Z. Németh István író, költő, szerkesztő, pedagógus, mentor Komáromban született 1969-ben. Élete szorosan kötődik a városhoz. A karanténról, a szülőhelyéről és családjáról beszélgettünk.
Mindenképpen elmondhatjuk, hogy erősen kötődsz Komáromhoz, hiszen itt születtél, érettségiztél. Milyen szerepet tölt be az életedben ez a város?
Amit a legtöbb embernek a szülővárosa: egy végtelenné tágult időt, amelyben sokat lehetett játszani, tanulni, szétszedni, megfigyelni és megpróbálni összerakni a dolgokat. Hiába költöztem el, lélekben továbbra is komáromi vagyok, itt élnek a szüleim, testvéreim, rokonaim, barátaim.
Ez a gyönyörű város, Csallóköz Párizsa máig minden egyes utcájával lenyűgöz, elvarázsol. Rengeteg emléket jelent, ihlető forrást, egy panelház hatodik emeletén izgalmas könyveket, a fantáziát alaposan megmozgató olvasmányokat, a képzeletre ható illusztrációkat, fehér rajzlapokat, folyton kifogyó filctollakat, rengeteg fogócskát, bújócskát, sírást és nevetést. Az első nagy szerelmet, remek színházi előadásokat, nagy-nagy világmegváltó beszélgetéseket egy sör mellett. Felkészülést arra, ami majd jönni fog, amire általában nem lehet eléggé felkészülni.
Sikeres íróként, szerkesztőként és tanárként mit adott neked a város?
A nagymamáknál töltött idő maga volt a földi paradicsom. Hát persze, mert kényeztették az unokát. Az egyik az ágyba hozta a reggelit egy hatalmas, mustárszínű tálcán, a másik csakis olyan finomságokat sütött és főzött, ami a kedvemre való volt. Gyermekverseim megírásához jó pár gyermekkori élmény is hozzájárult. Például a Hintapalinta címűben a komáromi hintapark jelenik meg, a Kom-Kom-Komárom szintén a szülővárosom iránti csodálatnak ad hangot, de a felnőtteknek szánt novellákban és versekben is mindig Komárom képe, hangulata jelenik meg, még ha nem is említem név szerint a várost.
Tavaly jelent meg a Csipetnyi fény című versesköteted, amelyet édesapád fotói illusztrálnak. Ezek szintén szülővárosod egy-egy hangulatát ragadják meg. Voltak más közös projektjeitek is korábban?
Nem, nem voltak, éppen ezért nagyon örülök, hogy ezt az ötletet sikerült így megvalósítanunk.
Milyen volt a Csipetnyi fény fogadtatása?
Akik olvasták, pozitívan nyilatkoztak róla. Sajnos, a karantén lehetetlenné tette a tervezett könyvbemutatókat, remélem, ősszel találkozhatok majd az olvasókkal szájmaszk és gumikesztyű nélkül.
Hogy telt a karantén? Megszületett egy új kötet?
A karantén ideje alatt sokkal több időm jutott olvasásra, mint általában. És a múzsa sem hagyott cserben, elvégeztem az utolsó simításokat a Tejfehér köd című novelláskötetemen, amely remélhetőleg ősszel meg is jelenik. Írtam jó pár új gyermekverset, mesét, illetve a még idén napvilágot látó Fiatal írók antológiáját szerkesztettem.
Kisebbik lányod, Noémi, most lett különdíjas a Grund „Mire való az iskola?” című pályázatán. Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy művészek és tehetségek családja vagytok. Hogy jelenik meg a művészet a mindennapjaitokban?
A feleségem és a nagyobbik lányom szabadidejében sújtásékszereket és filcből készült dekorációkat készít. Gyakran hallatszik nálunk zongora- és furulyaszó, hiszen a lányok zeneiskolába is járnak. Olykor a gitár húrja is megpendül. Noémi remekül rajzol és fest, tehetséges az énekben is. Én is szívesen leülök a zongora mellé improvizálni, esetleg dalt szerezni.
Az elmúlt évben több díjjal is kitüntettek, tudnál ezekről pár szót mondani?
Természetesen. 2019 novemberében megnyertem az Arany Opus díjat a Triumvirág c. versciklusommal. Június 30-án pedig a szerbiai Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica), a nemzetközi költészeti fesztivál zárónapján vettem át a nemzetközi gyermekirodalmi díjat A királyficsúr újabb kalandjai című könyvemért.
Milyen további terveitek vannak az év második, remélhetőleg nyugalmasabb felében az évnek?
A lányok pihenni szeretnének, hiszen a távoktatás során több tanulnivalójuk volt, mintha iskolába jártak volna. És jó lenne kirándulni, nagyokat kerékpározni, megnézni egy-két jó filmet. Egészségesnek maradni egy beteg világban. Hogy klasszikusokat idézzek.
