Az utóbbi években tapasztalt érdeklődés miatt a Szent István Egyetem (SZIE) 2020-ban is elindítja Komáromban kertészmérnöki alapképzését.

Magyarország legmeghatározóbb agrár-felsőoktatási intézménye, mely magyar és idegen nyelven egyaránt magas színvonalon képez szakembereket 2018 szeptembere óta immár harmadik alkalommal nyit évfolyamot a révkomáromi képzési helyszínén, ami az eddigi tapasztalatok alapján idén is csábító lehet a továbbtanulni akarók számára.

A képzés államilag finanszírozott, 7 féléves, levelező rendben zajlik. A tanítási órákra tömbösített formában kerül sor, szorgalmi időszakon belül péntek délutánonként és szombatonként. A képzés helyszínei a komáromi Danubius multifunkciós központ, a Selye János Egyetem szaktantermei, ill. a Karvai Szakközépiskola, az oktatók pedig a SZIE tanárai.

Mi a képzés célja?

A kertészeti képzésre az egész Kárpát-medencében szükség van, a felaprózódott kis földbirtokokon a hagyományos gazdálkodás nem teszi lehetővé az ott élő emberek megélhetését, helyben maradását, csak az intenzív kertészeti termesztés, korszerű termesztési technológiák megismerése és azok céltudatos alkalmazása változtathat a helyzeten.

A kertészmérnöki képzés célja olyan szakemberek képzése, akik lakóhelyükön maradva önálló farmgazdaság létrehozására, a kertészeti termelés, feldolgozás és értékesítés szervezésére, irányítására képesek.

Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 17.

Bővebb információk a képzésről és a jelentkezésről a Pro Selye Univerzitas n.o. honlapján: proselye.org/kepzesek

A képzést a budapesti Szent István Egyetem (SZIE) Kertészettudományi Kara biztosítja, melynek helyi partnerei a Pro Selye Univerzitas nonprofit szervezet, a Selye János Egyetem és a Karvai Szakközépiskola.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb