Komáromot a múltban sem kímélték a csapások. Sorra vettük Rovács Albin városi levéltáros művei alapján, hogy mikor járt pórul városunk. A levéltáros Albin így írt a városról: „Komárom multja a sors csapásainak lánczolatából fűződik egybe és lakosai szívós kitartásáról tesz tanúságot, hogy mindig újból és újból felépítették annyiszor rombadőlt városukat.”
A mohácsi csata utáni novemberben Komárom vára Szapolyai János kezére jutott, de I. Ferdinánd hadserege egy évvel később, 1527. augusztus 9-én alig félnapi ostrom után elfoglalta a várat. A várost a védők taktikai szempontból felégették.
Két évvel később Szulejmán támadta a várat. Természetesen a védők ekkor is felégették a várost. Gortschacher német várkapitány felelt az erődítményért, azonban a város bírája elment a török táborba önjelölt követként, hogy biztosítsa őket: a vár katonái nem I. Ferdinánd osztrák császárt szolgálják, hanem Szapolyai Jánost. A bíró, miután elintézett mindent a törökökkel, a várba ment hogy a szultán nevében megkérje Gortschachert a vár átadására, a kapitány azonban vasra verette az önjelölt követet és a nagy toronyba záratta. Ekkor megfogta a teljes helyőrséget, és elindultak Csallóköz felé, azonban előtte bezárták a kapukat és a lőrésekbe fegyvereket raktak.
Alighogy elvonultak a németek, megjelent húszezer török, majd elkezdték lőni az üres várat.
Az ostrom három órán keresztül tartott, majd benyomultak a falakon, és csak akkor vették észre, hogy egyedül követük, a bíró tartózkodik az építményben. Ekkor semmisült meg Mátyás király olasz mesterekkel készíttetett alkotása, a vár nagyterme is.
Forrás: Hadtörténeti Múzeum
1594-ben Szinán nagyvezír Győr bevétele után megpróbálkozott Komárom ostromával. A várost természetesen a védők felégették, azonban a várat a védők és a lakosság hős helytállása miatt nem tudta bevenni, majd mikor hírül vette, hogy Pálffy Miklós országbíró közeledik a felmentő sereg élén, felhagytak az ostrommal.
A pestis már 1709-ben felütötte a fejét, az igazán kemény járvány azonban 1710-ben kezdődött. A feljegyzések szerint előfordult napi akár 80 beteg is, a várkapitány pedig sok ezer halottról írt. A holttesteket hajnali három vagy délután négy után kellett a megadott helyre vinni, és mindenféle pompa nélkül eltemetni. Ruháikat és ágyaikat elégették, a teendőkkel pedig önként jelentkezők foglalkoztak kiemelkedő fizetésért. A városban ekkoriban három borbély dolgozott, nekik kellett jelenteni a betegeket, ő pedig továbbította azt a doktor felé. A betegekkel csak az orvosok és a borbélyok érintkezhettek, az ez ellen vétőket örökre kitiltották a városból. Aki eltitkolta betegségét, azt száműzték a városból.
A halottakat vermekben ásták el, bár a feljegyzések szerint nem csak őket: „hat-hét veremmel is belehányták az embereket, sok erővel is ki akart mászni, de visszataszították”.
A vermek a mostani Kossuth-téren kaptak helyet. A járvány végül 1711-ben csitult annyira, hogy feloldhatták a vesztegzárat.
Forrás: Visitdanube.eu
Ötven évvel később, 1763-ban földrengés sújtotta a várost. Hét templom tornyai ledőltek, a jezsuitáknál épp misét tartottak, mikor a lezuhanó torony beszakította a főhajó mennyezetét. Károsodott a város még épülő kórháza, a kolostorok, ápolóházak, a városháza tornya harangostul a piacra zuhant és ott több embert megölt. A Vágnál pedig kénköves vizet és barna hamut vetett ki a mélység, a várban karvastagságú lángok törtek elő a földből. 279 ház dőlt össze, 63-an haltak meg és 100 felett volt a sebesültek száma.
Mária Terézia a katasztrófa hatására a déli partra akarta költöztetni a várost, végül azonban a fakereskedelem miatt maradt minden a régiben.
Meghagyta, hogy csak földszintes házak építhetőek csakis fából. Ez is megmagyarázza, miért van olyan kevés emeletes ház Komáromban.
Húsz évvel később újra rengett a föld, azonban ekkor senki nem halt meg. Ötszáz ház összedőlt. A városi tanács a zenét még a magánlakásokban is betiltotta egy évre, és élt a hagyomány, miszerint délután háromkor a földrengés emlékére harangoznak, Péter és Pál utáni első vasárnap pedig körmenetet tartanak, Istent kérve, hogy óvja a várost.
Forrás: Visitdanube.eu
1822-ben újabb, azonban gyengébb földrengést éreztek a városban, ami nyolc másodpercig tartott. Jelentős károkról nem számoltak be, sok ház fala viszont megrepedt. Február 6. után a hónapban többször is mozgott a föld, jelentős károkról ekkor sem számoltak be.
1831-ben kolerajárvány tört ki a városban. Betiltották a mozgást a városon belül és a tivornyákat, a kocsmák és kávéházak este tízkor bezártak. Két hónap alatt több mint ezerötszáz esetről számoltak be, a járvány tetőzéséig 62-en haltak bele.
Ekkortájt a lakosság az orvosokat kezdte bántalmazni, mert azt terjesztették róluk, hogy ők fertőzik meg az egészséges embereket. A karhatalom közbelépése végül lecsitította a kedélyeket.
A soron következő katasztrófával, az 1848-as komáromi tűzvésszel egy másik cikkünkben foglalkozunk.
A század további részében már csak árvizek okoztak problémát a városlakóknak: 1809. február 2-án jeges víz öntötte el a Vághoz közeli utcákat, összedöntve 319 házat. Az 1850 február eleji áradás 379 házat öntött el, amik közül 177 összedőlt, több mint 1500-an váltak hajléktalanná. 1876-ban, szintén februárban, az árvíz magával sodorta a Vág-hidat, ezen kívül sok helyen átszakította a töltést, és áradásokról számoltak be a város Vág-felőli részén, nagyobb károkat azonban nem jelentettek. 1880 januárjában az árvíz megrongálta a kikötőket Újszőnyben és a szigeten. A Duna vize a Vág medrébe ötlött, megfordítva a kisebbik folyó folyásirányát. Másnap a lezúduló árvíz elsodorta a négy évvel ezelőtti árvíz után újonnan épített Vág-hidat.
Címlapképünkön Karl Friedel festménye a komáromi földrengésről
Forrás: Wikimedia Commons
Cikkünk a Duna24 2021. januári nyomtatott lapszámában jelent meg.
