Július és augusztus folyamán zajlott a Modernitás az értékek mentén című projekt. Az esemény során Modern falu identitáskereső rendezvénysorozat valósult meg Nyárasd és Öttevény testvértelepülések közös részvételével.

A magyarországi partner a modernitást képviselte a projektben, a szlovákiai partner pedig a hagyományőrzésre összpontosított (Gyerekmosoly határok nélkül, Nyugdíjas nap, Családi nap, Alsó- és Felsőnyárasd 80 éve együtt, Szent István nap). A kettő ötvözésére került sor a megvalósult rendezvények során.

Gyerekmosoly határok nélkül

A programsorozat központi gondolata, hogy a falu élettér is egyben, nem csupán lakóhely – a falu szerves emberi közösség, falu mint természetközelség, falu amely értő és termékeny földközelség. Ennek a projektben tárgyiasult megnyilvánulási formái: a kulturális hagyomány, a gazdasági, elsősorban mezőgazdasági hagyomány és a falusi életforma volt.

Családi nap

Innovatív módon nyilvánult meg továbbá, hogy a testvértelepülések egymás rendezvényei által megismerték a csallóközi, ill. szigetközi hagyományokat, gasztronómiát, szokásokat, ezáltal is bővítve a saját kultúrájukat. Alsó- és Felsőnyárasd 80 éve egyesült, ami ugyancsak szerepet kapott a projektben. Ezt a települési összetartozást bővítették a projekt keretén belül a testvértelepülési összetartozással. A pályázat során tehát 8 rendezvény valósult meg, 5 a szlovákiai partner szervezésében, 3 pedig a magyarországi partner szervezésében. Temaitikailag a kultúra és a gasztronómia vezérvonala mellett a modernitás és a hagyomány került a középpontba. A testvértelepülések közti együttműködés célja a határon átnyúló együttműködés szintjének javítása és az állampolgárok közötti határon átnyúló együttműködés kiszélesítése volt.

Alsó- és Felsőnyárasd 80 éve együtt

A rendezvények elsősorban a település lakosságának szóltak, minden korosztályt lefedve, másodsorban pedig a testvértelepülésnek. Tehát elsődleges célcsoportok a helyi közösségek voltak, a megvalósításba bekapcsolódtak a helyi szervezetek (sportszervezetek, vadász szervezet, kulturális egyesületek), a programok viszont nemcsak a helyieknek szóltnak, hanem megszólításra került a térség lakossága is.

A rendezvények az SKHU/WETA/1901/4.1/326 azonosítószámú projekt keretében valósultak meg. A cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Szent István nap
címkék: ,
Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb