A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége minden évben kitünteti Felvidék átlagon felüli teljesítményt nyújtó pedagógusait. Idén a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat a búcsi Katona Mihály Alapiskola és a bátorkeszi Kováts József Alapiskola tanárának, Pelle Istvánnak ítélték oda. A pedagógusi pályáról kérdeztük.

Milyen tényezők hatására választotta a pedagógusi pályát? Már gyerekkorától biztos volt benne, hogy tanár lesz, vagy akkor még máshogy látta a jövőjét?

Viszonylag korán eldőlt, hogy a tanítói, tanári pályát választom. Hetedikes voltam alapiskolában, amikor egy kérdőívre azt írtam: pedagógus akarok lenni. Ez az álláspont többé nem változott. Leginkább a szülői ház adta az inspirációt. A szüleim ugyan nem voltak pedagógusok, de gyakran emlegették, hogy a tanári pálya szép hivatás, én meg elhittem nekik. Mindketten fontos szerepet játszottak szülőfalumban, Gömörpéterfalán a helyi Csemadokban, úgyhogy a kultúra és a könyvek szeretete gyorsan belém ivódott, ami nem hátrány ezen a pályán.

Hogyan néz ki eddigi pályafutása?

1983-ban a nyitrai Pedagógiai Karán alsó tagozatos diplomát szereztem. Kényszerpálya volt egy kicsit, mert eredetileg történelem-földrajz szakon akartam tanulni, de olyan sem akkor, sem később nem nyílt. Akkoriban még kötött szakpárosítások voltak, nem úgy mint manapság. Így aztán pályafutásomat a Rimaszombati járásban fekvő Nemesradnóton alsó tagozatos tanítóként kezdtem. Két évvel később megnősültem, és a Komáromi járásban, Bátorkeszin telepedtünk le, de munkahelyet a búcsi iskolában kaptam. Itt még egy teljes évig dolgoztam az alsó tagozaton, majd a következő évben már kaptam órákat a felső tagozaton is. Egy évvel később novemberben a történelmet oktató kolléganőnek (az iskolában nem volt történelem szakos tanár) egy komolyabb gerincműtétje volt. Az igazgató úr akkor megkérdezte, nem lenne-e kedvem tanítani az összes történelemórát. Igent mondtam. Akkoriban 32 órát tanítottam hetente, de megérte. Újból éreztem, hogy ez az én világom. Már kisgyerekként is érdekelt a történelem. 1989 szeptemberétől aztán hivatalosan is megkaptam – igaz, még szakképesítetlenként –, az összes töriórát. A rendszerváltás után nem sokkal Nyitrán elvégezhettem szakbővítésként a történelem szakot, így 1996 januárjában minden a helyére került.

Most történelmet tanítok, de 2001 szeptemberétől már nem csak Búcson, hanem Bátorkeszin is. Búcson van még néhány polgárinevelés-órám, Bátorkeszin pedig, visszatértem a gyökerekhez, az alsó tagozatra öt honismeretóra erejéig.

Nagyrészt történelemversenyekre készítek fel diákokat. Normális körülmények között évente négy-öt versenyen is részt veszünk, közülük a legnagyobb kihívást a Katedra Történelemverseny jelenti, ami nem kevés munkát és felkészülést igényel minden évben.

Melyik eredményére a legbüszkébb?

Egyértelműen a Katedrán 2000-2020 között elért tíz első helyezés, amelyikből hatot a búcsiak, négyet a bátorkesziek mondhatnak magukénak.

Elmondhatom még a Katedrával kapcsolatban azt is, hogy a húsz év alatt mindössze egyszer, a 2007-2008-as tanévben fordult elő, hogy nem volt legalább egy csapatom a dobogó valamelyik fokán. De nyertünk a búcsiakkal, még a katedrás korszak előtt, az SZMPSZ által szervezett versenyen. Voltunk aranysávosok – mindkét iskola csapatával – esztergomi szervezésű vetélkedőn. A kesziekkel álltunk már a dobogó mindegyik fokán a Rákóczi Szövetség hagyományos nemzetközi történelemversenyén Oroszlányban. A lányom első helyezést ért el a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kárpát-medencei levelezős versenyén történelem kategóriában. De ha már szóba került a család, a fiam kétszeres Katedra-győztes. Nem beszélve a számos regionális vetélkedőn elért sikerrről. Mind-mind fontos, mert visszaigazolja, hogy van értelme a szisztematikus munkának.

Idén tavasszal önnek ítélte oda az SZMPSZ legrangosabb kitüntetését, a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat. Utólag is szeretnék gratulálni az elismeréshez, amit a koronavírus miatt még tudott személyesen átvenni. Mi alapján döntenek a díjazottakról a pedagógusszövetségben?

Köszönöm szépen. Az, hogy még csupán virtuálisan kaptam meg a díjat, nehezebbé teszi a kérdés megválaszolását, hisz a laudációban szokták elmondani, mivel érdemelte ki a díjazott az elismerést. Hivatalosan az SZMPSZ az alábbi kritériumrendszert fogalmazta meg a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjjal kapcsolatban: „A díj azoknak a pedagógusoknak vagy pedagógusközösségeknek ítélhető oda, akik (amelyek) munkájuk során jelentős nevelői-oktatói eredményeket értek el, sikeresen alkalmaznak célravezető pedagógiai módszereket az oktatásban, a tehetséggondozásban vagy a nevelés területén, akik pedagógiai-közéleti tevékenységükkel példaként szolgálnak környezetük számára, akik szlovákiai magyar nemzeti közösségünk értékeinek gyarapításán fáradoznak.” Saját személyemmel kapcsolatban csak találgatni tudok. Nyilván benne van a harminc év munkája, amit a szövetségben elvégeztem. Úgy gondolom hozzájárult az 1998. évi „iskolaháborúban” játszott szerepem. Minden bizonnyal a fentebb már részletezett versenyeredményeim is.

Pályája során diákjaival már számos díjat és elismerést bezsebelt, most viszont a szakma díjazta a legnagyobb elismeréssel, amit egy felvidéki magyar pedagógus kaphat. Mit érzett akkor, amikor megtudta, hogy öné a megtiszteltetés?

Ez olyan összetett dolog. 2011 áprilisában egyszer már kitüntettek Rozsnyón. SZMPSZ-díjat kaptam a tehetségek gondozásáért, felkarolásáért. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez az a terület, amit tevékenységeim közül a leghatékonyabban, legsikeresebben végzek. Meg sem fordult a fejemben, hogy még egyszer meghívnak majd a gömöri bányászvárosba díjat átvenni, ráadásul a legpatinásabbat. Amikor a két igazgatómtól megtudtam, hogy felterjesztettek, még berzenkedtem is ellene. Mikor elektronikus levélben megkaptam virtuálisan a díjat, majd hamarosan a főnökeim gratuláltak, elérzékenyültem. Majd kaptam egy nagyon megható levelet Pék Lászlótól, az SZMPSZ korábbi elnökétől, akivel sok mindent megéltünk a szövetségben, akkor végtelen jóérzés vett rajtam erőt. S ez csak fokozódott, amikor sorban jöttek a gratulációk barátoktól, kollégáktól, a volt és jelenlegi tanítványaimtól, ismerősöktől.

Értesüléseim szerint, idén a Katedra Társaság is díjazta a munkásságát. Mesélne nekünk erről az elismerésről?

A Katedra Történelemverseny legutóbbi döntője előtt, szeptember 22-én Angyal László, a verseny szervezője egy oklevelet és egy könyvcsomagot nyújtott át a Katedra Társaság nevében a Felvidéki Magyar Pedagógiai Díj elnyerése alkalmából. Továbbá, idézem: „A Katedra Történelemversenyben kifejtett sokévi odaadó és áldozatkész munkájáért, a pedagógus hivatás szeretetének elismeréseként.”

Az iskolaháború idejében, amelyről a későbbiekben egy hosszabb írásban is megemlékezünk, ön igazgató-helyettesként tevékenykedett a búcsi Katona Mihály Alapiskolában, azóta viszont nem tölt be hasonló tisztséget. Tudatos döntés az ön részéről? Mi ennek az oka?

Érdekes története van, hogy hogyan lettem a búcsi iskola igazgató-helyettese. Előrebocsátom, nekem eszem ágában sem volt ilyen funkciót vállalni. A rendszerváltás után közvetlenül az igazgató személyéről még tantestületi szavazás döntött. Búcson ketten indultak a posztért, a szoros küzdelemből Varga Lajos került ki győztesen, aki a győzelme után nem sokkal váratlanul azt mondta nekem: csak akkor vállalja az igazgatóságot, ha én leszek mellette a helyettes. Köpni-nyelni nem tudtam. Félig viccesen mondtam neki, hogy ez zsarolás ám. Némi gondolkodási idő után aztán végül igent mondtam azzal, hogy két-három évnél tovább nem csinálom. Végül tizenegy év lett belőle.

Talán azért, mert – lehet furán hangzik – nem volt időm lemondani.

Akkor végeztem a történelem szakot, közben otthon építkeztünk, nyakig benne voltam a közéletben, jött az oktatásügyben a Slavkovská-éra, ami a végén Búcs és Bátorkeszi harcába torkollt a hatalommal. Ez az eseménysor kapta a keresztségben „iskolaháború” nevet. Szóval erre mondják, hogy az ember két végéről égeti a gyertyát. Meg is lett az eredménye: összeszedtem egy cukorbetegséget, ami már velem marad mindvégig. Amikor kiderült, már muszáj volt behúzni a kéziféket. Az ezredfordulón sok mindenről lemondtam, a helyettesi posztról is. Azóta meg sem fordult a fejemben, hogy hasonlót vállaljak. Sokkal jobban megfelel az én habitusomnak, hogy a két szomszédos község iskolájában történelmet taníthatok.

Milyen volt pedagógusként megélni az online oktatás időszakát? Nehéz volt átállni a képernyőn keresztüli oktatásra?

Petőfi egyik verssora jut eszembe róla: „Szörnyű idő, szörnyű idő!” Egyrészt gyűlölöm a bezártságot. Roppant nehezen viseltem például, hogy nem mehetek át péntekenként Dél-Komáromba a kedvenc újságaimért, nem időzhetek a könyvesboltokban. Másrészt nevezhetjük ugyan kicsit fellengzősen online oktatásnak vagy távoktatásnak a március elejétől június végéig terjedő időszakot, csak éppen felmerül a kérdés: hol van itt nálunk annak kidolgozott metodikája, hol vannak a szükséges, ráadásul mindenki számára elérhető technikai feltételek? A távoktatást ugyanis jobb helyeken ilyenek segítségével végzik. Szerintem tavasszal inkább csak tűzoltás folyt, küzdelem a nyakunkba szakadt ismeretlennel, amit ráadásul nehezített a felsőbb szervek sokszor érthetetlen és értelmetlen, ellentmondásos kommunikációja.

Igazából nem oktattam képernyőn keresztül. Az EduPage rendszerén, Víberen át és e-mail-ben tartottam a kapcsolatot a diákjaimmal. Személytelenebb forma, mintha megjelennék a monitoron és úgy osztanám az észt. Nem tartozom a számítógépes zsenik közé, annak ellenére, hogy felhasználóként napirendszerűen ülök, hasalok a számítógép mellett.

Nálam a számítógép soha nem tudta legyőzni a könyvet.

Ennek is betudható, hogy nehezen éltem meg a tavaszi időszakot. Mivel október 26-ától újra bezárják az alapiskolák felső tagozatát is, valószínűleg újra napirendre kerül a képernyőn keresztüli oktatás is.

Milyen előnyei és hátrányai voltak ennek az időszaknak?

Mondhatok olyanokat, hogy javultak a diákok és talán több esetben a pedagógusok számítógépes képességei, meg több volt az önállóan elvégzett munka. De ez inkább csak a látszat.

Amikor a diákok visszaültek az iskolapadokba, kiderült, hogy az ún. távoktatás hatásfoka meglehetősen alacsony volt. Nagyon nagy a kiesés több területen, amit rendkívül nehéz lesz – ha egyáltalán be lehet – pótolni.

Olvasta már?

Tanulj angolt, többféle pozíció nyílik meg ezáltal előtted!

Természetesen a Selye János Egyetem esetében a tanári hivatást értjük ezalatt, hiszen 9 különféle…

2021.06.22.

Túlélőhorror mesterfokon – Hang nélkül 2

Jött, látott, és konkrétan győzött John Krasinski 2018-ban bemutatott szörnyfilmje, a Hang nélkül, amiben…

2021.06.18.

Újratalálkozás – Reunion

Résztvevői színház. Lehetséges, hogy ez valami beteges fétis, de amikor színházba megyek, szeretek a…

2021.06.21.

Életigenlő tanmese Pixar módra – Lelki ismeretek

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a címben említett animációs filmekre szakosodott stúdiót, hiszen lassan…

2021.06.21.

Trianon-emlékművet avattak Lakszakállason

2021. június 4-én a lakszakállasi Klapka György Helytörténeti Társaság Trianon-emlékművet állított a településen. Az…

2021.06.24.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb