Komárom Facebook oldalán osztotta meg az alábbi bejegyzést:

Komáromban szombaton a hagyományos tesztelés mellett célzott szűrés zajlott az iskolában dolgozó tanítóknak és szülőknek. A szombati nap folyamán Komáromban a tesztelésen az összes mintából 1,41%-os volt a fertőzöttségi mutató, a harcsási eredmények nélkül viszont ez 1,1%.

Szombaton a Komáromi járásban 26 021 tesztet végeztek a települések és az állandó mintavételi pontok, amiből 339 lett pozitív, ami 1,3 % mutató.

Az iskolaügyi miniszter határozata alapján február 8-tól, hétfőtől nyithatnak az alapiskolák alsó évfolyamai. A város konzultált a helyi közegészségügyi hivatallal, amely nem látták indokoltnak, hogy ne nyissanak az iskolák alsó évfolyamai, az előírások betartásával.

Komárom város szombatonként külön biztosítja a szülőknek és a tanítóknak a tesztelést, hogy folyamatosan nyílhassanak az iskolák. A tanítók hétfő reggel védőeszközöket kapnak, a város a tanulóknak is biztosít maszkot, továbbá fertőtlenítő szereket. Szükség esetén ózonizáló berendezéssel fertőtlenítik a tantermeket a városi hivatal munkatársai.

Mivel magas a fertőzöttség a harcsási városrészben, így onnan a tanulók nem mehetnek iskolába, karanténban maradnak, míg nem változik az ottani helyzet. Velük a város szociális munkásai foglalkoznak.

A város iskoláinak alsó tagozatai megnyílnak. Minden család egyéni döntésére van bízva, hogy gyermeke bekapcsolódik-e a személyes oktatásba. A város folyamatosan megtesz mindent azért, hogy az oktatás biztonságosan indulhasson, folyamatos szűréssel és fegyelmezett viselkedéssel a gyerekek újra visszatérhetnek az iskolába. Magyarországon az elmúlt időszakban folyamatosan jártak alapiskolába, de Ausztriában is nyitnak az iskolák.

Az önkormányzat ehhez mindent biztosít, az érintett szülők pedig dönthetnek. Fegyelmezetten és óvatosan térjünk vissza a régi életünkhöz, mindenki a saját belátása szerint.

🇸🇰 V Komárne v sobotu popri bežnom testovaní prebiehalo aj cielené testovanie na školách pre pedagógov a rodičov detí a…

Közzétette: Mesto Komárno – Komárom Város – 2021. február 7., vasárnap

Gútán Koczkás Beáta alpolgármester osztotta meg a hírt, hogy zárva maradnak az alapiskolák. Az óvódák továbbra is abban a munkamenetben dolgoznak, mint eddig, tehát a kritikus infrastruktúrákban dolgozók, valamint azon szülők gyermekeit fogadják, akik a munkaadó döntése értelmében nem tudnak otthonról munkát végezni. Az igazgatók minden esetben egyéni mérlegelés alapján döntenek.

Alább Horváth Árpád polgármester úr tájékoztatója:

Tisztelt Pedagógusok! Tisztelt Szülők!

Kérem, engedjék meg, hogy tájékoztassam Önöket a mai napon meghozott döntésünkről. Február 7.-én a délelőtti órákban összehívtam a városunk területén működő óvodai és alapiskolai intézmények vezetőit. A február 6.-ai, szombati eredmények ismeretében nem tartom helyesnek az iskolák hétfői megnyitását. Átérzem a szülők és a gyermekek feszült helyzetét és tudom, hogy a döntő többség örült annak a hírnek, hogy hétfőtől megnyílnak legalább az alsó tagozatok. Jómagam is óriási szükségét látom az iskolák beindításának. A mostani kritikus epidemiológiai helyzet azonban józanságra és fegyelemre int. Nem sodorhatjuk veszélybe a pedagógusok társadalmát, hiszen már ezekben a napokban is sokuk karanténba kényszerült. Az eddigi ismeretek is azt mutatják, hogy a gyermekek gyorsan terjesztik a fertőzést pedagógus és szülő valamint szülő és szülő közt, akkor is, ha ők maguk szinte észrevétlen esnek át a fertőzésen.

A döntést nekünk kell itt helyben, Gútán meghozni. Kevés, késedelmes és kicsit sem mondhatóak irányadónak az állami szervek határozatai. A tények ismeretében, valamint az ajánlások alapján most egyet tehetünk – türelemmel folytatni az otthoni távoktatást. Reményeink szerint még a februári hónapban nagyot fordulhat a helyzet és gyermekeink visszatérhetnek az iskolapadokba. Addig is a szabályok szigorú betartása mellett vigyázzunk magunkra és egymásra!

🇭🇺 ‼️A fenntartó mai döntése alapján Gútán az alapiskolák nyitása határozatlan időre elmarad! ❗Az óvódák továbbra is…

Közzétette: Koczkás Beáta – 2021. február 7., vasárnap
Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb