Három év után ismét megrendezik a martosi szabadegyetemet. Július 4-től öt napra újra fesztiválhangulat költözik a Nyitra és a Zsitva között fekvő településre. A feltámadó MartFesztről a fesztivál főszervezőjét, Gubík Lászlót a Felvidék.ma kérdezte. Szemle.

„Az elmúlt években a Marthos Polgári Társulás által működtetett Esterházy Akadémia hallgatóira, képzésükre, szakmai műhelymunkára helyeztük a hangsúlyt a fesztiválozás helyett” – fogalmazott.

Ám a Martosi Rendezvényliget továbbra is helyet biztosított koncertek, előadások, tematikus napok számára, mely rendezvényeket rendre a MartFeszttel azonosítottak az emberek.

„Amikor megkeresett a Forrás Rádió egy ezer fő befogadására alkalmas koncerthelyszínt keresve a környéken, azonnal a rendezvényligetet ajánlottam. A szervezőkkel arra jutottunk, hogy az egyébként is megrendezésre kerülő programjainkat, táborainkat összesűrítjük, és a Forrás Rádiónak köszönhetően nagykoncertekkel, szórakoztató programokkal visszahozzuk a fesztivált is a ligetbe” – magyarázta Gubík László, hozzátéve, rendezvénykavalkádra kell számítani ebben az öt napban.

(Fotó: MartFeszt, Facebook)

KultFeszt – az első két nap ingyenes

A MartFeszt első két napja, tehát július 4-e és 5-e ingyenes a látogatók számára. A gyermekbarát, családi, kulturális élményeket a KultFeszt biztosítja Martoson, a Magyarock Dalszínházzal közösen gondoskodva az előadásokról.

A szervezők a MOL Új Európa Alapítvány nyílt pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően első alkalommal hozhatják a Felvidékre színpadi produkcióikat – hangsúlyozta Gubík, kiemelve, hogy két felvidéki szereplője is van a daraboknak Derzsi György és Vadkerti Imre személyében.

Kedden este a Puskás, a musical és a Köszívű, a Baradlay-legenda slágereiből ad koncertet Gubík Petra, Veréb Tamás, Ember Márk, Gundel Takács Gábor, Solt Péter, Jenes Kitti, Szabó P. Szilveszter, valamint Mercz Fruzsina a Martosi Rendezvényligetben, szerdán pedig (munkaszüneti nap) Benned él a magyarság címmel zenés történelmi időutazásra várja a látogatókat Varga Miklós, Derzsi György, Vadkerti Imre, Egyházi Géza, Kuczmann Ágnes, Csengeri Attila, Makrai Pál, Török-Ujhelyi Tamás és P. Petőcz András.

(Fotó: MartFeszt, Facebook)

Mint megtudtuk, a MartFeszt főszervezői a KultMinor pályázatának köszönhetően minden napra tudtak felvidéki előadókat, zenekarokat hívni, úgymint Nagy Csomor Andrást és zenekarát, a Carpedantét, a For You Acapellát, a Rómeó Vérzik zenekart, vagy a Zsapka – Emmer duót. „A Forrás Rádió zenei kínálata mellett számunkra fontos volt, hogy hazai előadókat is el tudjunk hozni a fesztiválra” – jegyezte meg.

Házelnöki fórum, család, foci

Gubík László elmondta, a MartFeszt első napját, július 4-ét Duray Miklós emlékének szentelik Martoson,

amelynek során emléktáblát avatnak a Szövetség a Közös Célokért tavaly decemberben elhunyt tiszteletbeli elnökének, illetve róla nevezik el a Martosi Rendezvényliget központi épületét is.

Július 5-én 16 órától tartják a fővédnöki fórumot, melyen jelen lesz Kövér László, a MartFeszt fővédnöke, a Magyar Országgyűlés elnöke. Ezen a napon, immáron harmadik alkalommal rendezik meg a martosi családi napot, a MartFamilyt a Szövetség a Közös Célokért társadalmi ernyőszervezet jóvoltából. Délelőtt a gyermekes családokat a Kuttyomfitty Társulattal várják, délután pedig a Magyarock Dalszínház mesemusicaljét, a Halász és a felesége című darabot tekinthetik meg kicsik és nagyok.

(Fotó: MartFeszt, Facebook)

Sor kerül még a Via Nova által 10. éve rendezett felvidéki labdarúgó-bajnokságra is, amely a legnagyobb felvidéki kispályás amatőr focibajnokság az egész országban: 16 csapattal négy helyszínen (Komáromban, Naszvadon, Ógyallán és Martoson), melynek döntőjére Martoson kerül sor.

hirdetés

ForrásFeszt – első alkalommal települnek határon túlra

„A MartFeszten lesz az első alkalom, hogy egy magyarországi kereskedelmi rádió kitelepül Felvidékre. A Forrás Rádió szól a bal parti Komárom és környékén szinte mindenhol, éttermekben, üzletekben, kávézókban. Érthető a szándékuk, hogy szeretnének találkozni a hallgatóikkal” – fogalmazott Gubík László arra a kérdésünkre, miért épp a tatabányai székhelyű rádió szolgáltatja a fesztivál zenei, szórakoztató részét, hozzátéve, hogy ilyen gazdag kínálatot felvidéki magyar rádió nem tudna biztosítani.

Csütörtöktől szombatig (július 6–8.) tehát a Forrás DJ-éi lesznek a házigazdák, és olyan népszerű zenekarokat, zenészeket hoznak el Martosra, mint a Kowalsky meg a Vega, LoftiBegi, a TNT vagy Korda György és Balázs Klári.

Csütörtök egyúttal ifjúsági nap is lesz Martoson, mivel a Nemzeti Ifjúsági Tanács, a Magyar Ifjúsági Konferencia, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Via Nova szervezésében sor kerül Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára fórumára is.

Július 7-én, pénteken, a MA7 médiacsalád közéleti piknikjére kerül sor, amelyen a felvidéki közélet témái kerülnek terítékre, illetve a népfőiskolák olimpiája is ezen a napon lesz – tájékoztatott Gubík László, megjegyezve, a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózatból számos vendéget várnak. Hozzátette, a további közéleti programok támogatója a Mathias  Corvinus Collegium.

(Fotó: MartFeszt, Facebook)

Ezen a napon a Forrás Rádió Martosra hozza Shane Tusup amerikai úszóedzőt, Erdei Zsolt profi világbajnok ökölvívót, Szőnyi Ferencet, a világ egyik legjobb ultrafutóját, Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőrözőt, az Exatlon Hungary férfi bajnokát, illetve Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívót is – sorolta.

A MartFeszt ideje alatt két közéleti tábort is szerveznek

Második alkalommal kerül sor Martoson az Esterházy Közéleti Táborra magyarországi és külhoni magyar egyetemi hallgatók, doktoranduszok és fiatal kutatók részére. „A Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Esterházy Akadémia közös szervezésében megvalósuló táborban szakmai továbbképzést biztosítunk a nemzetpolitika, a történelem, a nemzetközi kapcsolatok, valamint a politikatudományok iránt érdeklődő fiatalok számára, akik jelentkeztek a táborba” – magyarázta Gubík László, megjegyezve, hogy idén bővül a kínálatuk egy angol nyelvű szemináriummal is.

„A Youth Catalyst elnevezésű Erasmus + programra olyan közép-európai, 18 és 35 év közötti ifjúsági szervezetek vagy polgári társulások aktív tagjai érkeznek, akik számára fontos a hagyományos, keresztény, konzervatív értékek képviselete Európában” – fogalmazott. A szemináriumon cseh, szlovák, lengyel, román, ukrán és szerb fiatalok közösen vesznek részt, akik angol nyelvű előadásokat hallgathatnak, illetve az adott témákról angol nyelven folyik majd a diskurzus.

Az idei MartFesztre elővételben a napijegy 12 euró, a helyszínen pedig 18 euró lesz, ám ahogy korábban írtuk, az első két napon (kedden és szerdán) megrendezett KultFesztre minden érdeklődő számára ingyenes belépést biztosítanak.

A közéleti programok minden nap ingyenesek, a délutáni és esti koncertek azonban csütörtökön, pénteken és szombaton is csak jeggyel vagy bérlettel látogathatók.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)

Olvasta már?

Megkezdte a munkát a Magyar Szövetség új elnöksége

Konstruktív légkörben tartotta első ülését a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöksége, és azonnal a…

2024.10.04.
KOMÁROM időjárás

Iratkozzon fel hírlevelünkreés küldjük az aktuális lapszámot.

Programajánló
Nem található esemény!
Legolvasottabb