A Marthos Polgári Társulás adott otthont a Minority+ Youth Leaders Academy (MYLA+) projekt egyik legfontosabb szakmai találkozójának, amelyre 2025. október 9. és 12. között került sor Észak-Komáromban. A projektpartnerek közül a MIÉRT, a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) és a Marthos Polgári Társulás személyesen, míg a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) online kapcsolódott be a közös munkába.

A négynapos találkozó középpontjában a projekt szakmai tartalmának kidolgozása állt. A résztvevők áttekintették az addig elvégzett kutatások eredményeit, egyeztették a projekt következő mérföldköveit, valamint részletesen kidolgozták a készülő e-learning platform koncepcióját és a hozzá kapcsolódó tananyagfejlesztési feladatokat.

A szakmai műhelymunka során kiemelt figyelmet kapott az e-learning rendszer felépítése, a modulok egységes szerkezete, valamint azok a módszertani megoldások, amelyek elősegíthetik az őshonos nemzeti közösségek fiatal vezetőinek fejlődését. A partnerek közösen dolgozták ki a régióspecifikus tartalmak összeállításának módszertanát, valamint meghatározták azokat az alapelveket, amelyek biztosítják, hogy a tananyag minden résztvevő régióban egységes szemléletet és magas szakmai színvonalat képviseljen.

A találkozó nem csupán szakmai egyeztetésekről szólt. A résztvevők idegenvezetésen ismerkedtek meg Komárom történelmével és kulturális örökségével, majd ellátogattak egy dél-komáromi közösségi rendezvényre is, ahol lehetőségük nyílt találkozni Dr. Molnár Attilával, Dél-Komárom polgármesterével. A kötetlen beszélgetés során bemutatták a Minority+ Youth Leaders Academy projekt célkitűzéseit, valamint azt, miként kívánja a kezdeményezés támogatni a Kárpát-medence őshonos nemzeti közösségeinek fiatal vezetőit.

A komáromi találkozó fontos mérföldkőnek bizonyult a projekt életében. Az itt született szakmai döntések alapozták meg a később elkészült MYLA+ e-learning platform fejlesztését, miközben a személyes találkozások tovább erősítették a partnerszervezetek közötti együttműködést. A közös munka során nemcsak új szakmai ötletek születtek, hanem olyan személyes kapcsolatok is kialakultak, amelyek hosszú távon hozzájárulhatnak a Kárpát-medence magyar ifjúsági szervezeteinek együttműködéséhez.

A Minority+ Youth Leaders Academy (MYLA+) című, 2024-1-HU01-KA220-YOU-000252188 azonosítószámú projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával valósul meg.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb