Lakatos Róbert brácsaművésszel, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatójával beszélgettünk a népszámlálás és március 15. kapcsán.

Rendkívül sok mindennel foglalkozik. Brácsaművészként 1997 és 2004 között tagja volt a Szlovák Nemzeti Filharmonikusoknak, több zenekar köthető önhöz, mint például a Rév, a Rendhagyó Prímástalálkozó vagy az Esszencia zenekar, zenei vezetője volt az Ifjú Szíveknek, a Thália Színháznak, zeneszerzőként több színdarab színpadra vitelében közreműködött. Ezen kívül több fesztivál szervezésében is részt vesz, nem beszélve arról, hogy az Egressy Béni Városi Művélődési Központ igazgatója. Van kedvenc vagy legkedvesebb projektje? Melyikkel szeret leginkább foglalkozni? 

Nagyon szerencsés embernek tartom magam, hiszen a hobbim a munkám. Imádom, ha a színpadon állhatok olyan zenészekkel, akikkel a kimondott szó nélkül is tökéletesen megértjük egymást és a zenén keresztül tudjuk közvetíteni a gondolatainkat. De örömmel tölt el, ha az általam komponált zene megszólal egy színdarabban. Körülbelül 15 éve kezdtem el szervezni fesztiválokat a régiónkban. Mindegyik fesztivál, koncert, előadás közös nevezője a minőség volt. Szeretném, ha a közösségünk lehetőséget kapna a mindennapokban is megismerni a minőségi kultúrát. Ezért pályáztam meg anno a Városi Művelődési Központ igazgatói posztját.

Hogyan került kapcsolatba a magyar népzenével

Körülbelül 13 évesen találkoztam először a magyar népzenével. Első pillanattól megfogott az ereje és a tisztasága.

A népszámlálás évében hogyan tekint a magyarságára, mit jelent önnek magyarnak lenni Szlovákiában? 

Úgy, ahogy nagyon sokan, én is vegyes környezetben nőtem fel. Anyukám szlovák, apukám pedig magyar, roma gyökerekkel. Ha nem találkozom a magyar népzenével, teljesen másképp alakulhatott volna az életem. Most viszont biztos vagyok benne, hogy számomra ez a legtermészetesebb állapot, hogy magyarul beszélek otthon, a munkahelyemen, a barátaim többségével, és hogy a négy gyermekem magyar iskolában tanulhat. De tudom, milyen kevés kell ahhoz, hogy ez ne legyen ilyen természetes.

Ezért nagyon fontos, hogy a népszámláláskor minél többen vállalják fel a magyarságukat és a vallásukat, hogy erőteljesebb legyen a szavunk. 

Ha jól tudom, rendszeresen játszik külföldön. Mi az, ami mégis itt tartja Felvidéken? Nem gondolkodott el a külföldre költözésen? 

A zenének köszönhetően bejártam szinte az egész világot, sok barátom él külföldön. Legutolsó hosszabb utam Ausztráliában volt. Sokszor hallottam, hogy Ausztrália az az ország, ahol a legjobb élni. Nagyon érdekes volt, de mikor hazaértem, újra bebizonyosodott bennem, hogy nagyon jó helyen élünk. Becsüljük meg. Soha nem merült fel bennem, hogy külföldre költözzek, hiszen nekem itt van dolgom.

2019 július óta Komáromban az Egressy Béni Városi Művelődési Központ (korábbi nevén a Városi Művelődési Központ) igazgatója, milyen elképzeléseket sikerült eddig megvalósítania? 

Sikerült olyan szakembereket megszólítanom, akiknek köszönhetően a néptánckörre, a színjátszókörre és balettre közel 150 gyerek és felnőtt jár. Remélem, a koronakrízis után ez a szám csak növekedni fog. Pozitív visszajelzéseket kaptunk a műsorpolitikánkra. Bebizonyosodott, hogy színvonalas, minőségi, sokrétű programokkal tudunk lépést tartani a hasonló intézményekkel a hátáron túlról is. Ha a jövőben tudjuk korszerűsíteni a infrastruktúránkat, bízom abban, hogy az intézményünk országos szinten is meghatározó szerepet tölt majd be. Nagy öröm számomra, hogy szorosan együtt tudunk működni a Jókai Színházzal, melynek bizonyítéka a trianoni műsor, a Színházak éjszakája vagy a nagysikerű karácsonyi CD-nk felvidéki művészekkel.

Mit jelent önnek március 15.? Meg szokta valamilyen formában ünnepelni vagy megemlékezni róla?

Manapság, amikor a szabadságunk minden nap komoly pofonokat kap, sokkal jobban megbecsüljük azokat, akik képesek voltak feláldozni az életüket a hazáért, a szabadságért. Mennyi bátorság kellet ahhoz, hogy fellázadjanak az akkori rendszer ellen! Régebben minden évben rész vettem a Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett ünnepi műsorban. Ha nem szerepeltem, részt vettem a Klapka téri megemlékezéseken.

Készülnek idén a Városi Művelődési Központtal valamilyen megemlékezéssel, programmal március 15. alkalmából? 

Ha a járványügyi előírások megengedik, készülünk egy közös megemlékezéssel a Jókai Színházzal együttműködve, melyet online formában tervezünk bemutatni.

Cikkünk a Duna24 2021. márciusi nyomtatott lapszámában jelent meg.
Nyitókép: Virágh Mária

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb