Búcson, az alig több mint ezer főt számláló Duna-menti községben egy egyedi és varázslatos kiállítás rejtőzik. A gyűjtemény több mint kétszáz babát számlál, amelyek kezdetben vándorkiállításként, majd egy múzeummá alakított parasztház falai között váltak a felvidéki egység és összefogás jelképeivé, valamint a régió falusi turizmusának egyik legmeghatározóbb szereplőivé.
A Felvidéki Népviseletes Babák Házának története egészen a 90-es évek végére vezethető vissza. Szobiné-Kerekes Eszter és néhai férje, Szobi Kálmán, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetséggel (SZMPSZ) karöltve, 1997-ben elhatározták, hogy belekezdenek a népviseletbe öltöztetett babák gyűjtésébe. A házaspár elsődleges célja az volt, hogy széles körben népszerűsítsék a magyar népi kultúrát, valamint hogy erősítsék a nemzeti identitást a fiatal generációkban. Tenni szerettek volna a csökkenő létszám ellen a felvidéki magyar óvodákban és iskolákban. Az SZMPSZ éves közgyűlésén Szobiné-Kerekes Eszter javasolta, hogy próbálják meg a játékbabákat népviseletbe öltöztetni. A témaválasztás nem véletlen, hisz mi más kelti fel jobban egy gyerek figyelmét, mint egy szépen felöltöztetett apróság. Ugyan a kezdeményezés elsőszámú célpontjai a gyerekek voltak, a szervezők fontosnak érzik, hogy minden korosztály számára kihangsúlyozzák a család és a nemzeti értékek fontosságát.
A különböző viseletek gyűjtéséhez néprajzkutatók segítségét is igénybe vették. Kezdetekben a pedagógusszövetségen keresztül jutottak el a babák a varróaszonyokhoz, akik a saját falujuk hagyományos népviseletét varrták meg a figurákra. A kiállított babacsaládok néprajzi hitelességét megőrizve a ruhákat olyan asszonyok készítették el, akik maguk is hordták a viseleteket, vagy nagyanyjuk, édesanyjuk hagyatékából örökölték meg azt. Felvidék egyes települései kart kartba öltve dolgoztak azon, hogy kitalálják, kivitelezzék végül pedig instalálják a babacsaládokat. Ezidőtájt az összefogás jelképévé vált a kezdeményezés.
Ahogy bővült a gyűjtemény, egyre több helyre jutott el. A babacsaládok bejárták egész Felvidéket, Európát, sőt, egy kanadai magyar közösség is megcsodálhatta őket Ottawában. Több mint 300 helyszínen járt az összeállítás.
A gyűjtemény 11 felvidéki tájegység 21 viseleti csoportját mutatja be 51 faluközösség népviseletébe öltöztetett figurákon keresztül. A kollekció különlegessége, hogy nem párban vannak a babák, hanem családokat alkotnak. A családok hét babából állnak, ezzel prezentálva és hirdetve a családi egységet és az összetartozást. Ezzel tájegységenként három-négy generáció öltözékét is megismerhetik a kiállítás megtekintői.
Ekkora gyűjteménynek egy központi hely is dukált, ahol a vándorkiállítások között is megtekinthetőek. 2010-ben létrejött a Felvidéki Népviseletes Babák Háza. Az épületet Szobiné-Kerekes Eszter és bátyja jelképes 1 szlovák koronáért 100 évre adományozta a búcsi Kultúráért és Turizmusért Társulásnak annak érdekében, hogy fedél legyen a babák feje fölött. A ház felújítására és babakompatibilissé tételére adománygyűjtést szeveztek. A költségek nagy részét a faluból elszármazott Csenger Sándor felajánlásából sikerült fedezni. A szintén Búcsról származó Balázsy Mária építész pedig újratervezte az épületet, hogy a régi parasztház alkalmas legyen a kiállítás befogadására.
„Számomra az összetartozást jelképezi, azt, hogy összefogással igenis bármit el tudunk érni! Fel kell ismernünk, hogy mi itt a kisebbségben még inkább egymásra vagyunk utalva. Nem csak most, Trianon századik évfordulóján, hanem mindenkor” – mondta Szobiné-Kerekes Eszter.
A Felvidéki Népviseletes Babák Háza mottója, amely Heltai Jenő egyik versének részlete, jól kifejezi ezt a gondolatiságot:
„Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak,
Ami bennünk emberi
Új tüzet rakni a jövőhöz
És a friss kenyérsütéshez.”
