Október 1-jén a Komáromi Jókai Színház (korábban Magyar Területi Színház) megalakulásának 70. évfordulóját ünnepelte a társulat, Komárom városa és a színház közönsége.

Az ünnepi rendezvény 15 órakor a Tiszti pavilon dísztermében kezdődött, ahol Keszegh Béla, Komárom polgármestere köszöntötte a színházat, a társulat örökös tagjait, nyugalmazott művészeit és azokat a színházi alkotókat, akik évtizedeken át meghatározó szerepet játszottak a város kulturális életében. Keszegh Béla a jubileum alkalmából emlékplakettel jutalmazta:

Ferenczy Anna érdemest művészt, aki ma már egyetlen élő képviselője a Matesz alapító generációjának,

Szentpétery Aranka nyugalmazott színművésznőt, akinek pályafutása még az egykori Faluszínház magyar tagozatában indult, majd a komáromi színpadon folytatódott,

Beke Sándor rendezőt, a Kassai Thália Színpad alapító rendezőjét, a Komáromi Jókai Színház egykori igazgatóját (1990-1994),

Benes Ildikó nyugalmazott színművésznőt,

Boráros Imre Kossuth-díjas színművészt, a Komáromi Jókai Színház örökös tagját,

Cs. Tóth Erzsébet nyugalmazott színművésznőt,

Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt, a Komáromi Jókai Színház örökös tagját, a Matesz korábbi igazgatóját és művészeti vezetőjét,

Kopócs Tibor festőművészt, a Matesz egykori díszlet- és jelmeztervezőjét,

Mák Ildikó nyugalmazott színművésznőt,

Mokos Attila színművészt, a Komáromi Jókai Színház korábbi művészeti vezetőjét és igazgatóját,

Petrécs Anna nyugalmazott színművésznőt, a Komáromi Jókai Színház örökös tagját,

Ropog József nyugalmazott színművészt, a Komáromi Jókai Színház örökös tagját (aki egészségi okok miatt személyesen nem vett részt a rendezvényen),

Thirring Viola színművésznőt, akinek pályája 1963-ban indult Komáromban, majd Magyarországon folytatódott, de azóta is vissza-visszatér a hazai színpadokra,

Varsányi Mari nyugalmazott színművésznőt, a Komáromi Jókai Színház örökös tagját (aki egészségi okok miatt személyesen nem vett részt a rendezvényen),

Zsákovics László zeneszerzőt, a színház korábbi zenei vezetőjét, zenei rendezőjét, házi zeneszerzőjét.

Az ünnepségsorozat második állomása a Tarics Lőrincz Margit Színészmúzeum volt: a szabadtéri emlékpark egy új szakasszal bővült, a „Kassai sétánnyal”, ahol immár a Tháliát évtizedeken át meghatározó, elhunyt színművészek emlékoszlopai is láthatók. Minden fotós emlékoszlopon található egy QR-kód, amely a Színtár (szintar.sk) színészéletrajzait teszi elérhetővé az érdeklődők számára.

19 órakor kezdődött a Komáromi Jókai Színházban a „Hetvenkedünk” című ünnepi gálaműsor. A gála bevezető részében Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója üdvözölte a vendégeket és a közönséget, majd a fenntartó képviseletében Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke méltatta a színházat, átadva Milan Belica megyeelnök emlékplakettjét és emléklapját. Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos a Szlovák Köztársaság Arany Emlékplakettjével és Emléklapjával köszöntötte az ünneplő teátrumot.

A társulat örökös tagjainak és nyugalmazott művészeinek műsora Beke Sándor rendező, a színház egykori igazgatója személyes visszaemlékezésével indul. Újra láthatta a közönség a komáromi színpadon Thirring Violát, Dráfi Mátyást, Cs. Tóth Erzsébetet, Szentpétery Arankát, Zsákovics Lászlót, Mák Ildikót, Benes Ildikót és Boráros Imrét, Kövesdi Szabó Mária pedig a kassai kollégák és a keleti publikum üdvözletét adta át a Komáromi Jókai Színháznak. A gálaműsorban közreműködött a Beliczay Kamarazenekar.

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb