1998-ban példás összefogás kovácsolódott a jó ügy érdekében Búcs és Bátorkeszi között. A közös fellépés az iskolaháború miatt jött létre, szülők, tanárok és polgárok léptek fel a kétnyelvű bizonyítványok eltörlése ellen. Az iskolaháború 1998 decemberében ért véget, így a 22. évforduló kapcsán egy rövid összefoglalóval emlékezünk a példa nélküli eseményekre.
Az iskolaháború kirobbanását eredményező eseménylánc egészen az 1994-es előrehozott parlamenti választásokig vezethető vissza, amikor megalakult a harmadik Mečiar-kormány. Az oktatásügyet a híresen radikális Szlovák Nemzeti Párt kapta. Az akkori vezetés számos magyarellenes intézkedései közül az egyik legfájóbb az az 1995-ben rögzített törvény volt, amelyben megszabták, hogy az iskolák által kiadott bizonyítványok kizárólag szlovák nyelvűek lehetnek. A komáromi járás 35 magyar nyelven oktató iskolája közül 31 nemet mondott az intézkedésre és figyelmen kívül hagyta azt. A másik oldal erre fenyegető lépésekkel reagált.
Az iskolaháború az 1998 januárjában robbant ki. A búcsi Katona Mihály Alapiskola és a bátorkeszi Kováts József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola vezetőségének nem maradt más választása, engedett a kormány általi nyomásnak és elfogadták a törvény általi intézkedéseket.
A féléves bizonyítványosztás előtt pár nappal a két településen összehívták a szülőket az iskolába, hogy közöljék velük a rossz hírt.
“Miután az iskolaigazgató közölte velünk a hírt, felálltam és felszólaltam a közel száz jelenlévő szülő nevében. Elmondtam, hogy mi teljes mértékben megértjük, hogy az iskola vezetősége nem tehet semmit a törvény ellen és azt is megértjük, hogy ha tennének is, akkor a saját bőrüket vinnék a vásárra. Megértünk mindent, de nem fogadhatjuk el ezt a helyzetet. Azt pedig hogy nem fogadjuk el, úgy tudjuk a nyilvánosság tudtára adni, hogy nem vesszük át a bizonyítványt” – mondta doktor Sidó Szilveszter, a később megalakuló petíciós bizottság szóvivője.
Sidó Szilveszter határozott szavai Búcson befogadó fülekre találtak, a jelenlévő szülők egy emberként támogatták az elhangzottakat. Pár nappal később Bátorkeszi is csatlakozott a mozgalomhoz, januárban a szülők többsége egyik iskolában sem vette át a csak szlovák nyelvű bizonyítványt. Már akkor sejtették, hogy lesznek válaszlépések a kormány irányából, ugyanakkor úgy gondolták, hogy a szimbolikus tettel az igazgatók és az iskolavezetés védve marad. Ahogy utólag kiderült, tévedtek.
A történtek következtében ellenőrzések zajlottak mindkét intézményben, majd március 15-i hatállyal leváltották Varga Lajos búcsi és Novák Ferenc bátorkeszi igazgatót. Természetesen a döntés mindkét településen felháborodást okozott. Másnap Máriási László az újonnan kinevezett igazgató munkába indult a Katona Mihály Alapiskolába, azonban akkorra tömeg gyűlt össze az iskola előtt, nem engedték be őt. A Kováts József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába az első napon ugyan még bejutott Kacz Mária, másnap azonban már neki is útját állták Bátorkeszin.
Ekkortól egészen június végéig minden nap őrizték az iskolák kapuit, annak érdekében, hogy ne mehessenek be illetéktelen személyek. Szülők, diákok, nyugdíjasok és kismamák kart karba öltve védték mindkét oktatási intézményt.
A blokád mellett március 17-én megalakult a búcsi petíciós bizottság, amely azzal a céllal jött létre, hogy a falu, illetve az iskola akaratát eljuttassák a minisztérium felé. Első lépésként aláírásgyűjtésbe kezdtek, majd egy 3000 fős nagygyűlést szerveztek Bátorkeszin. Nem kellett sokat várni a két falu közös petíciós bizotságának megalakulására, hiszen március 21-ére az is megalakult 6 búcsi és 6 bátorkeszi lakossal. A bizottság egy 7 pontból álló alapszabályt hozott létre, amibe többek között belefoglalták, hogy csak közösen tárgyalnak a felelős emberekkel, illetve azt is, hogy végső megoldásnak csak a leváltott igazgatók újbóli kinevezését fogadják el.
Később, amikor a szülők szándékosan nem küldték a gyerekeiket az iskolába, külön időpontban behívtak mindkét bizottságból 3-3 embert a komáromi hivatalba tárgyalni. El is indultak, azonban nem egyedül. Ahogy azt az alapszabályban megfogadták, mindkét bizottság elkísérte a másikat, egy nagyságrendileg 100 fős tömeg mellett, ezzel is nyomatékosítva egységüket és határozottságukat. A tömeg elfoglalta a hivatal folyosóit, majd egy tanácsteremben várták az akkori járási tanügyi elöljárót, Ernest Machot. Lényegi tárgyalás azonban egyik alkalommal sem történt, hiszen a hivatal munkatársai azzal mentegetőztek, hogy a hivatalvezető nem tartózkodik az épületben. Várakozásra kérték a tömeget, akik egészen zárásig várták az elöljárót, de ő egyik alkalommal sem jelent meg, végül a rendőrség tessékelte ki a követeket a városháza épületéből.
Ezekben a hetekben egyfajta háborús hangulat alakult ki a két faluban, hiszen soha nem tudhatták, hogy mire számítsanak. Számtalan meglepetés érkezett a járás, vagy a minisztérium felől. Folyamatos volt a fenyegetés és a megfélemlítés a hatalom részéről, arra pedig mindenki nagyon figyelt, hogy tényleges erőszak ne történjen. Minden negatív hatás ellenére mind az iskolavezetés, mind a szülők és a polgárok kitartóan védték az iskolát napkeltétől napnyugtáig. A leváltott igazgatókat továbbra is igazgatóként kezelték az iskolákban, akik saját maguk is napi 7 órát tartottak. Fizetésüket a Tanári Segélyalapból egészítették ki. A tanítók pedig tanítottak, igyekeztek minél hatékonyabban oktatni a fennálló körülmények ellenére is.
“A gyerekek keveset érzékeltek az egészből. Nagyon ritkán maradtak el az órák. A tanárok is ugyanúgy tették a dolgukat, ugyanúgy felkészítették a gyerekeket a különféle versenyekre. Néha az iskola előtt rögtönzött közösségi összejövetelek voltak. Beosztották az emberek magukat, hogy őrizzék az iskolát. Esetenként megjelent itt Csáky Pál, Duray Miklós, Dolník Erzsébet, Berényi József és Petőcz Kálmán is, aki néhányszor hozta magával a gitárját is, amiből szokás szerint rögtönzött éneklés alakult ki az utcán” – mondta Győző Andrea, a búcsi Katona Mihály Alapiskola jelenlegi igazgatója, aki az iskolaháborút pedagógusként és szülőként élte át.
A hónapokon át húzódó történések olyan nagy visszhangot gerjesztettek, hogy a hírük eljutott egészen az EU kisebbségvédelmi bizottságáig. Astrid Thors kisebbségvédelmi biztos személyesen repült el Pozsonyba és találkozott a két leváltott igazgatóval és doktor Sidó Szilveszterrel. A nyelvi nehézségek miatt Berényi József tolmácsként segítette a tárgyaló feleket. Az EU mellett amerikai, belga, francia, magyar és szlovák újságírók is foglalkoztak az üggyel.
A csendes nyári szünet alatt nem változott a helyzet, szeptemberben folytatódott az iskolaháború, egészen az 1998 októberében megtartott parlamenti választásokig. A voksolás egy, a magyarok számára kedvező eredménnyel ért véget, megbukott a Mečiar-kormány. Az új miniszterelnök Mikuláš Dzurinda többek között az újonnan létrejött MKP-val kiegészülve kormányt tudott alakítani és elindult a probléma tényleges megoldása. 1998. december 4-én került pont a 9 hónapig tartó kálvária végére, amikor is Keszegh Margit, az új járási elöljáró az első munkanapján visszahelyezte posztjukra a régi igazgatókat.
Az egynyelvű bizonyítványról szóló törvényt pedig visszavonták a három magyar párt egyesüléséből született Magyar Koalíció Pártja közbenjárásának köszönhetően.
