Két előadással ünnepli szeptember 21-ét, a magyar dráma napját a Komáromi Jókai Színház: a társulat a Tótékkal szerepel Budapesten, a József Attila Színházban, míg a hazai színpadon a Nomád Nemzedék Társulat vendégjátékát, a Halálra táncoltatott lány című ballada-feldolgozást láthatja a közönség.
Örkény István Tóték címűtragikomédiája az 1967-es bemutató óta a legnépszerűbb magyar drámák egyike. Hatalmas sikerrel játszották szerte a világon, Fábry Zoltán pedig kiváló filmet készített belőle Isten hozta, őrnagy úr! címmel. „A Tóték a háborúról szól, a háború, a diktatúrák értelmetlenségéről, a megfelelés értelmetlenségéről, amikor mindenki mást csinál, mint amit szeretne, tudna vagy akarna csinálni… Amikor elkezdtük próbálni a Tótékat, nyilván hatott rám a jelenlegi háborús helyzet, és egyszer csak az történt, hogy jöttek az emberrel szembe ezek a mondatok, és teljesen átértelmezték azt, amit eredetileg gondoltunk. Ez a történet mára egyszerre komikus, egyszerre tragikus, keserűen abszurd vígjáték lett. És ennek per pillanat nem Örkény az oka, és nem is én” – emelte ki Béres Attila, a miskolci Nemzeti Színház igazgatója, a komáromi előadás rendezője. Az Őrnagy szerepében Oszlík Péter, a nyitrai Andrej Bagar Színház művésze látható, Tót Lajos szerepét Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója játssza, Tótné Molnár Xénia, Ágika Hostomský Fanni, a Postás Fabó Tibor, Tomaji plébános Olasz István, Gizi Gézáné Holocsy Krisztina, Cipriáni professzor Matusek Attila.
A Tóték 2022. szeptember 21-én, 19 órai kezdettel látható Budapesten, a József Attila Színházban.
A Halálra táncoltatott lány jól ismert balladai történetét 2021 szeptemberében, Novák Péter rendezésében, Csoóri Sándor halálának ötödik évfordulójára emlékezve mutatta be a Nomád Nemzedék Társulat. „A darab mondanivalója örök érvényűen aktuális. A szerelem csábító édessége, a féltékenység mérge, a tiltás és a dacos ellenállás, a szegénység és a gazdagság, a családi hagyományokért hozott észszerűtlen áldozatok örök küzdelme kerül terítékre” – fogalmaznak az alkotók. A látványos, zenés-táncos előadásban a magyar színházi élet olyan közismert szereplői lépnek színpadra, mint Kulcsár Viktória, Bede Fazekas Szabolcs vagy Orosz Ákos, akit a komáromi színház és a budapesti Szkéné közös produkciójában, a Don Juan, vagy az apák kínja című előadás címszerepében is láthatott a közönség. Hozzájuk csatlakoznak a néptáncélet kiválóságai, például Appelshoffer János, Rémi Tünde vagy a Fölszállott a páva korábbi nyertese, Berecz István. Az előadás egyik főszerepét Béhr Márton, a Komáromi Jókai Színház művésze alakítja.
A Halálra táncoltatott lány 2022. szeptember 21-én, 19 órai kezdettel látható a Komáromi Jókai Színházban.
A magyar dráma napja a magyarországi és a határon túli magyar drámairodalom ünnepe; 1984-ben kezdeményezte a Magyar Írók Szövetsége, arra emlékezve, hogy 1883-ban szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.