Érzelmekkel átszőtt oldalak nem csak fiataloknak

Húsz évvel ezelőtt jelent meg az újságosstandokon a Levél Kedvesemnek. Már két évvel korábban elindult maga a lap, kézről kézre járt a fénymásolatok formájában, amikor a szerkesztők úgy döntöttek, hogy hivatalosan is belevágnak, és megpróbálnak felületet biztosítani a fiataloknak. Vasi Krisztiánnal a lap kiadójával és szerkesztőjével beszélgettem.

Mikor, és miért jött létre a Levél Kedvesemnek?

Az egész egy bulin kezdődött még 1998-ban. Mondhatni ez egy játék volt, mindenki írt a kedvesének egy levelet, innen is jött a lap címe. Aztán ősztől ezeket a leveleket fénymásolással elkezdtük osztogatni, először csak az ismerősöknek. Majd egyre jöttek az új írások, versek, ajánlók, beszámolók satöbbi. A Levél Kedvesemnek először hivatalosan nyomtatott formában 2000 januárjában került a standokra, mint járási lap. A cél az volt, hogy teret, fórumot biztosítsunk a fiataloknak, író, költő, művész vagy egyszerűen csak mondanivalóval rendelkező ifjúságnak, nálunk mindenki megtalálta a helyét. Voltak állandó rovataink zenéről, filmekről, sportról, színházról, számítástechnikáról de írtunk régi magyar várakról, bibliáról, programokról.

A fénymásolástól, hogyan jutottatok el a járási, majd az országos terjesztésig? Mikor és miért szűnt meg a lap?

A fénymásolós korszak nem volt fenntartható, sem anyagilag sem pedig minőségileg. Egyre többen érdeklődtek a lap iránt, így 1999 végén úgy döntöttünk hivatalosan is belevágunk a dologba. Januártól mind regionális lap, 2001 januárjától, mint kerületi, és áprilisától pedig mint országos ifjusági lap jelentünk meg. Sajnos a kiadással járó anyagi gondok folyamatos akadályokat jelentettek, végül a lap leállásához is vezettek. Egy ideig még tudtunk működni a Katedra – a szlovákiai magyar pedagógusok és szülők lapja jóvoltából. Biztosítottak számunkra minden lapszámukban két oldalt. 2002 októberében és decemberében jelentkeztünk még 1-1 számmal, ezeknek már színes borítójuk volt, és úgymond még a leállás előtt kiadtuk az összes hozzánk beérkezett anyagot.

Melyik a kedvenc, vagy a legviccesebb történetetek a lappal kapcsolatban?

Rengeteg rendezvényen vettünk részt, mint médiapartnerek, vagy szervezők. Voltunk a Jókai napokon, Komáromi napokon, a Klikk fesztiválon, vagy akár a Borostyán zenei fesztiválon. Ezek az akciók mindig tartogattak vicces és mosolygós pillanatokat. De megemlíthetném a felejthetetlen szerkesztőségi gyűléseket is. Számomra a legkedvesebb emlék az az, amikor 2000-ben hivatalosan is megjelentünk, pezsgővel megszenteltük az első számot, ami aztán a lap leállásáig ott lógott a faliújságunkon. Ott akkor megszületett valami maradandó. Az egy fantasztikusan felemelő érzés volt.

Van olyan, aki nálatok kezdte bontogatni a szárnyait és mára elismert író, újságíró lett belőle?

A Levél Kedvesemnek ugródeszkaként funkcionált sokak számára. Jó páran emlegetik, mint első kapcsolatukat az írással. Sokan médiában helyezkedtek el itt Komáromban vagy akár Magyarországon is. Egy-ketten többkötetes szerzők lettek mára.

Hogy látjátok jelenleg van olyan lap Felvidéken, ami hasonló tartalmat vagy funkciót lát el, mint a Levél a kedvesemnek? Ha nincs, szerintetek szükség lenne rá?

Abban az időben volt az IFI meg mi, jelenleg nincs ilyen tematikájú lap sem nyomtatott sem elektronikus formában. Sokszor hangoztattuk, hogy megemeljük a kalapunkat az előtt, aki ezt hasonló feltételek mellett, mint mi utánunk csinálja. Hát sajnos a kalap a helyén maradt.

Tervezitek a visszatérést?

Adtunk ki egy emlékszámot 2018 őszén, az első megjelenésünk 20. évfordulója alkalmából. Jó volt újra írni, megemlékezni. Gondolatban párszor eljátszottunk azzal, hogy újra nekiállunk csinálni. Azóta már családunk lett, munkánk, felnőttünk, eltelt 20 év, nem könnyű újra kezdeni Viszont kíváncsiak lennénk, mit írnak, gondolnak a mai fiatalok. Mi változott a húsz év alatt. Még bármi lehetséges. Akit netán érdekelnenek a régi lapszámok, ezen a e-mail címen beszerezhetők: levelkedvesemnek@gmail.com

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb