A szentpéteri Zichyekről meglehetősen sokat lehetne írni. Fókuszunkban most a hanyatlás előtti családfő, a korábban országgyűlési képviselőként is dolgozó gróf Zichy Miklós áll.
A Zichy-család Magyarország legbefolyásosabb, legvagyonosabb és legtekintélyesebb főúri családja volt egykor. Zichy Miklós az ő leszármazottjuk volt.
Szentpéter a törökdúlás után elnéptelenedett, végül pedig a Zichyek lettek a környék urai. Az itteni kastélyt háborús időkben használták vármegyeházként, hadikórházként is, a nagysallói csata után pedig Klapka és Damjanich is megszálltak az épületben. A birtokot magát 1720-ban szerezték meg a Zichyek. Az 1763-as (komáromiként is megnevezett) földrengésben a házak egy része megsemmisült, a katolikus templom mennyezete pedig leszakadt. Gróf Zichy Miklós vállalta a helyreállítást, illetve a templom gondnokságát, a máig látható díszes ablakokat is ő készíttette.
Nem mondhatnánk azt sem, hogy Szentpétert elkerülték volna a történelem viharai. Ahogy az feljebb olvasható, a törökjárás majdnem elpusztította a települést, de aztán Zrínyi Miklósnak is volt itt udvarháza. A falu és Hetény között fekvő Muszkakő a szabadságharcban kapta a nevét. Az oroszok itt várták, hogy amint lezárulnak az osztrák-magyar tárgyalások, támadhassanak is. Klapka György a falu közelében ráadásul foglyul is ejtett 12 kozákot.
Zichy Miklós (akit nem keverhetünk össze a 18. századi őssel) 1856. szeptember másodikán született Szentpéteren. Pozsonyban és Ausztriában tanult, aztán lovashadiapródnak állt, majd a 11. huszárezred tagja lett. 1891-ben főhadnagyként leszerelt és elkezdett gazdálkodni. 1905-ben országgyűlési képviselővé választották, majd a belpolitikai helyzet megoldásaként 1906-ban új választásokat tartottak, ekkor ismét bekerült a törvényhozásba. 1910-ben a meggyengült és kettészakadt Függetlenségi és Negyvennyolcas párt jóval kevesebb mandátumot szerezhetett, így Zichy Miklós nem jutott be a parlamentbe.
Aktív politikusi évei alatt munkás tagja volt a közigazgatási bizottságnak, az állandó- és központi választmánynak, a közegészségügyi bizottságnak pedig elnökeként funkcionált. A párt kettészakadásakor a szélsőségesebb (és ezt most értsük a 21. században rárakódott felhangok nélkül) felének, Justh Gyula után csak Justh-pártnak nevezett formáció tagja lett. Mindig csak a nemzet érdekeit tartotta szem előtt, azokért bátran és következetesen küzdött.
A törvényhatóság – az önkormányzati rendszer felső szintjén működő testület – tagja lett, a helyi közösségi életből is kivette a részét. A környék értelmiségével karöltve 1911-ben megalapította a helyi, osztrákokkal szemben állást foglaló függetlenségi kört. Népgyűlést tartottak a helyi iskola előtt, a Zichy-kastélyban pedig este hatalmas lakomát rendeztek. A gyűlésen gróf Batthyány Tivadar, későbbi belügy-, és király személye körüli miniszter is részt vett[TC5] . Állást foglaltak az általános választójog mellett, és megbeszélték „az Ausztriával szemben megvívandó gazdasági és szocziális harczok” szükségességét, valamint hogy „általában mennyire az országérdekében áll, hogy a népparlamantet a demokratikus választói jog alapján megalkossák.” Nem csak a politikábam küzdött ekkora elánnal: alapító tagja volt a Muzeum Egyesületnek és a Jókai Egyesületnek is. Mindezek ellenére – legalábbis a Komáromi Ujság 1915. július elseji számában közölt nekrológ alapján – nem volt jó szónok, azonban képes volt arra, hogy meggyőzze az embereket beszédeivel. A szerző szerint azért, mert látszott rajta, hogy amit mond, azt komolyan gondolja. „Értett a nép nyelvén is és hozzáfért annak lelkéhez.”
Felhalmozott adósságok miatt kénytelen volt elárvereztetni a szentpéteri birtokot. A földeket a kisvárdai bank felvásárolta és feldarabolta. A kastélyt a gróf lánya, Margit és férje, Vásárhelyi Árpád vették meg, akik kislányuk születésekor egy most már védettnek nyilvánított platánfát ültettek a helyszínen.
A birtok eladása után Komáromba költözött feleségével, ahol csendes életet éltek a Nádor utcában. 1915. tavaszán fogalmazódott meg benne az ötlet, hogy újra katonának áll. Habár orvosa tiltotta tőle, kérvényezte tiszti rangjának visszanyerését. Azonban meg sem várta, hogy válaszoljanak, felkötötte tiszti kardját és felcsapott önkéntesnek, pár héttől később pedig már az ellenséggel szemben állt. Mint mondta, fiatalabbnak érzi magát, mint bármikor és jobban örül a háborúnak, mint gyermekkorában a majálisnak.
Nem sok idő adatott neki a nagy háborúban: első csatája kezdetén haslövést kapott. Az Est című lap a következőképp számolt be erről 1915. július elseji számában: „későn este távirat érkezett Komáromba gróf Zichy Miklóstól : »Megsebesültem, Toporucban vagyok, visznek Csernovicba.« (Csernyivci – szerk. megj.) A grófné sietett Budapestre, hogy engedélyt kérjen és férjéhez utazhassák. Ugyanaznap táviratot kapott fivérétől, gróf Ludwigsdorfí Rudolftól, hogy gróf Zichy Miklós állapota súlyos, mert hasába fúródott a golyó. Junius 23-án a csernovici helyőrségi kórház hivatalosan értesítette a grófnét, hogy férje meghalt. Holttestét Komáromszentpéterre viszik s az ottani családi sírboltban fogják eltemetni.” A császári válasz a tiszti rang visszaadásáról már csak halála után érkezett meg.
Így végezte be Zichy Miklós: közel hatvanévesen meghalt azért, amit a világon a legjobban szeretett. Újból fegyverrel a kezében állhatott, még ha egy rövid ideig is. „A nemes emlékü gróf (…) őseinek fényes és nagy tradicióihoz volt hü, midőn példát adott a jövő nemzedékek számára a hazaszeretetből, önfeláldozásból és hüségből” – így emlékezett a grófra a Vöröskereszt komáromi választmánya. Nincs mit hozzátenni.
