2021. június 4-én a lakszakállasi Klapka György Helytörténeti Társaság Trianon-emlékművet állított a településen. Az ünnepélyes átadón részt vettek az egyházak képviselői, valamint több verset és éneket is hallhattak az összegyűltek. Az eseményt a magyar és a székely himnusz éneklése zárta, majd az érdeklődők megtekinthették a megújult helytörténeti kiállítást.  

„Az egész tervezés-szervezés régről jön. Az alapötlet az volt, hogy mindenképp szeretnénk egy Trianon-emlékművet felállítani. Tavaly nagy divat volt a turulszobor, de minden második faluban áll egy. Olyat szerettünk volna, ami megjeleníti a trianoni békediktátum hatását, azt, amit elvesztettünk” – kezdte Nagy H. Tamás, a szervezet vezetője.  

Emlékeztetni szerettek volna a Trianon után bekövetkezett veszteségekre. Emellett szerették volna, ha nem csak ez érződik az emlékművön, hanem a nézelődők valamiféle kapaszkodót is tudnak találni benne. Nagy H. Tamás hozzátette, az alapelképzelés egy fafeszület volt, mert természetes anyagokat szerettek volna használni. Saját meghatározása szerint ez a „megfeszített nemzet” szimbóluma, melynek mi is részei vagyunk, így kerülhetett a keresztre Lakszakállas község neve.

Mivel a Trianon-megemlékezéseket tavaly hozta be a települési köztudatba a Klapka György Helytörténeti Társaság, a feszület tetején az 1920–2020 dátum kapott helyet, Krisztus helyén pedig a történelmi Magyarország címere látható. „Ábrázolja azt, amit elvesztettünk. Ahogy beszédemben is kiemeltem, a magyar ember egyik legfőbb támasza az Istenbe vetett hit, legyen katolikus vagy református. Összességében azt kell mondanom, az egyházi közösségekre is építettünk, a falu közterét is megszépítettük és történelmi emlékművet is állítottunk” – tette hozzá.

“Próbáltunk alkalmazkodni a koronavírushoz. Az egyik programunk a kihalt, öreg házak átkutatása. Ha látjuk, hogy egy ház elhagyott, és vélhetően vannak benne régiségek, akkor megkeressük a tulajdonost, és ha engedélyt ad rá, átkutatjuk az épületet. Ami fontos lehet helytörténi szempontból, azt beépítjük a tárlatba. Idén öt ilyen házat sikerült átnéznünk, és nagyot bővült a gyűjteményünk” – mondta az újranyíló kiállításról a helytörténeti munka motorja.

Nagy H. Tamás hozzátette, amint a vírushelyzet megengedte, „vettek egy nagy levegőt”, és újrakezdték a tárlattervezést. Egy önmagában is mesélő kiállítást hoztak létre, ahol megjelennek házrészletek, foglalkozásrészletek a múltból, teljes felszerelések, használati tárgyak, valamint létrehoztak egy háborús sarkot is. Elmondása szerint sikeresnek ígérkezik a próbálkozás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a műemlék-avatás után többen is ellátogattak a kiállításra.

Cikkünk a Duna24 2021. júniusi nyomtatott lapszámában jelent meg.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb