A nagy íróról tudjuk, hogy komáromi kötődésű. Mi több, itt is született, van szobra, és van valahol a szigeten egy Jókai-liget. De melyik utcában lakott? Hol nőtt fel?
Gyerekévek
Jókai majdnem Lajos lett, azonban a keresztszülők tiltakozása miatt – a család pár év alatt két kis Lajost kísért a temetőbe – apja kedvenc hőséről, Benyovszky Móricról keresztelték el. Alig két éves volt, amikor a Vármegyeház utcából (ma Király püspök útja) a Szombathy (ma Jókai utca) és a Nagy Mihály utca (ma Határőr utca) sarkára. Sajnos szülőháza az 1848 őszi tűzvészben leégett, azonban később újjáépítették, 1881-ben pedig emléktáblát avattak a még élő író tiszteletére.
Jókai boldogan emlékezett vissza gyerekkorára. Nem írt róla másképp Lengyel Dénes irodalomtörténész sem: „A komáromi otthonban alakultak ki jellemének fő vonásai: a szelídség, a hazaszeretet és a humanizmus.”
Első publikációját is Komáromnak köszönheti. Kilenc éves volt, mikor első verse megjelent. „Történt akkor, hogy odafönn járt akkor Komáromban Tóth Lőrinc, a tudós kaéadmiától pályakoszorúzott költő (Komárom a poéták hazája), s meglátta az én versemet. Elhozta Pestre, és kiadatta… Ez volt a fátumom. Ezzel el volt döntve, hogy nem lesz belőlem se szolgabíró, se vicefiskális.”
A kollégiumban
1837-től Jókai a református kollégiumban tanult, és visszaemlékezéseiben is megemlékezik az iskoláról, mely épp a református templommal átellenben található. Megemlít egy érdekes szokást, ami akkoriban dívott, a „vándorló asztal” intézményét.
Egy hosszúkás, öblös, gyékényből fonott alkotmány a szatyor, a feneke deszkából jól kibélelve. […] Mindennap lehetett látni őket [a szatyorhordó legényeket] délben 12 órakor a kollégium felé czafolva, estenden pedig onnan kifelé loholva, a rúdra akasztott szatyorral. […] a legbőkezűbb patrónus, a legbiztosabb fundus, a legjobban hypothékált kapitális volt a szatyor. […] Az egész tanári kar (a logika professzorának kivételével) a „mensa ambulatorián” élt. A „vándorló asztal” a legrégibb ős intézményeink közé tartozott… Subrector, conrector, két rector, két leány tanító, mind együtt étkezett egy közös szobájában a kollégiumnak. Mindennap más háznál főztek a számukra. […] A megelőző napon egyházfi uram nagy elefántcsont fogantyús, rezes végű spanyolnád botjával megjelent a sorra következő háznál, bejelentve a háziasszonynak, hogy holnap ide jön a szatyor. Annak kifogás nélkül mindenki engedelmeskedett – írta Jókai.
Jókait az írás mellett a rajzolás, a festészet is vonzotta ezidőtájt. „Tizenöt éves koromban… aki csak híres ember volt Komáromban, azt mind lerajzoltam, tusban, punktírozva, aczélmetszés módra.”
A Duna-szigeti gyümölcsös
Pápán és Kecskeméten volt diák, aztán hazaindult azzal, hogy ügyvéd lesz, gyakornokoskodni is elkezdett, emellett pedig első regényét, a Hétköznapokat írta. A családi házban azonban nem lelt nyugalomra, így minden szabadidejét a szigeti kertben töltötte. “Az a kis fakunyhó ott a Duna-szigeti gyümölcsöskertben, az volt az én legdrágább palotám, amiben valaha tanyáztam. Ott írtam első regényemet.” Itt szövődött első szerelme is Asztalos Etelka iránt, az alakuló kapcsolatnak A tengerszemű hölgyben állít emléket. A szerelemből azonban nem lehetett semmi, mert a lány katolikus volt.
A sziget végigkísérte Jókai életét. Idős korában is kijárt, Beöthy Zsolt társaságában élvezte az írói összejöveteleket. Terjedelmi korlátok miatt nem tudunk belemenni a sziget történetébe (következő számunk valamelyikében teret adunk neki), azonban azt el kell mondani, hogy mikor katonai területből hirtelen a városé lett, egyenlő részekre osztották, és elárverezték a lakók között. A Jókai-család mindjárt két parcellát is szerzett.
És pontosan hol alkotott Jókai? A szigeten két helyről is azt hihetnénk, hogy ott, az egyik rögtön baloldalt a híd és az első keresztút között, ahol az egykori Beöthy-ligetben áll Jókai filagóriája, míg a második a sziget közepefelé jobboldalt. Utóbbi a tényleges Jókai-kert, ott nőtt fel és írta műveit. Előbbi helyet azonban nem méltatlanul emlegetik Jókai-kertként, hiszen itt tartották a Beöthy-féle íróösszejöveteleket.
Itt is állították tisztelői az első Jókai-szobrot, azonban ez 1919. május elsején a csehszlovák és a magyar Vörös Hadsereg összecsapásában megsemmisült.
Hjahj, de szép is volt az a mi kis szigetünk. Minden ember „szigetnek” hítta a maga kertjét. Soha olyan mosolygó almákat nem láttam azóta sem. Mintha most is előttem állnának még azok a nagy, terebélyes reine claude-fák, érettségtől repedező gyümölcsökkel rakva, amik a kis gunyhóz eltakarták. […] Amint a sigályos lombok között átszűrődött a meleg nyári verőfény, úgy tetszett, mintha zöld aranyból volna minden árnyék. Nagy távolból hallatszott a Dunán át a katonai zenekar hangicsálása, a közelben sárgarigó fütyült, meg egy-egy béke ümmögött az öntözőárokban.
Jókai műveiben emléket állít Komáromnak. Az Aranyember főszereplőjét egy komáromi gabonakereskedőről, Domonkos Jánosról mintázta. A műben a Senki szigetének leírása ráadásul konkrétan a komáromi sziget rajza. A tengerszemű hölgyben emléket állít Petőfi komáromi látogatásának. Az elátkozott családban az 1763-as nagy komáromi földrengésnek, és a protestánsok üldöztetésének állít emléket. A Szatyor és A jó öregasszony a komáromi diákéveket idézik fel, A három királyok csillaga cím regénye pedig a komáromi kaszinó és kávéházak világában látszódik. És még lehetne folytatni a sort.
Cikkünk a Duna24 első nyomtatott lapszámában jelent meg.
