Tanárként, szülőként, gyerekként, szinte mindenki érintett az oktatásügy kérdésében. Ennek megfelelően kérdeztünk meg néhány embert, hogyan tekintenek vissza és mennyire látják derűsen vagy borúsan a következő tanév kimenetelét?

Svitek Szilárd

„Az iskolák megnyitását szükségesnek tartom, az alapiskolák és a középiskolák nem voltak (nem is lehettek) felkészülve az online oktatásra. Megoldották ezt a 3-4 hónapot, de a visszhangok finoman fogalmazva is vegyesek. Az egyetemen már eddig is rendelkezésre álltak online anyagok, ha ugyan nem is minden kurzust lefedve, de az előadások előre rögzített videói, online házifeladatok stb. elérhetőek voltak. Matematikatanárként a jelenléti oktatást pártolom, és reményeim szerint nem lesz szükség a teljesen online oktatásra. Eddig is éltünk a virtuális tér adta lehetőségekkel, továbbra is fogunk, de a matematika azon tárgyak közé tartozik, ahol a fizikai jelenlét sokat lendíthet az új anyag elsajátításán (látom, mikor nem érti a hallgató, mit kellene esetleg más oldalról is megközelíteni).“

Holczhei Andi

„A COVID-19 1. hulláma egyenlő volt az ismeretlentől való félelemmel. A karantén ideje alatt 6 hétig voltam ‚kényszerpihenőn‘ 3 gyermekemmel összezárva. Mint magánvállalkozó és elvált nő, nem volt könnyű időszak, de próbáltuk kihozni a legjobbat az adott helyzetből. Máshogy nem is ment volna. Hajlamos vagyok túlterhelni magam, ami a munkát illeti… Hosszú ideje szabadkoztam, hogy ‚lazítok a gyeplőn‘… Hát megkaptam a ‚lehetőséget‘! Az online oktatással kapcsolatban, szerencsére a fiatal generáció rendkívül helyt áll a számítógépes világban. Talán még egypáran örültek is. Mint tanárgyerek, láttam édesapámat is, hogyan birkózik meg a feladattal, és mondhatom, remekül. Sokan támadták a rendszert, miszerint: “minek kapnak a tanárok fizetést”, pedig – lehet elfogultságból írom – de a tanárok is megtettek minden tőlük telhetőt, és biztos vagyok benne, hogy senki sem kívánta magának ezt az életformát.

A gyerekeim a mindenem, de a hetekig tartó bezártság, az anyagi bizonytalanság nem jó ómen, a veszekedések is sajnos mindennapossá váltak. A 2. hullám már nem annyira ijesztő, ami az ismeretlent illeti, viszont újabb nehéz és sötét hónapok képét tárja elénk. A legkisebb gyermekem kiselsőben kezd, így igencsak bonyolult a felállás, de persze egy kényszerhelyzet esetén az ember alkalmazkodik az adott szituációhoz. Nem szeretnék belebonyolódni a ‚van vírus, nincs vírus‘ kérdésébe, mert nem tudom. Viszont úgy látom, hosszútávon a gyerekek nem kapnák meg online azt a megfelelő oktatást, amit a tanárok személyesen tudnak átadni. Nem kell elbagatelizálni, betartjuk a szükséges óvintézkedéseket, viszont nem szeretném a gyermekeimet egy olyan világban felnevelni, ahol a félelem az úr.“

Hegedűs Tibor

„Az ötlet egyértelműen jó, más választás számomra nem is ésszerű, hiszen az online oktatás nem életszerű, főleg a kisosztályosok esetében…. Mivel szkeptikus vagyok a COVID vírussal szemben, így az elkövetkezendő iskolakezdetre pozitívan gondolok, pláne hogy református is lennék, így a Jóistenbe vetett hitem folytán is úgy érzem, hogy jó leszez.“

Ön egyetért az iskolák megnyitásával?

Borítókép: pexels.com

Olvasta már?

Megkezdte a munkát a Magyar Szövetség új elnöksége

Konstruktív légkörben tartotta első ülését a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, és azonnal a…

2024.10.04.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb