„Élen állsz és messze látszol, sose feledd, példa vagy!” (Nagy László)
Kovács Tünde, a komáromi Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanárnője érdemelte ki a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) egyik legrangosabb elismerését, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Díjat a tehetségek felkarolásáért és gondozásáért kategóriában ebben az évben. Az SZMPSZ évről évre kitünteti az átlagon felüli teljesítményt nyújtó felvidéki pedagógusokat. Az elismerést az elmúlt huszonöt évben minden év áprilisában, a rozsnyói pedagógustalálkozón adták át.
Idén azonban a világjárvány következtében elmaradt a pedagógustalálkozó és vele együtt a díjátadó is, azonban a szövetség idén sem feledkezett el a tanárainkról, így idén rendhagyó módon online adták át a díjat.
Ha a járványügyi korlátozások megengedik, az ősz folyamán a díjazottak személyesen is átvehetik a pedagógusszövetség emléklapját és Darázs Rozália szobrászművész bronz kisplasztikáját. A díjról, a pedagógus szakma örömeiről és az online oktatás nehézségeiről beszélgettünk Kovács Tündével.
Tiszta szívből gratulálok a díjhoz, tanárnő. Bizonyára a sors fintora, hogy tizenhárom év után újra itt ülhetünk a régi irodájában, azon iskola falai között, amelyből 2007-ben osztályfőnökömként útnak engedett. Igaz, azóta számtalanszor volt szerencsénk találkozni és megosztani egymással az életünk fontosabb eseményeit, mérföldköveit. Ez a beszélgetés rendhagyó, hiszen most nem a volt osztályfőnökömként kerestem fel Önt, hanem a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének díjazottjaként. Megosztaná velem és az olvasókkal, azt, hogy egész pontosan mit is szimbolizál a díj?
Ahogy a nevéből is látszik, a díjat a tehetségek felkarolásáért, az utuk egyengetéséért, valamint a velük elért eredményekért ítéli oda a pedagógusszövetség azoknak a tanároknak, akiket méltónak találnak rá. Hihetetlenül megtisztelő módon idén én lehetek a díj egyik nyertese.
A múltban már néhány alkalommal díjazták a pedagógusi tevékenységét. Miben különbözik ez az elismerés a többitől?
Ahogy említetted, pályám során volt szerencsém néhány díj elnyerésében, de ez utóbbi sok szempontból különleges. Egyrészt ez egy országos szintű kitüntetés, másrészt ez az elismerés a diákokkal elért konkrét eredményeket díjazza. Természetesen minden elismerés fontos és különleges, de ez a legfontosabb számomra, hiszen ezt az elismerést a diákjaimmal elért eredményekért kaptam, ezzel is elismerték a harmincöt éve tartó pedagógiai pályafutásomat.
Össze tudná szedni egy csokorba azokat a versenyeket, megmérettetéseket, ahol sikereket ért el a diákjaival?
Mivel magyar nyelvet oktatok, elsősorban mindig azon igyekeztem, hogy a nemzeti öntudatot erősítsem a diákjaimban. Sokat jelentett és sokat is jelent számomra a szavalóversenyekre való felkészítés, talán ez a kedvencem mind közül. Ezen kívül a Szép magyar beszédre, a Duna Menti Tavaszra és különféle nyelvi versenyekre készítettem és a mai napig is készítek fel diákokat.
Önnek egész pontosan mit jelent ez az elismerés? Visszaigazolásnak tekinti, hogy valamit jól csinált ebben a harmincöt évben?
Nem gondoltam volna, hogy valaha én is megkapom ezt a díjat, hiszen minden évben a pedagógusszövetség alapszervezeti elnökei tesznek javaslatot a díjazottakra. Az Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában én vagyok az alapszervezeti elnök, így sosem fordult meg a fejemben, hogy jelöljem magam.
Idén azonban meglepett, hogy maga a területi választmány javasolt az elismerésre. A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért járó díjnak egyedisége, hogy minden évben csak két ember kapja meg, egy nyugatról és egy keletről.
Nagyon jókor jött az elismerés, jóleső érzés volt, mikor rájöttem, hogy tényleg odafigyelnek a munkámra. A szakmai elismerés nagyon fontos egy pedagógus életében, de a tanítványok elismerésénél nincs fontosabb. A legcsodálatosabb hozadéka a díjnak az, hogy miután nyilvánossá vált, olyan kedves e-maileket és sms-eket kaptam a volt diákjaimtól, mint még soha. Meglepő és elismerő volt számomra a sok kedves szó, amiket a díj mellé kaptam. Egy tanárnak akkor igazi az elismerés, hogyha az évek múlása alatt rájönnek a diákok arra, hogy mit is kaptak tőle. A díj és az elismerő szavak erőt adnak ahhoz, hogy tovább csináljam, valamint megerősítenek abban, hogy még mindig van értelme a munkámnak.
Milyen volt pedagógusként megélni az online oktatás időszakát?
Pedagógiai pályafutásom egyik legnehezebb időszakát köszönhetem a koronavírusnak, de nagyon sokat tanultam. Egyik napról a másikra kellett rájönnöm, hogy mit jelent videokonferenciát tartani és online oktatni. Az online tanítás nagyon érdekes volt, nyilván nem szeretném, hogy visszatérjen. Az első két hét borzalmasan nehéz volt, hiszen akkor csak írásos formában tartottuk a kapcsolatot a gyerekekkel. Miután beindult a videokonferenciás online oktatás, és újra láthattam a gyerekeket és a reakcióikat, viszonylag egyszerűbb és hatékonyabb lett a tanítás. Természetesen ez a megoldás sem tudta teljes mértékben kiváltani a normális tanmenetet, de a kollégáimmal együtt igyekeztük a legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló lehetőségekből.
Tizenhárom évig az Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatóhelyettese volt, idén azonban önként visszaadta a pozíciót. Mik a jövőbeli tervei így, hogy újra teljes erőbedobással térhet vissza a tanításhoz és a tehetségek gondozásához?
A jövőben szeretném újraindítani a Kincskeresők elnevezésű versenyt, amelynek központjába a helyi értékek kutatása áll. Lokálpatriótának tartom magam, ezért kiemelten fontos, hogy a diákjaim tisztában legyenek komáromi gyökereikkel. Ha nem ismerik, egy épület történetét, akkor elmennek mellette minden nap, és nem csodálkoznak rá, hogy milyen szép is a mi városunk, mert minden nap látják. Mivel iskolánk idén lesz hatvan éves, ezért az iskolatörténetre fogunk összpontosítani a diákokkal.
Az elmúlt tizenhárom évben is voltak szép eredményeink az egyes versenyeken, de idén szeretnék teljes bedobással visszatérni ahhoz, amiért beleszerettem ebbe a szakmába, a tehetségek felkarolásához és gondozásához.
