Augusztus 14-én adták át Nagymegyeren, a Plauter Kúriában az idei Pegazus Alkotópályázat díjait. Az ünnepélyes eredményhirdetés keretében Gál Éva és Kukorelly Endre értékelték a beérkezett alkotásokat. Juhász Katalin értékelését Csillag Balázs, Tőzsér Árpád védnök szavait pedig Bese Bernadett olvasta fel.
Az idei évben kevés pályamunka érkezett be, úgy a líra, mint a próza kategóriában. A pályázat célközönsége az olyan fiatal pályakezdő szerzők, akik még nem rendelkeznek saját kötettel, és szeretnék megmutatni az asztalfiókban rejtőző remekműveiket. A zsűri idén nem osztotta ki az összes díjat, hiába a kevés pályamunka, csak abban az esetben jutalmaztak díjjal, ha bizonyos színvonalat megütöttek. A vers, azaz a líra kategóriában zsűri különdíjban Katona Nikolas részesült, védnöki különdíjat pedig Kovács Balázs kapott. A próza kategóriában is két díj került kiosztásra, az első helyezett Morva Mátyás lett, a második pedig N. Tóth Katalin.
Az ünnepélyes eredményhirdetést követően Morva Mátyással beszélgettem.
Honnan jött az ötlet a díjnyertes novellához?
Volt egy rémálmom, ami megadta az alapokat: helyszínt, karaktereket, csapóajtót, bezártságot. Utána egy szűk hónapig dolgoztam vele, napi szinten legfeljebb féloldalnyit haladva. A végeredményt még két hónapig gyúrtam, főleg a nyelvi megformáltság terén. A cselekményben csupán apró, de kulcsfontosságú részletek változtak. A pályázat előtt sokat segítettek még mentorom, Hogya György javaslatai – így vált kerekké.
Milyen további terveid vannak?
Ez a novella jól megadta a kezdő lökést, már az utolsó szó begépelése után magaménak éreztem. Az elkövetkezendő néhány évben a rövidprózára fogok koncentrálni. Az álomanyag megvan hozzá, a kellő pszichológiai és filozófiai hátteret folyamatosan bújom, és a pályázat eredménye kapcsán a kellő visszacsatolást is megkaptam: érdemes tovább haladni ezen az ösvényen.
Miért döntöttél úgy, hogy pályázol, egyáltalán hogyan került be látókörödbe a Pegazus pályázat?
A lehetőségről már korábban is hallottam, de ha Jancsó Péter barátom nem hívja fel idejében a figyelmemet a határidőre, valószínűleg idén is lemaradok. Kapóra jött, mert éppen ott volt a fiókomban egy olyan írás, amivel nagyjából elégedett voltam. Akkorra már a publikálásra is kaptam ígéretet egy magyarországi irodalmi laptól, de csak őszre volt esedékes. Az utolsó pillanatban sikerült úgy intéznem, hogy a díjazás hagyománya jogán mégiscsak az Opus irodalmi folyóiratban lásson napvilágot.
Miért jó, hogy vannak ilyen lehetőségek?
Elsősorban a szakmai visszajelzés az értékes számomra. Annak ellenére, hogy viszonylag kevesen pályáztak idén, a zsűri szigora megkérdőjelezhetetlen. Hiába lett volna a mezőny legjobbja egy pályamű, ha az első helyet nem érdemli meg, nem hirdetnek győztest. Persze, nem kell ezt túlgondolni sem. Annyi történt, hogy kaptam egy megerősítést: az alapok nagyjából a helyükön. Rengeteget kell még fejlődnöm, de erre már lehet építeni.
