Lakszakállason működik a Klapka György Helytörténeti Társaság, akik nem csak helytörténeti kiállítást hoztak létre a községben, hanem a történelmi kutatómunka mellett szervesen kiveszik a részüket Lakszakállas társadalmi életéből is. A társaság elnökével, Nagy H. Tamással beszélgettünk.
A történelmi mellett társadalmi tevékenységet is folytatnak. Mi a szervezet célja?
Elsősorban a község történelmi emlékeinek ápolása és megőrzése. Bekapcsolódunk a műemlékvédelembe, a helyi idősebb generációt is igyekszünk visszarázni a kulturális életbe, elég széles a skála. A fő gerincét a társaság munkájának a múlt, a község történelmének és a hagyományok megőrzése és továbbadása képezi.
2020-tól polgári társulásként működnek, azért ennél jóval korábbi az önök története
A Klapka György Helytörténeti Társaságnak volt egy előfutár-szervezete, ami a Stylo et Gladio (latin: Toll és Kard) nevet viselte. Akkoriban talán még nem ért meg a csapat arra, hogy egy komolyabb szervezetet vigyen a vállán, ez a történet 2-3 év után elavult, de a jelenlegi csapat egy része tíz éve folyamatosan tevékenykedik a helytörténettel kapcsolatban.
Hányan vannak?
Jelenleg tízfős a tagságunk. Bejegyzésünkkor négy alapító tagra volt szükség, aztán tavaly még sikerült hat fővel bővítenünk a társaságot, csak a COVID sok más mellett a tagsági toborzást is megállította, különben nagyon remélem, hogy bővülni fog.
Rendezvényeik inkább a fizikai térben valósultak meg. Hogy sikerült adaptálódni a járványhelyzethez?
Az értékmegőrzés miatt nagy hangsúlyt kell fektetnünk a személyes kapcsolatokra, az emberekkel személyesen találkoztunk korábban, manapság viszont nem lehet elmenni az idősek után beszélgetni. Vannak lehetőségeink az interneten keresztül. Tavaly részt vettünk egy online konferencián, ami nagyon sokat segített a helyi zsidó közösség felkutatásában, próbáljuk megőrizni a személyes kapcsolatot, de a vírus miatt igyekszünk kihasználni az online lehetőségeket. Bízom benne, hogy a közeljövőben változik a helyzet, és tudjuk folytatni a személyes kutatást, a személyes kapcsolatépítést.
Névválasztásuk sem véletlen.
Elég sok név merült fel, több olyan lakszakállasi személyiség van, akit névadónak szerettünk volna. Tok Bélát emelném ki, aki a Dunamenti Múzeum munkatársa volt, a család és a munkatársak azonban elzárkóztak a névadás lehetőségtől.
Ekkor jött Klapka György, akinek nagyon kis kötődése van a faluhoz, de ki kell emelnem a személyi kultuszát, a szerepvállalását, a feddhetetlenségét, hozzájárult ahhoz, hogy tudjunk a nevével azonosulni.
Mekkora igény mutatkozik a tevékenységükre?
Bennünket is meglepett, mekkora. Mielőtt bejegyzett volna minket a belügyminisztérium, a sötétben tapogatóztunk, hogy vajon lesz-e rá igény, van-e értelme. Az első nagyobb projektünk során mutatkozott meg, hogy az emberek mennyire követik a munkánkat. Nagy az igény az ilyesfajta tevékenységre, kitaláltunk egy közösségi versenyt, keresztrejtvényt szerkesztettük, amit keresnek az emberek, ha nincs, akkor kérik. Rengeteg felajánlást kapunk a helytörténeti kiállításunkba, követnek bennünket, ránk írnak, megosztják az ötleteiket, esetleg tippeket adnak, hogy mi lehet érdekes. Az emberek követik a munkánkat, és azonosulnak is vele. Az iskolától – a tanulóktól többször kaptunk felkérést, hogy használhatnák-e a gyűjteményünk egy részét, a fényképeket.
Mit kell tudni a helytörténeti kiállításról?
Községünkben található egy kastélyépület. Amadé Tádé építtette a 18. század második felében, utána nemesi családok birtokaként szolgált. 1945 után leromlott az állapota, ekkor különböző adminisztratív célokra használták, végül üressé vált. Egy alapszervezeti gyűlésen hangzott el először, hogy próbáljunk meg létrehozni egy közösségi teret, ahol egyrészt tudunk találkozni, másrészt az otthon összegyűlt gyűjteményt is elhelyezhetnénk ott.
Tavaly jött a bátor elképzelés, hogy az augusztus 20-i ünnepség kapcsán hozzunk létre egy kifejezetten helytörténeti kiállítást, amit próbáljunk meg bevinni a kastélyba.
Az épület emelete veszélyes, a földszinti részt a község raktárként használja, viszont a pincéje gyönyörű állapotban maradt meg. Kérvényeztük a községi hivatalnál, megkaptuk azzal a feltétellel, hogy adjunk neki egy méltó arculatot. Egy hónapunk volt a terület előkészítésére, a kiállítás felállítására. Jelenleg két helyiségünk van, egy kisebb folyosó és a bejárati rész szociális helyiségekkel. A nagy kiállítóterem a Ghyczy nevet viseli. A kastély pincéjének a szintje egy szinten van a Ghyczy-kriptával, amely a szomszédos katolikus templom alatt található. A másik terem Klapka nevét kapta, ez gyakorlatilag a szervezet adminisztratív részének van fenntartva. A belépés a múzeumba ingyenes, aki szeretné támogatni a szervezetet, megteheti – szeretjük múzeumnak hívni, de ahhoz még fel kell nőnünk. A kiállításon vásárolhatóak különböző helytörténeti ajándéktárgyak, régi képeslapok másolatai. Augusztus végén nyitottunk meg, szeptember végén pedig be kellett zárnunk, de addig heti egy napot voltunk nyitva, és minden héten érkeztek látogatók, idősek, fiatalok. Tárgyalások voltak arról is, hogy az alapiskolával hogyan tudunk együtt dolgozni, ezek a koronavírus miatt elhúzódnak, de látni fogjuk, hogy miben tudunk együttműködni.
Gyakorlatilag egy baráti társaság tagjai rájöttek, hogy közös az érdeklődési körük, másodszorban a saját gyűjtőszenvedélyük miatt összegyűjtött tárgyakat összeadták egy helytörténeti kiállításra?
A mozgatórugó én voltam, tizennyolc éves koromtól a történelem a hobbim, főként a második világháborúval foglalkoztam.
Valamiért egyre többször jutottam arra, hogy a helyi értékeket is fel kell tárni. Az ehhez vezető első lépés az első könyvem megjelenése, ami a helyi második világháborús történelmet ölelte fel. A könyv gerincét a még élők beszámolói alkották.
Nagyon érdekes történetekre derült fény, és jött az ötlet, hogy igazán kiterjeszthetnénk az érdeklődést a második világháborún kívüli időszakra is. Egyszemélyes kommandókat kezdeményeztem, hogy találjunk olyan embereket, akik szeretnének ezzel foglalkozni. Ahogy beszélgettem emberekkel, szétfutott a híre, ekkoriban csatlakoztak a csapat gerincét alkotó tagok is. Voltak olyanok, akik azt mondták, hogy időhiány miatt nem tudnak kutatómunkában részt venni, de szívesen gyarapítanák a gyűjteményt, hogy méltó helyen legyenek kiállítva a tárgyai. Azóta folyamatosan bővülünk.
A helytörténet mellett a lokálpatriotizmus is erősen megjelenik.
Próbáljuk kiaknázni helyi adottságainkat. Mikor az idősekkel leültem beszélgetni, azt mondtam, hogy nem kell nekünk Hollywood, hogy igazán jó háborús sztorikat halljunk. Ugyanúgy nem kell messzire mennünk, hogy egy jót kiránduljunk a természetbe, vagy olyan történeteket olvassunk, amitől beindul a fantáziánk. A lokálpatriozimust a koronavírus is segíti. Ha kicsit visszavezetem az üzleti életre, ha elég helyi vállalkozót támogatnak, előbb-utóbb életre kapnak, és tudnak úgy termelni, ami a falunak és a közösségnek a javára válik. Nálunk ugyanez a helyzet, hogy a helyiek próbálnak a helyiekért dolgozni, a helyi történelemért. Egy olyan közösséget próbálunk építeni, ami ki tudja aknázni a helyi lehetőségeket akár kulturális, akár történelmi téren. A lokálpatriotizmus gyakran megjelenik.
A karácsonyi rajzpályázaton – amit idén másodjára rendeztünk meg – csak helyi vállakozók felajánlásaiból állítottuk össze a gyerekek csomagjait. Tényleg igyekszünk minél jobban kiaknázni a helyi értékeket.
Habár fiatal a szervezet, mik a hosszútávú célok?
Valamelyik nap azt mondtam a csapatnak egy online megbeszélés során, hogy ha valaki nekem egy éve azt mondja, hogy lesz egy helytörténeti kiállításunk, akkor kinevettem volna. Az a lényeg, hogy minél jobban fel tudjuk göngyölíteni a falu történetét. Szeretnénk a kiállításunkat is olyan szintre emelni, hogy bátran nevezhessük helytörténeti múzeumnak. A kiállítás megnyitója után kaptunk egy ígéretet polgármester úrtól, a kastélyt felújítják és a szervezet további teret kap kiállításra. Bízom benne, hogy tíz éven belül hatalmasat tudunk fejlődni. Elkészült egy helytörténeti kiadványunk Lakszakállas címmel, ezt szeretnénk kiadni és terjeszteni. Tudjuk, hogy a nyomtatásra kész könyvhöz már több olyan új adat készült, ami lehetővé teszi, hogy egy újabb kiadvány készüljön. Bízom benne, hogy tíz éven belül a helytörténeti kiadványt olyan szintre tudjuk emelni, hogy abban minden információ ott legyen a múltunkkal kapcsolatban.
Hogyan zajlik egy kutatás?
Több szinten folyik. Amíg lehetőségünk volt, sikerült átkutatnunk a komáromi levéltár teljes gyűjteményét, a Dunamenti Múzeum gyűjteményébe is betekintést nyertünk. Utána átkényszerültünk az online térbe, Magyarországon működik a Hungaricana és az Arcanum adatbázis, több ezer oldalnyi adattal, ami szabadon kutatható, ezek is érdekes adatokkal szolgáltak. A Fórum Kisebbségkutató Intézet adatgyűjteménye szintén hatalmas, a régi fényképeket is próbáljuk begyűjteni. Hétvégén kaptunk nagyon jó képanyagot a harmincas évek derekáról. Digitalizáljuk őket, felkerülnek az oldalunkra. Minél többet ötletelünk, annál több minden jut az eszünkbe, igyekszünk digitálisan kutatni, de minden lehetőséget, minden zeg-zugot megnézünk. Ha utazni kell, utazunk, ha levéltárazni kell, levéltárazunk. Ha az kell, hogy két-három napig kimenjünk, irtsuk a gazt és tisztogassuk a sírköveket, akkor azt csináljuk. Tavalyelőtt megújult Kaszakereszt nevű emlékművünk, ez is pár nap munka volt, megtisztítottuk, felújítottuk, rózsafákat ültettünk köréjük. Sokrétű, azt kell mondanom.
Mire a legbüszkébbek?
Egy olyan munkára, ami nem várt sztárként bukkant fel a történetünkben, a helyi zsidó közösség felkutatására. Községünkben van katolikus és református temető, viszont volt egy teljesen benőtt zsidó temető is, amit nem tudtunk hova tenni, ugyanis jelenleg nincs zsidó közösség Lakszakállason. Tavaly-tavalyelőtt tártuk fel, megtaláltuk a holokauszt áldozatainak dokumentációját, akik a községből tűntek el. Gyakorlatilag a semmiből sikerült felkutatni, hogy milyen zsidó közösség működött régebben a faluban. Még idén fel szeretnénk újítani a zsidó temetőt.
Cikkünk rövidebb formában a Duna24 2021. februári nyomtatott lapszámában jelent meg.
Képek: Facebook.com/klapkaht
További érdekes cikkekért keresse a Duna24 Helytörténet rovatát.
