A mostani karácsony más lesz, mint a többi – egyelőre ugyan nincs hír arról, hogy a járásokat húsvéthoz hasonlóan lezárják, azonban mind érezzük, hogy nem fogunk tudni klasszikus módon ünnepelni. De akkor mi marad? Józsa Attilával, ógyallai esperessel beszélgettünk az adventről és a karácsonyról.

Az utóbbi években adventjeink tele voltak közösségi programokkal, találkozásokkal, az ekkortájt tartott rendezvényeken, évzáró ünnepségeken, iskolai előkarácsonyokon, a városi tereken tartott gyertyagyújtásokon, karácsonyi vásárokon és hangversenyeken. Rengeteg hasonló élménnyel töltöttük meg, vagy úgy is mondhatom, túlzsúfoltuk az adventet az elmúlt időszakban. Mindezt megtetézte sokaknál a bevásárlási láz, az évzárással összefüggő rohanás és stressz.  Az, hogy megnyirbálta a járvány az utóbbi évtizedekben kialakult ünneplési formát, még az ünnep előnyére is válhat. Valami felsejlik a régi adventekből, amikor még nem volt fesztiváljellege. Egyházilag az advent egy elcsendesedő, imádságos, bűnbánó időszak, ami hasonló a nagyböjthöz, csak rövidebb, és kevésbé szigorú” – válaszolta Józsa Attila, mikor arról kérdeztük, hogy milyen hatással lehet a lezárás az ünneplésre.

Arra is kíváncsiak voltunk, a plébános véleménye szerint elvilágiasodott-e az ünnep. „Több rétege van egy ünnep megülésének. Az egyházi részét az ősi templomi hagyományok, a szertartások alkotják, gazdag tartalommal és külső formával. Ide tartoznak a jellegzetes szentírási szakaszok, az egyházi énekek kincstára, de az is, ahogy a templomot díszítjük. Az ünnep másik rétegét a családi ünneplés alkotja, kérdés, hogy tudunk-e ünnepelni a családokban. A harmadik pedig ahogy a társadalomban, a környezetünkben megjelenik az ünnep. Főleg ez utóbbi területen ki van szolgáltatva a külső torzulásnak vagy leszűkítő értelmezésnek.  Mintha mostanában minden túlságosan élmény- és élvezetközpontúvá vált volna, elsősorban az érzéki élménytől, az anyagtól, a birtoklástól várja, hogy kibírhatóvá válik a múló idő. Igen, többek számára elvilágiasodott az ünnep, a karácsony is.  Számomra fontos és alapvető az ünnep hitbéli és egyházi vonatkozása, ugyanakkor szeretek kimenni a szépen feldíszített városba, a karácsonyi idő alatt eljárok Komáromba, csak úgy sétálni egyet, gyönyörködni a fényekben.

Ezután praktikusabb témát érintettünk: hogyan tudjuk idén megoldani a bűnbánatot, ha nem szeretnénk veszélynek kitenni magunkat.

„Az egyházközségekben bűnbánati napot, karácsonyi nagygyóntatást szoktunk tartani. Több pap is jelen van ilyenkor, akik meggyóntatják a bűnbánókat. A járvány miatt azonban már az advent kezdetétől bátorítjuk az embereket, hogy fokozatosan jöjjenek. Könnyen megeshet, hogy idén nem is lesz mód nagyszabású gyóntatási alkalmat tartani. Jelenleg én is naponta a misék előtt a templomban várom a bűnbánókat. Fontos az őszinte bűnbánat, én is felkeresem majd az ünnep előtt a gyóntatómat, beiktatok magam számára egy délutánt ebben az időszakban is, ami a bűnbánaté” – mondta kérdésünkre az ógyallai esperes.

Józsa Attila esperes advent idején

És mit tehetünk idén? “Reméljük, hogy a templomok nyitva maradhatnak, és hogy sokan eljutnak majd az istentiszteletekre, akár gyakrabban is, mint korábban tehették. S hogy végre észrevesszük, hogy az Ige testté lett és közöttünk él. Talán kevesebb lesz a rokonlátogatás, jövés-menés, csendesebb az óév vége. Így felszabadul egy bizonyos idő.  Eljött annak ideje, hogy teljesen a családunkkal legyünk? Meg az Istennel töltött magány, pusztaság lehetősége nyílt meg számunkra az idén? Hogy végre kipróbáljunk és megvalósítsunk egy-egy családi imádságos ünneplést, játsszunk egy jót közösen, beszélgessünk, megpihenjünk, mozogjunk, s örüljünk annak, hogy vagyunk egymás számára.  Sokakat gondok és aggódások és nyomasztó magány állapotában találhat az ünnep, őket arra bátorítom, hogy bátran és őszintén osszák meg érzéseiket imában az Úrral, de lelkiatyjukkal és egy-egy embertársukkal is, aki megértheti őket. Aki szeret olvasni bizonyára jó szellemi társaságra talál értékes könyvekben, vagy elmélyül szép hang-képes tartalmakban. De írhatunk naplót, levelet, örömet és meglepetést szerezhetünk egy-egy telefonhívással. Megtalálhatjuk azokat a forrásokat, amelyek táplálnak, lélekben gazdagítanak minket” – zárta beszélgetésünket Józsa Attila.

Címlapkép forrása: Fortepan / Beyer Norbert

Olvasta már?
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb