Első nap, amikor először odaértünk, sajnos nem tudtunk bemenni, mert COVID-os volt bent és fertőtlenítettek. Több mint 1 órát kellett várni, így kétszer is eljöttünk inkább. Harmadszorra, amikor visszamentünk, jeleztük, hogy varratszedésre jöttünk, mire jött a válasz: az csak 2-ig lehetséges. Direkt visszakérdeztünk, hogy másnap, Szilveszter-napján is ugyanúgy lesz? Mondták, hogy igen. Így 31-én délre mentünk, hiszen 5 perces procedúráról volt szó. Persze arról senki sem tehetett, hogy ismét egy COVID-os utáni fertőtlenítés zajlott, ami miatt láttuk, hogy nem fogjuk győzni kettőig. Ugyan hamarabb is lehetett volna menni, de minek, ha délelőtt rengetegen vannak, egy varratszedés miatt pedig állni a tömegben most nem túl tanácsos. Később ismét megpróbálkoztunk, és ahogy közeledett a 2 óra, végre kijöttek a rendelőből, mire közölték, hogy varratszedés csak délig lehetséges. Ötször jártunk ott két nap alatt egy 5 perces procedúra végett, erre megint el akarnak küldeni? Végül szerencsére, miután a sürgős eseteket bevették előttünk, mégis elláttak – és a bentlétem tényleg nem tartott tovább 5 percnél. Az orvos és a nővérek egyébként aranyosak és készségesek voltak, viccelődtek, de maga a várakozás és a találgatás… Nem akartuk elhinni, hogy ilyen nehezen megy ez mostanság.

Megkérdeztük a komáromi kórház sebészeti osztályának vezetőjét, MUDr. Gustáv Škodáčeket is a jelenlegi helyzetről:

A sebészeti rendelő és a traumatológiai és érrendszeri specializáció érkezési sorrendben fogadja a betegeket – a gyermekeket is beleértve. A sürgős eseteket várakozás nélkül látjuk el, a tervezett műtéteket pedig az epidémiát követő időszakra halasztottuk. Amennyiben COVID-beteget azonosítunk, az illetőt azonnal izoláljuk az erre kijelölt teremben. A negatív betegeket, akik pozitív pácienssel érintkeztek, szintén elkülönítjük. COVID pozitív észlelését követően a fertőtlenítés a standard eljárás szerint történik.

Ami a sürgősségi eseteket illeti, a Semmelweis Klinikán és a kórházban is egyaránt zavartalan rendszerben működik az ellátás.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb