Interjú Molnár Csaba felvidéki rendezővel

Bár a koronavírus miatt esély sem volt a személyes találkozóra, egy videóhíváson keresztül interjút készíthettem a komáromi születésű rendezővel, Molnár Csabával, aki miután befejezte a Selye János Gimnáziumot, filmes pályán próbált szerencsét. Az évek során készített már rövidfilmet, reklámfilmeket, dokumentumfilmet, mobillal felvett játékfilmet és sorozatot is. De miért éppen a rendezésre adta a fejét? Miként sikerült elhelyezkednie egy szlovákiai magyar filmrendezőnek az egyetem után? Mivel foglalatoskodik jelenleg és milyen filmeket szeret? Ezekről és sok másról is beszélgettünk.

Mindig is rendező szerettél volna lenni? Mikor jött az elhatározás, hogy belőled filmkészítő lesz?

Már kiskoromban elvarázsolt a filmek világa, mindig is vonzódtam hozzá, de hogy konkrétan a filmrendezéssel foglalkozzak, csak később, fokozatosan tudatosult bennem. Sokat köszönhetek a szüleimnek, akik mindig támogattak. Édesapám a Kombit – Alarm biztonságtechnikai cég társtulajdonosa, és alapiskolás vagy talán középiskolás koromban neki hála, sikerült szert tennem különféle biztonsági kamerákra, amelyekkel forgattam, amit csak tudtam. Kisfilmeket a játékaim szereplésével, stop-motion animációkat LEGO figurákkal, aztán később VHS kazettás amatőr akciófilmeket a haverjaimmal. A játékpisztolyok végébe csillagszórót szúrtunk és az volt a torkolattűz. Édesanyám pedig végtelen türelemmel és segítőkészséggel varrta a jelmezeket, készítette a finom ételeket a stábnak. Szerintem a barátaim egy része csak azért járt velem forgatni, hogy ehessen a főztjéből (nevet). Később aztán néhány jobban sikerült kisfilmmel filmfesztiválokra is elmentünk, közönségdíjakat nyertünk, és ez egyrészt nagyon jó visszajelzés volt, másrészt jó volt látni a többi filmbolondot is. Már csak azért is, mert ahogy az ember felnő, a barátok már nem tudnak annyit segíten, nekem viszont ennek ellenére valahogy a filmezési vágyam megmaradt és lassan életcéllá formálódott.

Azt a világot, amely bennem él, legjobban mozgóképpel tudom kifejezni. Akkor ez még ilyen tisztán nem fogalmazódott meg bennem, de tudtam, ha ugyanilyen intenzitással akarom folytatni, akkor már valamilyen professzionális környezetben kell tennem, ergo el kell végeznem egy filmes iskolát.

Forrás: Molnár Csaba

Tanulmányaidat a Pozsonyi Színművészeti Egyetem végezted el. Miért épp ott? Magyarország nem vonzott ilyen szempontból?

Dehogynem, más szóba se jött igazán. Budapesten szerettem volna tanulni a Filmművészetin. A felvételi első körén még továbbjutottam, de az utolsóba már nem kerültem be. Akkoriban csak 3-4 évente nyitottak rendezői szakot, és nem is lehetett tudni, pontosan mikor várható legközelebb.

Jártam kommunikációs felépítményibe, aztán hallgattam egy évig művészettörténelmet, de egyik helyen sem éreztem igazán jól magam. Elhatároztam, hogy nincs mit veszítenem, még egyszer beadom a jelentkezést minden filmes egyetemre, amely szóba jöhet – jelentkeztem Angliába, Csehországba és Pozsonyba. Utóbbiba behívtak szóbeli felvételire, pedig nagyon rosszul tudtam szlovákul, kábé sehogy. Mégis úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, meg kell próbálnom, legrosszabb esetben lesz egy fura élményem. Bementem a tanulmányi osztályra, és mondtam, hogy ha nem haragszanak, én tolmáccsal szeretnék felvételizni. Először meglehetősen furán néztek rám, és odahívták a felvételiztető bizottság vezetőjét. A professzor pedig csak megvonta a vállát és annyit mondott: „Most komolyan ezért hívtatok ide? Ha tolmáccsal akar felvételizni, akkor hadd csinálja azzal, mi a gond?” Ekkor kezdtem érezni, hogy itt most valami jó kezdődik. Felvettek, és ez a fajta pozitív hozzáállás a szlovák tanáraim és osztálytársaim részéről végigkísérte a további egyetemi éveimet is.

A tanáraim is mindig azt mondták: a szlovákot meg lehet tanulni, a tehetséget nem. Soha senki nem csinált gondot abból, hogy nem beszélem hibátlanul a nyelvet, sőt, inkább előny, különlegesség volt, hogy más nézőpontból tekintek adott élethelyzetekre.

Aztán persze megtanultam rendesen szlovákul, de máig szívesen mesélem ezt a történetet, mert buzdítani szeretnék mindenkit, hogy ne féljen jelentkezni a pozsonyi filmművészetire. Én már kijártam az utat. (nevet). Meglepett, hogy mennyire nyitott és befogadó liberális művészközegbe kerültem. Egyik osztálytársam mélyen hívő keresztény fiú volt, a másik szoknyában és női sminkben járt be az órákra, mégis tisztelték és elfogadták egymást. Fantasztikus és gazdagító volt ezt megélni.

Forrás: Molnár csaba

A vizsgafilmed a Živé žraloky c. alkotás volt, amelyben egy középosztálybeli, az életbe már beleszürkült férfi napjaiba kapunk betekintést. Honnan jött a film ötlete?

Egyrészt az egyetemi évek a kísérletezésről is szólnak, az ember keresi a hangját – és én már régebben akartam egy olyan filmet forgatni, amely kicsit elfordulás a természetes zsáneremtől, a komédiától. Szerettem volna egy keserűbb humorú, sötétebb tónusú filmet. Másrészt, számomra visszatérő téma az ember mint egyén, és a hatalom viszonya. Volt ezzel kapcsolatban egy meghatározó élményem az egyetemi éveim alatt. Városi tömegközlekedéssel utaztam, és felszálláskor a jegykezelő automatánál előre engedtem egy idősebb hölgyet, akinek nagyon sokáig tartott, mire sikerült érvényesítenie a jegyét. Mire én jutottam volna sorra, az ellenőrök leblokkolták az automatát, én pedig ott maradtam a kezemben egy nem érvényesített jeggyel.

Forrás: Molnár Csaba

Mi lett a sztori vége?

Az ellenőrök leszállítottak a buszról, és a megállóban hangosan és hosszasan vitatkoztunk egymással, mindenáron meg akartak büntetni. Nem hittem el, hogy tényleg meg fognak büntetni. Megkérdeztem őket, hogy akkor ennek az a tanulsága, hogy ezentúl legyek bunkó az idősekkel? Az ellenőrök pedig azt felelték, hogy igen, ez. Ettől teljesen leblokkoltam, és az eset után gyökeresen megváltozott a gondolkodásom a bennünket körülvevő hatalmi struktúrákról. Elkezdtem figyelni, hogy ez a rendszert miként vadítja el az egyént, és ezzel párhuzamosan elkezdett érni bennem egy történet. Így születtek az Élő cápák.

Forrás: Molnár Csaba

Melyik alkotásod elkészítését élvezted a legjobban, és melyik volt a legnehezebb?

Minden film elkészítése más, megvannak saját specifikus nehézségei. Az Élő cápák logisztikai szempontból volt nagyon nehéz. A film utolsó jelenetét, amikor a főhős elmegy megnézni a cápákat, három különböző helyszínen vettük fel. A külsőt egy pozsonyi lakótelepen egy vásárban készítettük el. A belsőt, amikor a főhős bemegy megnézni az élő cápákat a kamionba, azt valahol Csehországban vettük fel, az eredeti kamionban – a tulajdonos nem tudta behozni a cápákat Szlovákiába, bárhogy is próbáltuk elérni. A főszereplő Vlado Zboroň arcközelijét, ahogy a kamion belsejében állva elmereng a cápákat nézve, miközben az arcán tükröződik és villódzik az akvárium fénye, az egyetem stúdiójában forgattuk le, mert egy nagyon speciális világításra volt hozzá szükség. Ez egy rövid, de fontos pillanat a filmben, szóval megérte vele vesződni.

Legkedvesebb szívvel A rendes ember készítésére gondolok vissza, mert nagyon szeretem Komáromot, és hatalmas élmény volt a szülővárosomban forgatni.

Büszke vagyok rá, hogy rengeteg barát segítségével, közel nulla költségvetésből, ekkora mértékű összefogással és ilyen minőségben véghez tudtuk vinni. Még mindig rejtély számomra, hogyan. Máig hatalmas hálával gondolok mindenkire, aki részt vett benne.

Forrás: Molnár Csaba

Jelenleg min dolgozol?

Már egy ideje a Markízánál vagyok külsős rendező, ahol az RTL-es Mi kis falunk c. sorozat szlovák eredetijét, a Horná Dolná c. komédiát rendezem.

Ezzel párhuzamosan évek óta szívügyem egy szlovákiai magyar sorozat elkészítése, amely a Kisebbségi Kulturális Alap létrejöttének és támogatásának hála most már nemcsak merész elképzelés, hanem valós projekt lett.

Mit lehet tudni erről a projektről?

Egy rövidebb részekből álló, főleg – de nem kizárólag – internetes terjesztésre készülő humoros sorozat lesz, felvidéki témával, felvidéki fiatal színészekkel és a lehetőségekhez mérten felvidéki filmes csapattal. Már több mint 2 éve fejlesztjük a forgatókönyveket, és szerencsére jelen állás szerint nemsokára belevágunk a forgatásba is.

Épp zajlanak a castingok, keressük a szereplőket, illetve a megfelelő helyszíneket a forgatásra, ha pedig sikerül anyagi támogatást szereznünk, akkor a jövő év folyamán nekilátunk.

Nagyon izgatott vagyok, mert szeretném minden szaktudásomat beletenni, és egy jó minőségű alkotást létrehozni.

Forrás: Molnár Csaba

A nagyjátékfilmekhez szeretnél még visszatérni, vagy most már megragadtál a sorozatok világában? Tervezel-e esetleg egy saját filmet is rendezni később?

Tervezni tervezek, de tudjuk jól, hogy ember tervez, Isten végez. Egy ilyen hatalmas projekthez, mint az egész estés film, gyakorlatilag évekre le kell magad kötelezned, és az energiáid és szabadidőd jelentős részét erre áldoznod. Mindezt azzal a tudattal, hogy lehet, végül nem is lesz belőle semmi. Hogy talán be sem mutatják, vagy soha el sem készül. Nagyon sajnálom azokat a készítőket, akik a koronavírus miatt nem tudják bemutatni az alkotásaikat, amiken előtte évekig dolgoztak, pénzt, időt és energiát nem spórolva. Nekem az egyetem után elsősorban az volt a fontos, hogy meglegyen egy alap egzisztenciám, hogy meg tudjak élni. Előtte régiós reklámfilmekből, kis videoklipekből, újságcikkek írásából kapartam össze annyit, hogy éppen elegendő legyen a számlákra, vagy a szüleim segítettek ki, ha bajba kerültem. Szerencsére mára sikerült eljutnom arra a szintre, hogy megéljek a filmezésből. Szóval egyre inkább érzem, hogy itt az ideje visszatérni a művészethez, ideje visszaadni, amit tanultam. Ennek jó főpróbája lesz ez a sorozat. Ha ügyesen kézben tudom tartani és a sors is kegyes lesz hozzánk, akkor utána már lenne bátorságom megpróbálkozni az egész estés filmmel is.

Egy szlovákiai magyar filmrendező milyen filmeket, sorozatokat néz?

Erre nem tudok válaszolni (nevet),

de azt tudom, hogy engem az ironikus, cinikus, fapofával elmondott humor szórakoztat leginkább.

Nagy klasszikusok közül kedvelem Aki Kaurismäki vagy Woody Allen munkásságát, de a kedvencemnek talán Jim Jarmuscht mondanám. Az ő finom humora, filmjeinek sajátos világa nagyon közel áll hozzám. A színészek közül szeretem Buster Keatont, Peter Sellerst, és persze Bill Murray-t, bármelyik filmjüket szívesen megnézem. Éppen ezért nagy kedvencem a Hervadó virágok, amelyet Jarmusch rendezett, és Murray a főszereplője. De nagyon szeretem A tanú c. magyar filmet is, bármikor újranézném.

Sorozatok terén nagy kedvenc a Netflixes Master of None. Ez egy ilyen igazi Woody Alleni hagyományokat követő, New Yorkban sétálgatós, humoros-egzisztenciális dramedy. Hasonló még a kicsit régebbi Louis C.K.-sorozat, azt is nagyon imádtam. Az ilyen művek mindig nagyon jót tesznek a lelkemnek.

Forrás: Molnár Csaba

Gyakran jársz moziba?

Feleségemmel a koronavírus előtti időkben gyakran választottunk esti randira egy jó kis mozizást, de az utóbbi időben valahogy rákaptam a sorozatokra és a kanapé-mozira.

Mostanában a moziba járás nekem inkább az ünnepet jelenti, egy különleges alkalmat.

Például ha van egy régi film, amelyet régóta szeretnék újranézni, és műsorára tűzi valamelyik pozsonyi mozi, akkor igyekszem rá elmenni. Legutóbb például az Egy makulátlan elme örök ragyogását akartam ismét megnézni moziban, de mire odaértem, már nem lehetett rá jegyet kapni. Ez egyszerre jelentett örömöt és bánatot.

És mi a véleményed a Netflixről, meg az egész mozi vs. streaming háborúról?

Amit nekem a streaming-szolgáltatások térnyerése visszahozott, és amit már régóta hiányoltam a palettáról, azok az úgynevezett mid-budget filmek. Vagyis a 200 millió dolláros hollywoodi szuperprodukciókhoz képest kisebb költségvetésű filmek, amelyekben nincsen CGI-parádé, viszont vannak jó színészek, jó forgatókönyv és kísérletező szándékú alkotók.

Ezek a filmek mindig is nagyon széles skálán mozogtak, művészfilmek, krimik, thrillerek, vígjátékok stb., ami a közös bennük,

hogy kockázatos filmek, amelyek nem biztos, hogy visszahozzák az árukat.

Ezért a filmipar már nem fektetett beléjük pénzt és lassan majdnem teljesen eltűntek, és a helyüket átvették a biztosabb anyagi sikerű képregény adaptációk és franchise-filmek.

A streamingnek hála most viszont újra aranykorukat élik.

Értem azt is, hogy valakit bánthat, ha egy film, amely a mozivászonra készült, végül egy tévé, egy monitor, vagy egy mobiltelefon képernyőjén végzi. De a streaming által színesebb, gazdagabb lett a kínálat, és ez a nézőknek és az alkotóknak is jó. Én amondó vagyok, a közös pontokat keressük, ne az ellentéteket.

Olvasta már?

A koronavírussal küzd a búcsi ápoló

Hatyina Olivér a Szent László Kórház infektológiai részlegén dolgozik ápolóként. A búcsi fiatalember viszont…

2021.01.19.

Megkezdődött az Esterházy-emlékév

Január 6-án megkezdődött az Esterházy János-emlékév a gróf születésének 120. évfordulója alkalmából. A rendezvénysorozatba…

2021.01.19.

A keszegfalvai nyerő páros

A keszegfalvai nyerő párost, Laki Rékát és Dollyt, a kutyás frizbi kedvelőinek nem kell…

2021.01.19.

Regisztráció nélkül, de folyamatos tájékoztatással zajlik majd a tesztelés Komáromban

Komárom városa közzétette az információkat a héten zajló teszteléssel kapcsolatban: Komáromban a hét folyamán…

2021.01.20.

Megújul a Marianum épülete

2,1 millió euró támogatást kapott Magyarország Kormányától, és 300 000-et a Nagyszombati Főegyházmegyétől a Marianum…

2021.01.19.

Szeresd a hazait, válaszd a hazait!

A 2020-as évben a koronavírus terjedésének megállítása érdekében hozott szigorítások nagy kihívás elé állították…

2021.01.19.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb