A meghosszabbított téli szünet után terv szerint kezdődik meg a tantermi oktatás. Hétfőn, január 10-én megnyílnak az óvodák, az alap- és a középiskolák. Ettől az időponttól ismét áttérnek az iskolák az iskolai szemafor szerinti működésre. Lehetőség lesz a tanulók tesztelésére is, az oktatási minisztérium több mint hárommillió tesztet osztott ki erre a célra – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az oktatási minisztérium kommunikációs osztálya.

„Javult a járványhelyzet, az egészségügyi minisztérium adatai alapján azt látjuk, hogy kevesebb a kórházi ápolásra szoruló beteg és a fertőzött, ezért a terv szerint haladunk, és január 10-én kinyitnak az iskolák. Köszönöm mindenkinek, akik a vakáció alatt felelősségteljesen viselkedett, betartotta az intézkedéseket, beoltatta magát, és ezzel hozzájárult a helyzet javulásához”

– mondta Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.

Az iskolák visszatérnek az iskolai szemafor szerinti működéshez. Nem lesz minden iskola zárva, ha egy osztályban felüti a fejét a fertőzés, az igazgató bezárhatja az osztályt. Az egész iskola bezárásáról a regionális köz-egészségügyi hivatal dönthet, például ha egy iskolában sok osztály van karanténban, vagy sok a fertőzött.

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendeleteinek megfelelően a beoltottak és a betegségen átesettek mentesülnek a karantén alól. Ez vonatkozik az iskolásokra is, akik az oltás vagy a betegségből való felépülés után újra mehetnek iskolába.

Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a Közegészségügyi Hivatal rendelete értelmében az iskolákban kötelező lesz a szájmaszk viselése. Az óvodásoknak, a súlyos autizmussal, súlyos értelmi zavarral élőknek, a hallássérülteknek, valamint az ezekkel a tanulókkal foglalkozó pedagógusoknak nem kell maszkot viselniük.

Az oktatási minisztérium az év végén 1,5 millió tesztet osztott ki, ezen a héten további 1,5 millió tesztet szállít ki a járási hivatalokba, ahol az iskolák kérhetik. December végéig az antigéntesztek 12-13 százaléka maradt meg a járási hivatalokban, azaz a tárca tájékoztatása szerint összesen 14,5 millió antigéntesztet lehet felhasználni az iskolai tesztelésre.

„Ezzel is szeretnénk hozzájárulni, hogy biztonságosabbak legyenek az iskolák. A védőoltás azonban továbbra is kulcsfontosságú, mivel ez a legjobb módja annak, hogy védekezzünk a súlyos betegség ellen, vagy megelőzzük a kórházba kerülést. Ezért fontos, hogy minél több szülő, iskolai alkalmazott, illetve diák beoltassa magát”

– hangsúlyozta Gröhling.

Az e heti kedvező járványadatok és a kórházi kezelésre szoruló betegek számának csökkenése – a hivatalos adatok szerint a számuk nem haladta meg a 2300-at – hozzájárult ahhoz, hogy kinyithassanak az iskolák.


tasr
Nyitókép: facebook.com/Selye János Gimnázium

Olvasta már?

Kötelező lesz a reszpirátor a szabadban és a rendezvényeken is

Nemcsak zárt térben, hanem a szabadban is kötelező lesz a reszpirátor viselése, ha nem…

2022.01.18.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb