Ha épp lakás vagy házvásárlás előtt állsz… Ha már van kiszemelted, de hitelügyintézésben bizonytalan vagy… Šajben Brigita Reality KOMPLEX vállalkozása egy helyen összpontosítja mindazt, ami az álomotthonodhoz hozzájuttat – a széles választékot, a kedves közvetítést és a szakszerű tanácsadást.

Brigi már tinikora óta igyekszik megragadni az alkalmat, hogy dolgozzon és ez 2007 nyarán sem volt másként, amikor belecsöppent a pénzügy világába. „Egy napon az egyik alapsulis osztálytársamtól kérdeztem mi jót csinál. Elmondta, hogy elkezdett iskolázásokra járni, aminek kapcsán pénzügyekkel foglalkozik, és hogy ez egyelőre mennyire tetszik neki. Több se kellett, rögtön megkérdeztem Tomit, engem nem tudna-e beszerezni a céghez.

Azóta – már 14 éve – én is ilyen embert keresek, aki megkérdezi tőlem, dolgozhat-e nálam.”

Így indult tehát Brigi pályafutása, ami a mai napig tart. Közben sikerült elvégeznie a Selye János Egyetem közgazdász képzését is, ahol egyúttal megtanulta, hogyan kell bánni a pénzzel. „Mindig hálás leszek Tominak, hogy rajta keresztül megtaláltam álmaim munkáját!” – vallja a fiatal lány, pedig a pénzügyi tanácsadással kapcsolatban gyakran előítéletekbe és negatív visszhangba ütközik az ember. Fel is merül a kérdés, hogyan kezeli Brigi, ha valami nem sikerül? „Kudarc mindenhol ér…

Nem felelhetünk meg mindenkinek, hiszen az már milyen furcsa világ volna.

Erről egyébként az első 2-3 évem jut eszembe, amikor még 18-19 évesen, kvázi gyerekként próbáltam helytállni a pénzügyi életben. Próbáltam megértetni az emberekkel, miért fontos hogy legyen félretett pénzük, magyaráztam, hogyan tartsák bent a családi kasszában a fizetésüket. Hiszen egy része annak, amit az állam felé elvezetnek, maradhatna az övék is. Az emberek életük során rengeteg helyen megfordulnak, szerződéseket kötnek, és

sokszor azt sem tudják, mit írtak alá pontosan.

A pénzügyi piac rendkívül telített, sokféle egyén dolgozik e területen, szerencsét próbálnak, igyekeznek pénzt keresni, vagy épp karriert építeni. Sokan személyes tapasztalatból tudjuk, mennyi ember kezdett már ebbe bele, majd rövid időn belül odébb állt. Ha viszont valaki helyt áll a szakmában, bizalommal teljesíti ügyfelei megbízásait. „Mindenkinek megvan a saját szakmája, nem várható el, hogy mindenki értsen mindenhez.

Én sem tudok gyalulni, vagy kuplungot cserélni.

Ha belegondolok, hogy napi hány órát töltök önmagam fejlesztésével, hogy minél szerteágazóbb ismeretekkel rendelkezzem, hogy a lehető legminőségibb szolgáltatást nyújthassam, akkor hogy is várhatnám el az emberektől, hogy mindannyian értsenek a pénzügyekhez? Pedig a mindennapjaink egyik lételeméről van szó!” Minden egyes centért meg kell dolgoznunk, egy jó tanácsadó pedig segíthet, hogy ez a családi büdzsén is látszódjon. „A cél, hogy a pénzintézetekből minél többet tudjunk kihozni, például egy biztosításnál a lehető legmagasabb összeg megtérüljön, egy banknál pedig a legjobb feltételek mellett kapjunk hitelt. Sajnos az emberek nagy része nem ért ehhez, és a pénzintézetek ezt ki is használják. Tehát, ha okosak vagyunk, az autónkat autószerelőhöz visszük, ha szép frizurát akarunk, jó fodrászt választunk, ha pedig nem szeretnénk elherdálni a pénzünket, akkor egy hozzáértő pénzügyi szakembert keresünk.”

Brigi állítása szerint maximalista jellem, amit eldönt, ha törik ha szakad, meg is akarja valósítani. „És itt jön elő a motivációm. Ebben a szakmában csak azok érvényesülhetnek, akik önmagukat is képesek ösztönözni, ugyanis nincs főnök és nincs fix fizetés sem. Ezzel szemben viszont adott egy nagy adag szabadság, vagyis akkor vagyok a családommal és akkor dolgozom, amikor csak akarok, és lényegében annyit keresek, amennyit csak képes vagyok.

Ráadásul olyan kliensek vesznek körül, akik miatt mindezt IMÁDOM is!”

A pozitív tapasztalatok pedig folyamatosan táplálják Brigit, hiszen nem egy esetben családbarátként tekintenek rá és szívesen látják őt még akkor is, amikor nincs konkrét oldani való.

Brigi az összes olyan pénzügyi intézménnyel együttműködik, melyek pénzzel „foglalkoznak” és pluszos mutatóval rendelkeznek a nemzeti bank felügyelete alatt. Mivel rengeteg hitelt intézett már ügyfeleinek az ingatlanvásárlások során, összekötötte a két területet, ezáltal nagy adag időt és energiát spórol meg ügyfeleinek. „Évek óta csak viccelődtem ezzel. Amikor az ügyfeleim vettek ingatlant, én intéztem a körülötte lévő papírozást is, ami miatt kénytelen voltam az ingatlanközvetítőkkel is egyeztetni. Idén nyáron viszont elhatározásra jutottam, hiszen így egy személyben garantálhatom, hogy mindkét fél védve legyen az adásvétel során.” A cég nyáron meg is alakult és Brigi vezetésével szerencsére egy nagyon ügyes 8-tagú kollektíva gyűlt össze. Szép számban érkeznek be az ingatlanok, és már

több eladás is végbement ezen rövid időn belül.”

A cég tevékenysége változatos, Brigi többnyire délelőtt és délután is ügyfelezik, közte pedig papírozik, bankba, vagy például a földhivatalba megy. Kéthetente iskolázásokra jár, ahol a legújabb pénzügyi termékekről tanul. „Mivel a saját struktúrámban jó eredményeket érek el, az OVB Allfinanz Slovensko a.s. állja az oktatások egy részét. Nálam a képzés folyamatos. Pár éve tudatosítottam, hogy

még a diplomamunkámat is az élethosszig tartó tanulásról írtam.

Valószínűleg tudat alatt is éhezem az új tudásra, miközben tanulni sose szerettem.” Heti egyszer az ingatlanos kollégákkal is eszmét cserélnek, hogy hogyan fejlesszék magukat a lehető legjobb színvonal elérése érdekében.

Próbálom őket csapatmunkára ösztönözni, ugyanis az ingatlanos szakmára ez nem jellemző.

Mindenképp nagy hangsúlyt fektetek erre, ugyanis a nevem adom a céghez és nem szeretnék rossz visszacsatolást.”

A Reality KOMPLEX s.r.o. megtalálható a Facebookon is. Az egyes ingatlanoknál a megadott kontaktszemélynél lehet érdeklődni, eladás esetén pedig bármelyik szimpatikus munkatárssal bátran felvehető a kapcsolat. (www.realitykomplex.sk) A Dunarakparton található irodát megbeszélésekre, tárgyalásokra használják, így előzetes egyeztetés szükséges. „Számomra nem fontos, hogy valaki bent üljön reggeltől estig. Szeretnénk több körzetet is lefedni, a terjeszkedésnek pedig ez nem feltétele.”

Brigi szerint a szakma talpraesettséget igényel, egy jó ingatlanosnak minden helyzetben fel kell tudnia magát találni, továbbá a kiváló kommunikációs készségek és ambíciók is fontosak, hiszen csak ezáltal alakulhat ki a kellő motiváció. „Kimondottan olyanokat kerestem magam mellé, akik nem rendelkeznek tapasztalattal az ingatlanozás területén. Szeretném, ha mindannyian együtt csiszolódnánk olyan értékes gyémánttá, ezáltal pedig egy összetartó, erős csapattá, akik

az ügyfelek érdekeit helyezik előtérbe.

Egy ingatlan nem kis befektetés, nem csak egy rövid időre szól. Fontos, hogy olyan szolgáltatást nyújtsunk, amire ha klienseink évek múltán visszatekintenek, akkor is pozitívan nyugtázzák és hálásak legyenek, amiért minket választottak.”

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb