2020. november 26-án rektort választott a Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusa. Igazság szerint rektorjelöltet választottak, tehát egyelőre még nem rektorról, hanem rektorjelöltről beszélünk, hiszen az egyetem megküldi javaslatát az oktatási minisztériumba, akik továbbítják azt a köztársasági elnöknek, Zuzana Čaputová pedig kinevezi a megválasztott rektorjelöltet a Selye János Egyetem rektorává.

Idén rendhagyó módon félig-meddig online tartották a jelölt(ek) bemutatkozását. A választásban résztvevő szenátorok, valamint a jelölt(ek) az egyetem aulájában gyűltek össze, míg az eseményt online közvetítették.

Puskás Andrea, a Selye János Egyetem Akadémiai Szenátusának elnöke nyitotta meg az ülést.
Forrás: ujs.sk/rektorvalasztas2020/

Az eredeti három induló közül ketten, Tóth János professzor és Szőköl István docens urak tegnap visszavonták jelölésüket, így az egyetlen induló a rektori tisztséget betöltő Juhász György maradt.

Juhász György 1969-ben született, nős, három gyerek édesapja. 2004 és 2010 között a Szlovák Köztársaság parlamenti képviselője volt, 2006 és 2010 között pedig Tardoskedd polgármestere. 2012-ig a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen volt adjunktus, azóta pedig a Selye János Egyetemen dolgozik. 2017. február 1-től ugyanitt rektori tisztséget töltött be.

Juhász György bemutatkozását visszatekintéssel, ahogy ő fogalmazott, analízissel kezdte. A rektorjelölt-jelölt a magyarság demográfiai adatainak ismertetésével kezdett, kiemelte, hogy az utóbbi húsz évben bő százezres fogyást tapasztalhattunk. A többségi nemzet 13,8%-os egyetemi végzettségéhez képest a felvidéki magyarság csak 8,7%-ban rendelkezik egyetemi diplomával, ezzel is hangsúlyozta Juhász a Selye János Egyetem szerepvállalását. Évente nagyjából 1700-an érettségiznek magyar nyelvből, őket szükséges megszólítania az egyetemnek.

Ezután Juhász visszatekintett az utóbbi négy év legfontosabb célkitűzéseire. Elmondta, hogy az egyik legfontosabb volt, hogy akkreditálják, azaz jóváhagyassák azon tanulmányi programok mesterképzését, amik már rendelkeznek alapképzéssel. Az egyik ilyen volt az alkalmazott informatika mesterképzése. Az összes futó programot akkreditálták, illetve három új szakot is indítottak: pedagógia és köznevelés, vidékfejlesztés valamint kereskedelem és marketing. Utóbbi kettő a Szent István Egyetemmel és a Corvinus Egyetemmel közös képzés. Történelemdidaktikából és gazdaságtudományból is indítottak PhD-iskolát. Juhász György beszélt arról, hogy fontos, hogy az ezekből a képzésekből végzettséget szerzők aztán elhelyezkedhessenek az egyetem oktatói állományában is.

Részlet Juhász György rektorjelölti bemutatkozásából
Forrás: ujs.sk/rektorvalasztas2020

A hallgatói létszám az utóbbi években ismét emelkedő tendenciát mutat az összszlovák hallgatói számokkal szemben, ugyanis országszerte 17%-ot csökkent az arányuk. Az egyetemen a külföldi hallgatók aránya folyamatosan nő.

Az egyetem költségvetése az utóbbi években folyamatosan nőtt, azonban a jelenleg beterjesztett tervezet szerint jövőre 22%-al csökkenni fog, ha minden így marad. Juhász György elmondta, hogy mindent megtesznek, hogy az alkalmazottak közül senkinek ne kerüljön veszélybe a megélhetése.

Juhász György ismereti a programját.
Forrás: ujs.sk/rektorvalasztas2020

A koronavírus az oktatást sem kímélte, hiszen nem lehet tervezni, az intézkedések nap mint nap változnak, így a következő félév lebonyolításának módját sem lehet még eldönteni.

Juhász György a terveket illetően elmondta, hogy jövőre minden egyetem átesik egy ellenőrzésen, és 2021. szeptemberétől a minisztérium egy teljesítményalapú szerződést kínál az egyetemnek, ha teljesítik a feltételeket, akkor kapnak egy részt a költségvetésből, ha nem, akkor nem. A rektor szerint az egyik legfontosabb cél, hogy az egyetem képzései megmaradjanak, ha ez sikerül, akkor pedig új szakokat is nyithatnak.

A bemutatkozás után a szenátorok elvonultak, és titkos szavazással megválasztották a Selye János Egyetem rektorjelöltjét. A szenátus 14 igen, 1 tartózkodom és 0 nem szavazattal választotta meg Juhász Györgyöt az egyetem rektorjelöltévé.

“Bízom benne, hogy azok a célok, amiket eddig is követtünk, és amelyeket a következő négy évben is meg kívánunk valósítani, ezek valóban megvalósulnak. Nem egy könnyű időszak elé nézünk, de közös erővel és közös akarattal sikerülni fog, és a Selye János Egyetem jövője biztosított lesz” – mondta Juhász György a rektorválasztás végén.

Nyitókép: Facebook/Selye János Egyetem

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb